A következő címkéjű bejegyzések mutatása: birsalmasajt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: birsalmasajt. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 28., kedd

Birsalmasajt gyorsfőző fedővel és mikróval

Életem első sikerültnek mondható birsalmasajtja. De ez is csak második nekifutásra sikerült. Nézelődtem a neten birs recepteket keresve, mert imádom ezt az aromás gyümölcsöt. Legnagyobb örömömre ITT találtam egy gyorsnak tűnő birsalmasajt elkészítési módot, amit ki is próbáltam. 
Igaz, nekem csak 2 kiló birsem volt itthon. Megmostam, a rossznak látszó részeket kivágtam belőle, de a héját és a magházát meghagytam. Az 5,8 literes gyorsfőző fedővel használható fazékba beletettem a kis kosarat, abba a rossz részektől megfosztott, négybe vágott birset. Majdnem tele lett a fazék. Fél liter vizet öntöttem alá, aztán lezártam a fedőt és szokásos jelzések után 25 percig főztem a birset. Hagytam, hogy utána magától essen vissza a pöcök és hűljön picit a birs, aztán egy teáskanál segítségével kiszedtem a magházakat. Az alatta keletkezett ízes levet egy befőttes üvegbe öntöttem, cukor nélkül is isteni finom. A főtt gyümölcshúst megmértem, 1050 gr volt. Egy nagy üvegtálba raktam,  530 gr kristálycukrot adtam hozzá és botmixerrel simára turmixoltam. Mikróba tettem 850 Wattra és 20 percre. Féltem, hogy úgy fog fröcskölni, mint amikor tűzhelyen próbálkoztam (akkor úgy fröcskölt, mint a láva, és a végén még oda is égett), de így egyáltalán nem fröcskölt. A 20 perc letelte után alaposan elkevertem és kis tálkákba osztottam. Vártam, hogy megdermedjen. Ez szombat este volt. 
Tegnap (hétfő) este még mindig nem keményedett meg a birsalmasajtom. Hát visszaöntöttem a nagy üveg tálba, és újabb 20 percig mikróztam 850 Watton. A mikrózás végére szemmel láthatóan kevesebb lett az "anyag", vagyis elég sok folyadék párolgott el belőle. Ezt az is mutatja, hogy az öt kis tál pépből most kettő lett. Igaz ezek kicsit nagyobb pudingformák voltak, amiket folpackkal béleltem ki, hogy könnyebben kiszedhessem az elkészült "sajtot". 
Nagy izgalommal bontogattam ma reggel a csomagocskákat, és örömmel tapasztaltam, hogy most kellően szilárd. Kell még szikkasztani kicsit, de már most is vágható és finom, bár a csökkentett cukormennyiség ellenére nekem még így is nagyon édes.

2013. október 17., csütörtök

Birsalmasajt Legnagyobbikom Barátnőjétől

Ezt a finomságot nem én készítettem, kóstolóba kaptuk Legnagyobbikom Barátnője főzte. Nagyon ügyes!! Én talán két éve próbáltam készíteni, szépen is ment egy darabig a dolog, de épp akkor volt itt Tomika, aki elterelte a figyelmemet, és végül jó alaposan lesült. De nem dobtam ki, üvegekbe szedtem a menthető masszát, aztán rájártam, mert ha nem is lett ilyen kemény, mint M-é, de az is finom volt. Mint egy jó sűrű birslekvár.
Ez viszont kellően megkötött, gyönyörűen szeletelhető és nagyon finom volt - mert sajnos már csak múlt időben beszélhetek róla :)!! Majd megkérdezem a receptjét, és leírom.
Nem féltem Legnagyobbikomat, mert Barátnője nagyon ügyesen mozog a konyhában, meg egyáltalán a háztartási munkákban. És ügyesen terelgeti Legnagyobbikomat, hogy segítsen, mert amíg velünk lakott, nem sokat segített a ház körül. Hacsak a rengeteg hal "beszállítását" nem veszem háztartási munkának :).


És akkor a recept:
1 kg birsalma, 70 dkg cukor, víz
A megmosott, lesikált almát magházával együtt, de a magok nélkül felkockázta, annyi vízzel, ami épp ellepte főni tette. Amikor a birs megpuhult, a vizet leszűrte róla, de 1 dl-t félretett, hogy a cukrot azzal főzze fel szirupnak. A birset botmixerrel pürésítette, hozzáöntötte a felfőzött szirupot, együtt főzte tovább kb. 2,5 óráig állandóan kevergetve, amíg kellően besűrűsödött, majd tálkába öntötte és hagyta megdermedni - kb. 2 nap kellett hozzá, utána kb. 1 hétig hűvös helyen szárította.