2011. június 30., csütörtök

Göngyölt zöldbab



Tegnap Szüleim megint elláttak bennünket minden földi jóval. A kertjükben termett, frissen szedett zöldbabbal, tökkel, cukkinivel, a zöldségeken kívül egy kosárka cigánymeggyel. Több ládányit is hozhatnánk, de ezt az apróbb szemű meggyet egy örökkévalóság lenne kifejteni, így csak annyi meggyet szedtem, ami gyümölcssalátához, esetleg egy adag gyümölcsleveshez elég. De nemcsak zöldséget és gyümölcsöt kaptunk, hanem húst is. Ritkítás volt ugyanis a galamb állományban, ezért 7 db galambot is kaptunk. Mondtam ugyan Anyukámnak, hogy elmegyek és beszállok a tisztításba, de mire odaértünk már becsomagolva várt bennünket.

Ma a zöldbab nagyobb részéből készítettem vacsorát, méghozzá göngyölt zöldbabot. Egyszerű, de mutatós és nagyon finom étel.

Hozzávalók 12 göngyölthöz:

  - 1 táska tisztított, egészben hagyott, előfőzött  zöldbab,

  - ízlés szerinti mennyiségű virsli (nekem 3 szál vastag virslim volt itthon),

  - 45 dkg szeletelt bacon (éppen 24 szelet volt benne)

A nejlontáskányi friss, zsenge zöldbab két végét levágtam, aztán jó alaposan megmostam, majd a nagy zepter lábasomban főni tettem 2 liter forró vízzel, 2 púpos fehér kanál ételízesítővel, 4 kávéskanál fokhagyma granulátummal, és kevés chili porral. Amikor puhára főtt (legalább 30-35 perc kellett forrás után), szűrőbe szedtem, és hagytam kihűlni. (A lében hagytam néhány szál zöldbabot, öntöttem még hozzá 2 dl forró vizet, belefőztem 14 dkg durum tésztát, és kb. 10 perc múlva finom  levest tálalhattam ebédre.)





A göngyölt zöldbabot csak délután állítottam össze. A virsli bőrét lehúztam, (hogy ne rántsa össze) és hosszában négyfelé vágtam. A tepsit kibéleltem sütőpapírral, az egyik sarkánál kezdve leterítettem 2 bacon szeletet, ráhalmoztam néhány szál babot, aztán egy virsli csík következett, és újra zöldbab, végül ráhajtottam a bacon szeleteket. Addig folytattam, míg a hozzávalókból tartott. 12 virslis zöldbabgöngyöleg lett.





200 fokra előmelegített sütőbe toltam, és szép pirosra sütöttem. Az egész családnak nagyon ízlett. Legkisebbikem azt mondta, jobb, mint a főzelék, Párom pedig hogy nem gondolta volna, hogy babból ilyen finomat lehet készíteni. Legközelebb azért legalább egy csíkkal több virslit teszek bele, és lehet, hogy 3 bacon szeletbe fogom csomagolni, akkor még finomabb lesz. Persze így is nagyon finom volt :D






Göngyölt zöldbab

Játék - nemcsak Gasztrobloggereknek!

Éva, a Takarékos konyha című blog írója játékra hívott, aminek nagyon örülök,  szívesen játszom, és köszönöm a meghívást.


Gyermekkorom kedvenc ételei  - játék




Gyűjtsük össze gyermekkorunk kedves ételeit, sütijeit blogunkon! Bizonyára mindenkinek vannak kedvencei, melyekhez akár kedves történetek is fűződnek. Emellett persze akadnak olyan ételek is, amiket valamiért nagyon nem kedveltünk. A számot tekintve nincs szabály, mindenki annyi ételt sorol fel, amennyihez kedve van. Így jobban megismerhetjük egymás ízvilágát és egy kicsit nosztalgiázhatunk is. 



Egy bloggernek 5 másikat kell meghívnia a játékra!


A kategóriákat mindenki maga állíthatja fel (főételek, levesek, desszertek stb.), de nem fontos kategóriába szedni.   


Anyukám nagyon egyszerű, mégis finom ételeket főzött. Sose csinált flancos, bonyolult kajákat. Nem ettünk soha bélszínt, vagy egyéb különlegességet, akkoriban még csak nem is hallottunk tengeri herkentyűkről, pizzáról, bolognai spagettiről, hamburgerről, ilyesmikről. De sokáig úgy gondoltam, hogy olyan tiszta, szép és finom  húslevest nem tud senki főzni, amilyet Ő főzött. Gyakran ettünk paprikás krumplit, és egyéb olcsó fogásokat. Apukám a húsiparban dolgozott egy jó ideig, ott megtanulta a kolbász és szalámi készítés csínját-bínját, így általában minden évben készítettek egy jó adag kolbászt és szalámit, amit felfüstöltettek, és így mindig volt kenyérmellé való. Érdekes, annyira nem szerettem akkor sem a húsféléket. Középiskolás koromban szinte minden reggelim 1 szelet margarinos kenyér volt, 1 bögre tejeskávéval. Az valahogy jobban bejött, és azzal elvoltam délután 1-2-ig, amíg haza nem értem. Akkor is ettem valami hideget. Hétköznapokon főzés este volt (ha volt), amikor mindenki hazaért a munkából, a vacsora volt a család fő étkezése. Ha éppen nem volt idő a főzésre (mert akkor is megvolt a nagy kert, és azt is mindig gondozni kellett), akkor ettünk hideget.   Kedvenc ételeimet én két csoportra osztanám hétköznapi és vasárnapi ételekre. 
Hétköznapi ételek közül az alábbiak voltak a kedvenceim - és még ma is azok:
lecsó,
töltött paprika,
káposztás tészta, krumplis tészta,
hajába krumpli szalonnával és hagymával,
borsóleves nokedlivel,
rakott krumpli (ez inkább szombati étel volt)
fokhagymás sült nyúja paprikával, paradicsommal
főtt karajcsont paradicsomszósszal
vesevelő, 

gombóc leves, rántásos galuska


Ünnepi, vasárnapi ételek:
Csirkeleves új zöldségekkel, zsenge zöldborsóval, töltött csirke petrezselymes krumplival, uborka salátával. 
Csontleves, rántott hús, sült apró újkrumplival, uborka salátával
Csirkeleves, rántott csirke, petrezselymes (új)krumplival, salátával
Galamb leves, töltött galamb petrezselymes krumplival, vagy párizsiasan sült galamb, sültkrumplival.
Ezeket olyan finomra főzte Anyukám mindig, hogy az ember leolvadt evés közben a székről :D





Összefoglalva, mindent szerettem, amit Anyukám főzött. Nincs olyan gyerekkori élményem, hogy valamit utáltam volna. Később, mikor már asszony voltam, Anyu egyszer annyira lelkendezett, hogy régen milyen finom volt a forró puliszka jó hideg tejjel ... Úgy felcsigázott, hogy  rászántam magam, elmondása alapján megfőztem a puliszkát. Kanállal, forrón nagyobb galuskákat tettem tányérba és hideg tejjel meglocsoltam, meg is kóstoltam, de a szaga olyan taszító volt, mint mikor Férjem Anyukája a disznóknak készítette a moslékot.  Nem bírtam megenni. Azóta is képtelen vagyok rá. És ugyanezt a szagot éreztem meg, amikor egyszer a spárgával próbálkoztam. Azóta a spárga se teszi be a lábát a konyhámba. 



Amit még nagyon szerettem: Apai Nagymamám tudott nagy nehéz vaslábasban olyan krumplit sütni, hogy jobb volt, mint bármelyik hús. Ugyancsak Ő volt, aki olyan kőtteseket (kelt kalácsokat) sütött, hogy az ember lányának elakadt a szava. Pl. lekváros buktát, amit sütés után konyharuhával bélelt szakajtóba rakott, onnan hordtuk még melegen. De nem fogom elfelejteni gyerekkorom egyik falusi nyaralásának reggelijét sem, olyan ízes volt. Pedig "csak" füstölt szalonna volt, friss kenyérrel, meg a kertből frissen szedett, napsütötte paradicsommal és zöldpaprikával.





Én is játékra hívnék 5 + 1  Bloggert, mert szívesen elolvasnám, mi volt a kedvencük gyermekkorukban.





Mritát

mellissina2-t

Rozát

Trollanyut

Bors and Peppert

és ráadásként Hobbychefet, hátha a játékban részt venne.





Remélem nem utasítják vissza a felkérésem :) 



2011. június 29., szerda

Tejszínes párolt karalábé átalakított maradék húsokkal



Gyönyörű,  hatalmas, zsenge karalábékat sikerült vennem még a hét végén, ma ezekből készült az ebéd. A megtisztított  4 db karalábé 1,5 kg volt.  Kockára vágtam, majd zepter edényben,  2-3 evőkanálnyi vaj,  1 evőkanál Flóra margarin, és 1 dl víz  hozzáadásával párolni kezdtem. Ízesítettem 2 fehér kanál ételízesítővel,őrölt  borssal, és forrás után, fedő alatt puhára pároltam kb. 35 perc alatt. Amikor már ehetően puhának érzetem, öntöttem rá 1 kávéscsésze 30 %-os tejszínt, és meghintettem egy kis csokornyi apróra vagdalt petrezselyem és zeller zölddel, majd addig pároltam tovább fedő nélkül, magas hőfokon, míg a tejszín teljesen eltűnt alóla. 
Amíg főtt a karalábé, a húsokat is elkészítettem. Tegnapról maradt másfél pulykacomb, ezt éles késsel lefejtettem a csontról, a benne lévő szívós inakat is kiszedtem, és a húst falatnyi darabokra vágtam, bele egy serpenyőbe. Adtam hozzá egy löttyintésnyi olajat, és 1-1,5 dl forró vizet, kevés csirkefűszert, és tűzhelyre tettem, hogy jól átsüljön. Addig sütöttem, míg az alatta lévő víz elpárolgott, és a hús zsírjára sült. 
Ugyanígy jártam el a hétvégén sütött sertéssült maradékával is, azt is vékony csíkokra vágtam, serpenyőbe raktam, pici olajat és vizet öntöttem rá, és kevés sertéssült fűszerrel ízesítve ugyanúgy átsütöttem, mint a pulykahúst. Tálalásnál a karalábékupacok egyik oldalára pulykasültet, másik oldalára sertéssültet raktam. Nagyon finomra sikeredett ez a "maradékeltüntetős" ebéd is :D !!





Tejszínes párolt karalábé átalakított maradék húsokkal

Almás-barackos-sárgabarackos gyümölcssaláta





Ma is gyümölcssalátával indult a nap. Nagy adagot készítettem, hogy mindenki ehessen belőle. Kell a vitamin :D.  Ebben a következők voltak: 2 db banán, 1 db piros alma, 2 db őszibarack, 4 db narancs, 6 szem sárgabarack, fél citrom leve, méz.







2011. június 28., kedd

Leves és sült - pulyka alsó combból -, hagymás újkrumplival










Ma hagyományos étel készült vacsorára. A Lidl-ben olcsón kaptam pulyka alsó combot, abból vettem 2 csomaggal. Még 900 forintba se került és nagy adag leves, majd sült készült belőle. 


A leves hozzávalói: 4 db pulykacomb, 2 szál új répa, 1 nagyobb új petrezselyem gyökér, 1 új zellergumó, 1 fej hagyma, darabka zöldpaprika, petrezselyem és zellerlevél, 3 fehér kanál szitált ételízesítő, frissen őrölt bors, 2,5 + 0,8 liter víz, 1 Hühnersuppe húsleveskocka, 12 dkg 8 tojásos csigatészta. 


A sült hozzávalói: 4 db levesben előfőzött pulyka alsó comb, kevés só, kevés sültcsirke fűszerkeverékem.


Köret: 1,2 kg újkrumpli, 1 csapott fehér kanál só, 1 dl víz, 1 fej hagyma, 2-3 evőkanálnyi olaj, őrölt bors ízlés szerint.


Megmostam a pulyacombokat, a kis főzőkosárral az 5,8 literes fazékba tettem. Megtisztítottam, megmostam, és nagyobb darabokra vágtam a zöldségeket, megmostam a hagymát és zöldpaprikát, valamint a petrezselyem és zeller zöldet, és mindent a fazékba tettem. Megszórtam ételízesítővel, frissen őrölt borssal és felengedtem 2,5 liter vízzel. Az edény peremét szárazra töröltem és lezártam a gyorsfőző fedővel. Szokásos jelzések után (pöcök és termosztát mutatójának zöld mező feléig érése) takarékra vettem (2/9) és 20 percig főztem a levest. Amíg főtt, másik edényben 0,8 liter vízben feloldottam a húsleveskockát és megfőztem benne a csigatésztát. Amikor a leves főzési ideje lejárt, visszahűtöttem a fazekat,  kiengedtem a gőzt, a húsokat sütőpapírral bélelt  tepsibe raktam. A zöldségeket átraktam a tésztás lébe, és rászűrtem a húslevest. Összeforraltam, zsírtalanítottam és forrón tálaltam. 


A levesben előfőzött puha alsó combokat kissé megsóztam, és kevés sültcsirke fűszerrel megszórva 200 fokra előmelegített sütőbe toltam, pirosra sütöttem.


Amíg főtt a leves, megtisztítottam az újkrumplit, és pici vízzel és sóval puhára főztem. A hagymát apróra vágva megpirítottam kevés olajon, megborsoztam, és összekevertem a puha krumplival. 


Összességében nagyon finom vacsorát sikerült összedobnom, aránylag kevés pénzből. Érdemes kipróbálni akkor is, ha nincs gyorsfőző fedőnk, akkor a főzési idő természetesen meghosszabbodik.







Pulykaleves csigatésztával






Sült pulyka alsó comb hagymás krumplival

Fokhagymás-petrezselymes csípős spagetti paradicsommal



Ez a recept, tulajdonképpen két recept összehozásából jött létre (Olajos, fokhagymás spagetti és Spagetti nyers paradicsommal). Szintén régi szakácskönyvemben találtam még anno (Simeoni Szekeres Magda: Itáliai ízek, Mezőgazdasági Kiadó, 1987), de már jó régen készítettem, már-már feledésbe is merült. Most "leporoltam" és legnagyobb meglepetésemre nagy sikert aratott. Az ihletet a konyhaasztalon heverő,  új, zölddel együtt vásárolt petrezselyem adta. Mert megint felütötte a fejét a kérdés, hogy mit főzzek? Aztán a friss petrezselyemzöld megadta a választ. Nem kellett sok idő és sok alapanyag sem, pillanatok alatt elkészült ez az egyszerű, mégis nagyon finom étel.
Hozzávalók:

  - 50 dkg tojás nélküli, durum spagetti

  - 1,1 l forró víz

  - 1 fehér kanál só

  - 1-2 evőkanálnyi olaj

  - 1 nagy csokor friss petrezselyemzöld

  - 4 duci gerezd fokhagyma

  - 1 nagyobb csípős hegyes paprika

  - néhány friss bazsalikom levél

  - néhány kanál olívaolaj

  - pici só, chili por

  - 8-10 szem datolya paradicsom

A tésztát zepter edényben, szokásos módon megfőztem, forrástól számított 7 perc alatt. Amíg főtt, elkészült hozzá a rávaló. A megmosott, lerázogatott petrezselyemzöldet és bazsalikom levelet apróra vágtam, ugyancsak a fokhagymagerezdeket, majd a hegyes erős paprikát karikáztam fel vékonyra. Kevés olívaolajon kissé megpirítottam minden összevágott alapanyagot (pillanatok alatt mennyei illatokkal lett tele a konyha). Amikor a tészta megfőtt összekevertem a megpirított csípős-fokhagymás-bazsalikomos petrezselyemzölddel, hozzáraktam a nyersen felkarikázott datolya paradicsomot (ha nincs, kisebb falatokra vágott rendes paradicsom is jó helyette), megsóztam, kevés chili porral ízesítettem, jól elkevertem és azonnal tálaltam. A család úgy falta, azt hittem a tányért is megeszik. Öröm volt nézni és bezsebelni a dicséreteket. Úgy tűnik az egyszerű étel is lehet nagyszerű! Csak ajánlani tudom mindenkinek, Próbálják ki, sikert aratnak vele!! :D





Fokhagymás-petrezselymes csípős spagetti paradicsommal


2011. június 27., hétfő

Saláta joghurtos-tejfölös öntettel, sajtokkal



Nagyon finom salátát készítettem, jó kis csípős öntettel, finom zsíros sajtokkal. Öröm volt elropogtatni.

Hozzávalók: 1 fej fodros saláta, fél paradicsom, néhány csípős paprika vég (nem a csípős, a hegyesebbik vége), fél kígyóuborka, fél jégcsapretek, 2 kis fej hagyma. Az öntethez: ugyanannyi 12 %-os tejföl és light joghurt (jelen esetben 5-5 evőkanál), só ízlés szerint, feketebors, csilipor ugyancsak ízlés szerint. Én 60 % zsírtartalmú brie sajttal és bluedino lapkasajttal, Legkisebbikem trappistával és lapkasajttal ette.

A salátát megmostam jól lerázogattam, és hagytam kissé száradni is, majd falatnyi darabokra téptem. A többi zöldséget már előzőleg (még a reggelihez) megmostam, így most azokat csak feldaraboltam. A paradicsomot egész kis darabokra, a paprikákat karikára, az uborkát és a jégcsap retket hosszában négy felé, aztán szeletekre, a kis hagymákat félbe és szeletekre. Elkészítettem az öntetet is, hagytam érni jó fél órát. Aztán szedtem a zöldségekből tányérokra,





megöntöztem az öntettel, és a tetejére pakoltam a különféle sajtokat. Már csak az elfogyasztás volt hátra, de az is csak pillanatok műve volt, mert nagyon nagyon nagyon finom volt ez a gazdag saláta :D








Saláta joghurtos-tejfölös öntettel, sajtokkal


2011. június 26., vasárnap

Avokádókrémes szendvics



Életem első avokádóját vettem meg a legutóbbi bevásárláskor. Eddig valahogy idegenkedtem tőle. Milyen gyümölcs az, amelyikből szendvicskrémet lehet gyártani, és ráadásul zsíros?  Most viszont egy elég szép darabot sikerült kiválasztani, a héja fekete volt, és nyomásra ruganyos. Letettem a gyümölcsös tál mellé, aztán ma rászántam magam, hogy kipróbáljam. Utánanéztem a neten, hogy lehet elkészíteni, aztán belevágtam.  Az avokádót kettévágtam, a magját kivettem, aztán a puha húst (mert az elmúlt 1-2 nap alatt megpuhult) egy kanállal kikanalaztam egy tányérba. A puha hús illata leginkább a sárgabarackra emlékeztetett, a színe gyönyörű zöld volt, olyan könnyen össze lehetett nyomni és kikeverni villával, mint egy margarin krémet. Megkóstoltam ízesítés nélkül is, kicsit savanykás, de semmi különös íze nem volt. Az internetes instrukciók alapján sóval, fokhagyma helyett kevés fokhagyma granulátummal, pici őrölt borssal és majdnem egy szál zöldhagymával ízesítettem. Kikevertem, és margarinnal megkent zsemlére kentem (a keverő villával, így elég rusztikus lett), de csak keveset mertem rátenni, hátha nem lesz jó :). Tetejére is tettem még néhány újhagyma karikát, és egy nagy szelet kettévágott paradicsommal díszítettem. Aztán jött a kóstolás... És meg kellett állapítanom, hogy ez  biza  finom!!!  Nekem legjobban a tojáskrémre hasonlít, egy kis citrusos mellékízzel. Gyorsan megettem még egy zsemlét, azt is vékonyan kentem, hogy más is kóstolhassa.





Avokádókrémes szendvics

Zöldségleves



Ma egy egyszerű zöldséglevest főztem. Mindenfélét raktam bele, amit itthon találtam. Volt itthon karfiol ennek a külső nagyobb rózsáiból szedtem le 8-10-et, a fél fej új káposztát kettévágtam, torzsáját kidobtam, aztán felszeltem. Volt még 1-1 szál új petrezselyemgyökér és répa, azokat tisztítás, megmosás után vékony csíkokra vágtam, csakúgy, mint a fél új zellergumót. Ezután már csak egy fej hagymát kockáztam apróra, és ezt is a leveshez raktam. 2-3 evőkanál olajjal, 2 liter forró vízzel, 2 fehér kanál ételízesítővel, őrölt borssal, csiliporral ízesítve puhára főztem. Amikor puha volt, a karfiolrózsákat is szétvagdostam egy kanállal, és még 1-2 percig forraltam. Elég sűrű lett csak a zöldségektől, ezért nem főztem bele sem tésztát, sem más sűrítő anyagot. Nagyon finom leves lett. 





Zöldségleves

Grilltál



Második fogásként grillezett húst, sült zöldségeket, virslit és grillkolbászt, sült sajtot és Hasselback krumplit tálaltam. Ehhez a fogáshoz a vastagra szeletelt sertés hosszúkarajt (16 szeletet) a következő pácban érleltem már péntek este óta: fél citrom leve, 1,5 fehér kanál szitált ételízesítő, 4 teáskanál fokhagyma granulátum, 1 teáskanál őrölt kömény, 1 kávéskanál őrölt bors, 1 fehér kanál fűszerpaprika, 2 teáskanál mustár, annyi olaj, hogy sűrű massza legyen a fűszerekből. Ezzel a masszával jó alaposan bedörzsöltem a húst, frissen tartó fóliát tettem rá, úgy zártam le légmentesen. Hűtőben tároltam, de sütés előtt jó 2 órával már kivettem a hűtőből, hogy melegedjen kicsit. 
Húskészítmények: 4 pár roppanós virsli, 4 db grillkolbász
Grillezett zöldségek: 1 egész padlizsán (jó nagy, feszes), 4 db nagy paradicsom, 4 db nagy zöldpaprika, 6-8 kisebb fej hagyma, 12 db, kb. egyforma újkrumpli





Fűszeres olajjal kenegetett Hasselback krumpli
Kenőanyag: 3-4 kávéskanál sertéssült fűszerkeverékem olajjal elkeverve.
Sült sajt: 5 kis szelet trappista sajt




Legelőször a padlizsánt vágtam vastagabb szeletekre, és egy szűrőben lesóztam, hogy esetleges keserű nedvét kiengedje. Utána előkészítettem a Hasselback krumplit, majd sütőpapírral bélelt tepsi egyik felére sorakoztattam. Annyi különbség volt a múltkori és a mostani között, hogy kissé szétnyitottam a bevagdosott krumplikat, és megkentem a fűszeres olajjal, ezt később sütés közben, amikor már jobban szétnyílt, megismételtem. A krumpli mellé a tepsi másik oldalára vastag szeletekre vágott hagyma került (a hagymákat csak 3 szeletre vágtam), amit szintén megkentem fűszeres olajjal. Másik, szintén sütőpapírral bélelt tepsire raktam szép sorjában a sótól leöblített, lecsepegtetett padlizsán karikákat, majd azokat is átkentem a fűszeres olajjal. Ez a két tepsi egyszerre került a 200 fokra előmelegített sütőbe (légkeverésen). Harmadik, szintén sütőpapírral bélelt tepsire kerültek a kicsumázott, hosszában kettévágott paprikák fűszeres olajjal megkenve, mindegyikbe raktam egy megszurkált roppanós virslit, melléjük a szintén megszurkált grillkolbászt, a tepsi másik felére a kettévágott, szintén fűszeres olajjal megkent nagy paradicsomokat tettem. Amikor a padlizsán megsült, kivettem, és annak a helyére toltam be a harmadik tepsit. A virsliket legközelebb csak néhány perccel később rakom a sülő paprikákba, mert most mind szétrepedt, és összekunkorodott a hosszabb sütési idő miatt. Persze nagyon finom volt így kunkorin is, de csak szebb lenne, ha egyben maradna. Legvégül, az ebéd tálalása előtt 15-20 perccel felforrósított spider-pan serpenyőben elkezdtem sütni a bepácolt húsokat is. Mindkét oldalát kb. 5 percig sütöttem, fedő alatt, majd néhány percig állni hagytam tálalás előtt. Aztán mindenkinek tettem a tányérjára a zöldségekből, húsból, virsliből és grillkolbászból is, aki kért krumplit is kaphatott.  Utolsó pillanatban másik száraz spider-pan serpenyőben megsütöttem a trappista sajtot is, mert Legkisebbikem azt is kért. Mindenki degeszre ette magát ebből az ízgazdag, csodás ételből. 





Grilltál


2011. június 25., szombat

Zöldborsós gombapaprikás



Megint Anyukámékra kell hivatkoznom, mert sok más mellett még új zöldborsót is kaptunk Tőlük a héten, amit még akkor mindjárt kifejtettem (és frissen tartó fóliával letakarva a hűtőben tároltam), de csak ma jutottam addig, hogy meg is főzzem. Isteni zöldborsóleves lett belőle, most nem nokedlival és nem is sok tojásos tésztával, hanem egy olasz, tojás nélküli durum levestésztát főztem bele, ami a zacskóban olyan kis aranyosnak mutatkozott, aztán ez is jól megnőtt. De nem baj, nagy a szánk, befért :D.




Most viszont nemcsak a borsó volt új, hanem a répa, petrezselyemgyökér és zellergumó is, amiknek a zöldjét még frissiben megmosva, jól lecsöpögtetve, fehér cérnával összekötve lefagyasztottam (4 csomó lett belőle) és most a levesbe is tettem belőle egy köteget. 
A leves hozzávalói: kb. 50-55 dkg friss zsenge zöldborsó, 2 szál új répa, 2 szál új rpetrezselyemgyökér, 1/2 új zellergumó, 1 fej hagyma, darabka zöldpaprika,  petrezselyem és zeller zöld összekötve, pici olaj, 3 fehér kanál ételízesítő / vagy ízlés szerint,  őrölt bors, kb. 2,8-3 liter forró víz, 10-12 dkg durum levestészta.
A zöldségeket megtisztítottam, a hagymát apró kockákra a többi zöldséget a képen látható méretűre. A hagymát kevés olajon megdinszteltem, hozzáraktam a darabka zöldpaprikát, borsót, és a többi zöldséget is, néhány percig együtt dinszteltem, megszórtam ételízesítővel, őrölt borssal, felöntöttem forró vízzel, beleraktam a zöldeket, felforraltam, fedő alatt takarékon főztem kb. 25-30 percig. Ekkor beleraktam a tésztát is, és további 7-8 percig főztem. forrón tálaltam.
Zöldborsós gombapaprikás
Hozzávalók: 1 fej hagyma, kevés olaj, néhány szelet hegyes-csípős paprika,  kb. 35-40 dkg csiperke gomba, 15 dkg új zöldborsó, 1-1,5 fehér kanál ételízesítő /vagy ízlés szerint, 1 evőkanál rétes liszt, 2fehér kanál fűszerpaprika (házi, egy fél kilót kaptam Anyukámtól :)  ), 7-8 dl forró víz
Mielőtt a levest elkezdtem volna, a borsóból 15 dkg-ot félretettem a gombapaprikáshoz. A gombát megtisztítottam, cikkekre vágtam. A megtisztított, felaprózott hagymát kevés olajon megdinszteltem, hozzáadtam a csípős paprika karikákat is, majd a borsót és a gombát. Megszórtam ételízesítővel, és kevergetve addig pároltam, míg minden kioldódott nedvét elfőtte.  Ekkor megszórtam egy kanál liszttel, 2 fehér kanál fűszerpaprikával, elkevertem, forró vízzel felöntöttem, és 15-20 perc alatt készre főztem. Fél kg pillangó tésztát (farfalle) főztem hozzá zepter módszerrel. Olcsó és nagyon finom ebédünk volt!! Ma is :D


Sárgadinnyés...



Ma sárgadinnyés gyümölcssalátát készítettem, de most csak magamnak.

Hozzávalók: 1 banán, 1 narancs, 1 őszibarack, 1/4 sárgadinnye, citromlé, méz ízlés szerint. Ez az összeállítás is nagyon finom lett, gyorsan bekanalaztam. Ezzel "elszaladgálok" délig :D






Sárgadinnyés gyümölcssaláta

2011. június 24., péntek

Virslis-grillkolbászos nyársak










Nagyfiam és Barátnője kitalálták, hogy szalonnát sütnének a kertben. Legszívesebben én is részt vennék benne, de most mégsem. Elkezdtem valamit, és nem akarom elrontani. Apának és legkisebbik Fiamnak se hiányzik a szalonnázás, mert az elmúlt időszakban - velem együtt - szépen kikerekedtek. Azért, hogy valami finomság nekünk is legyen vacsira, készítettem néhány nyársat. Lidl-ben kapható vastag, roppanós virslivel, magyaros-csípős grillkolbásszal, hagymával, zöldpaprikával, cukkinivel, gombával. Igaz, hogy időbe telt, míg mindent fölhúzgáltam a kis nyársakra, de megérte a munkát.  Sült zöldségekkel (paprikával és paradicsommal),  (aki tehette) friss kenyérrel,  nagyon finom vacsora kerekedett belőle. 







Az első tepsi nyárs





Hozzávalók:


néhány kisebb fej hagyma (6-7), 6 szál vastag roppanós virsli,  4 db magyaros-csípős grillkolbász, 1 szép cukkini, 4 zöldpaprika, 10-15 kisebb fej gomba, só, bors, olaj a kenéshez.


Minden feldaraboltam a képeken látható méretű darabokra, és kis grillpálcikákra húztam. Az elkészült nyársakat tepsibe raktam, mindkét oldalukat megkentem olajjal, a zöldségeseket megszórtam sóval-borssal, a virslis-grillkolbászost csak borssal és 180 fokra melegített sütőben 20-25 perc alatt pirosra sütöttem. A második tepsibe csak feleannyi nyárs került mint először, az üres helyre zöldpaprika, és hagymacsíkokat, valamint paradicsomkarikákat tettem, azokat is megkentem kis olajjal, meghintettem kevés sóval és borssal, úgy tettem be sülni. 






Virslis-grillkolbászos-cukkinis-gombás nyársak hagymával, zöldpaprikával




Virslis-grillkolbászos nyársak hagymával, zöldpaprikával

Cseresznyés-barackos gyümölcssaláta



Vásárolni voltunk reggel, kitikkadva értünk haza. Nagy örömömre sikerült még egy kevés fekete cseresznyét vennem, így ma azzal, és őszibarackkal készítettem gyümölcssalátát egy nagy tálban, amiből mindenki kedvére szedhet, ha hazaérnek a nagy melegben.  Addig lefedve hűtőbe rakom, hogy kellemesen hűvös legyen.
Hozzávalók: 2 banán, 2 narancs, 2 őszibarack, 35 dkg fekete cseresznye, 1/2 citrom leve, méz ízlés szerint. Én már megkóstoltam egy kis tálkányit, isteni volt!!! :D





Cseresznyés-barackos gyümölcssaláta

2011. június 23., csütörtök

Rántott tökkarikák - tojás nélkül







És újra egy Anyukámék kertjéből származó zöldség, egy gyönyörű, duci tök  lett ma a vacsora második fogása a tegnapelőtt maradt gulyásleves után. A tököt megmosás és hámozás után vékonyan felszeleteltem, azután középről kivágtam a magokat tartalmazó szivacsos részt. A szeleteket besóztam, és állni hagytam kb. fél óráig, majd paníroztam: először rétes lisztbe, tojás helyett vizes lisztpépbe (hozzávalók: 10 dkg finom liszt, 3,5 dl hideg víz, kevés só), végül morzsába (ez a testkontrollban alkalmazható fehérje mentes panír). A panírozott tököket forró olajban szép pirosra, ropogósra sütöttem. Nagyon finomak az így készült rántott zöldségek, mert bármelyik zöldség megsüthető ebben a bundában, amit rántani lehet.  Érdemes kipróbálni azoknak, akik  nem használhatnak tojást, vagy ha épp csak kifogyott otthon :D.







Rántott tökkarikák - tojás nélkül

Újabb gyümölcssaláták



Az egyikben most nem volt málna, csak 1,5 narancs, fél banán, 1,5 őszibarack 2-3 evőkanálnyi mazsola, citromlé és méz ízlés szerint.



A másikban 1,5 narancs, fél banán, fél őszibarack, sok málna, mazsola, citromlé és méz ízlés szerin.






Gyümölcssaláta málnával, barackkal és mazsolával

Cukkinis-virslis lecsó 2



Az este készítettem még egy könnyű, sok zöldséges ételt, cukkinis-virslis lecsót. Tettem ezt a  "kellemest a hasznossal" jegyében, mert volt még itthon pár csomag, akciós beszerzésből származó virsli, aminek már csak néhány napja volt hátra a szavatossági idő lejártáig. Úgy gondoltam,  ez a savanykás-csípős-kissé füstös ízű étel jó lezárása lesz a napnak, és jól fog esni egy kis hús a sok nyers zöldség után. És így is volt, mindenki hatalmas étvággyal vetette rá magát. Aki kért, kenyeret ehetett hozzá, de kenyér nélkül is nagyon-nagyon finom volt. Az előző leíráshoz képest ez annyiban változott, hogy Anyukáméktól kapott, nagyobb méretű cukkinit raktam bele, aminek a héja már nem volt olyan zsenge, ezért meghámoztam, hosszában négy felé vágtam, a magjait is eltávolítottam, utána szeleteltem vékonyra. A hozzávalóknál szinte minden zöldségből 4 db-ot használtam fel: 
  - 4 db hagyma,  4 db tv paprika, 4 db csípős hegyes paprika, 4 db paradicsom, 1 hatalmas cukkini hosszában 4-be vágva és vékonyra szeletelve, kb. 1 csapott fehér kanál só / vagy ízlés szerint, 2 fehér kanál csípős fűszerpaprika, kb. 8 dl 100 %-os paradicsomlé, 1 teáskanál folyékony édesítőszer, 3 csomag baroni baromfi virsli.
A feldarabolt hagymát dinsztelni kezdtem, majd ráraktam a zöldpaprikákat, a vékonyra szelt cukkinit, és fél csapott kanál sóval megszórva addig dinszteltem, míg a cukkini megpuhult. Ekkor ráraktam a fűszerpaprikát, hámozott, felkockázott paradicsomot, felöntöttem paradicsomlével (mert ezt is úgy szeretjük, ha kissé több leve van), ízesítettem további fél csapott fehér kanál sóval és folyékony édesítőszerrel, főztem néhány percig, aztán beleraktam a falatnyi darabokra vágott virslit, és készre főztem. Így nem kellett hozzá kanál-kés-villa, elegendő volt egy kanál :D! Forrón, és később langyosan is mennyei volt, jó lezárása ennek a tikkasztó napnak.





Cukkinis-virslis lecsó 2

2011. június 22., szerda

Görög saláta a magam módján

11.06.22 gorogsali 008


A rekkenő hőségben folytatjuk a könnyedebb fogások fogyasztását. Délelőtt egyébként is nagyon sok dolgom volt, főzésre még csak nem is gondolhattam, ezért úgy határoztam, görög saláta lesz ebédre. Könnyű, gyorsan összedobható, finom, kell ennél több?  Nem vágtam apróra a zöldségeket, csak szeletekre, ahogy az olajbogyót is. Feta sajtom nem volt, de ez sem akadályozott, trappista sajttal váltottam ki. Az öntetből meg kifelejtettem az oregánót.  Görög sali, csak kicsit másképp :D !!
Hozzávalók 2 személyre:
  - 3 db szép érett paradicsom
  - 1/2 kígyóuborka
  - 2 szál újhagyma
  - pici só
  - 4 evőkanál olajbogyó
  - 2-3 vastagabb szelet trappista sajt
Az öntethez:
  - 1/2 citrom leve
  - néhány evőkanál olívaolaj
  - só, őrölt bors, oregánó ízlés szerint
A megmosott, feldarabolt zöldségeket, olajbogyót és sajtot tányérra rendeztem, picit megsóztam, az öntettel meglocsoltam, és máris ehettünk. Nagyon finom volt :D !!





(Megint van valami gond a képfeltöltővel, már legalább egy órája azon maszekolok, hogy valahogy fel tudjam tenni a képet! Őrület, hogy mindig van valami hiba!! :(( )






11.06.22 gorogsali 009
Az én görög salátám

Málnás gyümölcssaláták



Ebben a rekkenő hőségben már reggelire is valami könnyű gyümölcsös finomságban gondolkodtam. Anyukáméktól tegnap kaptunk két kosárka frissen szedett málnát, ami az éjszaka a hűtőben pihent, ezzel a hűs málnával dobtam fel a reggeli indításnak szánt gyümölcssalátáinkat. Kétféle változatban készítettem, 




az elsőbe banán, narancs, málna, citromlé és méz került, 




a másodikba narancs, őszibarack, málna, citromlé és méz





Málnás gyümölcssaláta