A következő címkéjű bejegyzések mutatása: maradék felhasználása. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: maradék felhasználása. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. november 30., kedd

Vadas az újrahasznosítás jegyében

Vasárnap főztem egy nagy fazék finom pipilevest, csirke szárnyközepekből (15 db) és csirkelábakból (8 db), ahogy kell, alaposan bezöldségelve, eperlevél tésztával. A benne főtt húsokat és zöldségeket külön tálaltam, hogy ne törtjenek össze. Mindenkinek nagyon jól esett a leves, amit az is bizonyít, hogy mind elfogyott, csak a hús (10 db szárnyközép és 1 láb) és a zöldségek egy része (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zellergumó) maradt meg. Arra gondoltam, hogy vadas mártást csinálok a zöldségekből, beleforralom a husikat, és főtt tésztával meglesz a mai ebédünk. Úgy is lett.

Kb. 9 dl vizet forraltam 1 fehér műanyag kanál ételízesítővel és 4-5 babérlevéllel. Jó 10 perc forralás után, amikor a babér átadta ízét és illatát a lének, beleöntöttem a leveszöldségeket, úgy is forraltam 7-8 percig, aztán a babérleveleket kihalásztam, a levet behabartam kb. 1,5 dl hideg vízből, 1,5 evőkanál rétes lisztből, és kevés olajból készült habarással, öntöttem hozzá kb. fél dl 30 %-os tejszínt és nyomtam bele egy kávéskanálnyi mustárt, majd botmixerrel pürésítettem a mártást. A leveshúsokat belepakoltam, és addig forraltam, míg a tészta megfőtt. 

Isteni ebéd lett belőle.



 

2021. január 15., péntek

Krokett

                                     

Már megint a maradék felhasználás jegyében... A tegnapelőtti ebédből maradt ki egy tejfölös vödör margarinos-tejfölös krumplipüré (mert a sült csirkeszárnyközepek mellé isteni tejfölös fokhagymás zöldbabfőzekéket is főztem). Ennek a krumplinak a felhasználására találtam ki, hogy krokettet készítek belőle, mellé fokhagymás tejfölt és reszelt sajtot kínáltam, és mondhatom nem csalódtunk, egyszerű, de isteni ebédünk lett. Előtte aki kért karfiollevest is ehetett, amit jó sok zöldséggel és némi cérnametélttel tettem jó tartalmassá.

A kroketthez a tejfölös vödörnyi krumplipüré mellett 1 tojást, kevés sót, és annyi rétes lisztet adtam, hogy formázható legyen a tészta, de ne túl kemény. Rudakat formáltam belőle, amiket aztán feldaraboltam, kissé áthengergettem és forró olajban megsütöttem. Lehetett volna lekvárba is mártogatni, de most Bogika kivételével mindenki a fokhagymás tejfölös-reszelt sajtos változatot választotta. Bogikám csak úgy magában ette, úgy is finom volt.


A karfiolleves

A krokett reszelt sajtral és fokhagymás tejföllel


2020. április 16., csütörtök

Sonkás-sajtszószos spagetti, tojáskrém

Ahogy általában, az idén is maradt a húsvéti felhozatalból. Most ezek felhasználására hoztam ötletet.
Az első: a sonka, ami most spagettivel és sajtszósszal került asztalra.
A maradék sonkát vékony csíkokra vágtam és kevés olajon átpirítottam. 
Másik serpenyőben 1 ek Bords Eve margarinon halványra pirítottam 1 ek lisztet, majd felöntöttem 4-4,5 dl tejjel. Felforraltam, közben belenyomtam 1 sonkás krémsajtot, és belefőztem kb 5-7  dkg reszelt trappista sajtot, kicsit megztam és addig főztem, míg sima szósz lett. 
Közben Zepter módszerrel megfőztem 1 cs spagettit. Nem kevertem a szószba se a tésztát, se a sonkát, mert volt aki nem kért szószt, volt aki nem kért sonkát. Így saját ízlése szerint ehetett mindenki. Én szószt és sonkát is tettem a spagettimre, úgy volt igazán finom.


A másik: a tojás, amiből most tojáskrém készült és isteni volt kenyérrel, vagy szintén húsvétról maradt kaláccsal.

Hozzávalók:
2 evőkanál tejföl, 4-5 evőkanál majonéz, 2-3 evőkanál Bords Eve margarin, ici-pici mustár, 5 kemény tojás és egy kisebb vöröshagyma 1/3-a finomra reszelve, és pici só.

A hozzávalókat sima krémmé turmixoltam és már ehettük is.


2020. április 8., szerda

Rakott tészta a maradékfelhasználás jegyében


A héten megint igyekeztem a maradékokat felhasználni. Tegnap a vasárnapi krumplipüré maradékából krumplis lángos, és krumplis pogácsa készült (a lángos ebédre, a pogácsa uzsonnára), ma a hétfői nyúlpörkölt maradékából némi füstölt kolbász hozzáadásával isteni rakott tészta került az asztalra.

Hozzávalók. 
1 tál nyúlpörkölt maradék szafttal együtt, 2-2,5 dl házi főzésű paradicsomlé /Párom Édesanyja főzte, köszönet érte :)/, egy kb. 20 cm hosszú füstölt kolbász, oregánó, 1 csomag (500 gr) Zepter módszerrel megfőzött 4 tojásos orsó tészta, pici olaj a tepsi kikenéséhez, reszelt trappista sajt 

A tésztát a szokásos módon megfőztem, közben szükség szerint kicsontoztam és apróra vágtam a nyúlpörköltben lévő húsokat. A kolbászt lebőrözés után hosszában négybe vágtam és vékonyra szeltem. A pörkölt szaftját elkevertem a paradicsomlével, fűszereztem oregánóval, majd vissza raktam bele a húsokat és a kolbászt, jól elvegyítettem, és alaposan elkevertem a főtt tésztával. A tepsit kiolajoztam és beleterítettem a tésztát, a tetejére bőven reszeltem  trappista sajtot, majd 180 fokra és légkeverésre állított sütőben szép pirosra sütöttem. 

A kitálalt tésztát elfelejtettem lefényképezni olyan izgatottan vártam, hogy ehessek-ehessünk, csak a tepsiben maradt tésztáról tudtam fotót készíteni. Biztos el fog fogyni, mert még csak hárman ettünk belőle, és eddig mindenkinek ízlett. Legkisebbikem még nem ért haza a munkából, de Ő imádja az ilyen rakott tésztákat, biztos Neki is nagyon bejön majd. 


2020. április 2., csütörtök

Rizses-húsos zöldségleves



A maradékfelhasználás jegyében készült ez a jó kis leves. A tegnapi ebédről  maradt egy tálka csirkemell filével készült rizses hús. Senki nem kérte már vacsorára, így hűtőbe került. 


Az éjjel kigondoltam, hogy főzök egy jó zöldséglevest a mai ebéd első fogásaként, és a maradék rizses hússal felturbózom. Főztem már rizses levest régebben, azt is szerette a család, pedig még hús sem volt benne. Úgy gondoltam a húsos változat is tetszeni fog. 

Ma aztán egy kevés csirkezsíron megdinszteltem egy nagy sárgarépa és egy nagy petrezselyemgyökér felét, 1 kis fej hagymát, egy negyed zellert és pár szelet fagyasztott gombát, majd felöntöttem 1,5 liter vízzel, ízesítettem sóval, ételízesítővel, borssal és puhára főztem. Amikor a zöldségek megpuhultak, hozzáöntöttem a rizses húst, azzal is felforraltam és tálalhattam. 

Második fogásnak spenótos tésztát készítettem. Aki akart, sajtot reszelhetett rá.



2020. március 30., hétfő

Ha krumpli van itthon...

éhen már nem halunk. Mindig ezt mondtam a gyerekeknek. És úgy tűnik nem süket füleknek beszéltem, mert bár volt itthon vagy 15 kiló krumplink, Legkisebbikem ma nagy boldogan haza állított egy 10 kilós zsák apró szemű krumplival, mondván, hogy olyan régen szemezett az ilyen apró krumplival, mert abból biztos isteni sültkrumplit lehet csinálni. Vacsorára ki is próbáltuk, és tényleg isteni lett a hámozott, hosszában ketté vágott, fűszeres-olajos "masszírozáson" átesett, 200 fokon és légkeverésen megsütött krumpli. Holnap megújrázzuk egy kis hússal kiegészítve, bár nekem ma sem hiányzott a hús.

fűszeres tepsis apró krumpli
Amióta kitört a járvány Legkisebbikem megy el hetente 1*-2* bevásárolni. Szerencsére jó ideje mindig jött velem (Ő vezet, én nem tudok), így lista alapján nagyon ügyesen be tud vásárolni nemcsak nekünk, hanem Szüleimnek is. Mióta a kórházból haza jöttem még nem voltam vásárolni, eleinte hárman együtt  családilag mentek, csak mióta kitört a járvány, azóta  jár  egyedül. 
És azóta a beosztásra, és maradékok felhasználására  még nagyobb hangsúlyt fektetünk.
Múltkor pl. egyik nap volt 20 db csirke felsőcomb csontból sok zöldséggel főtt leves, aminek maradékából másnap isteni tárkonyos-tejfölös-citromos csirkekrémlevest készítettem pirított kenyér kockákkal.  (A felsőcomb filéket különféle ételekhez használtam fel, brassóihoz, borsos tokányhoz, sültnek, rántani, stb. De a combok bőrét se dobtam ki, kisütöttem, lett egy nagy adag csirketepertő, meg egy üveg csirkezsír, ami olyan, mint a kacsazsír.)
A tejfölös krumplilevest (ami után kakaós és lekváros kelt palacsinta volt egyik nap) ugyancsak átalakítottam, másnap burgonyakrémleves lett (ami után sajtszószos pörcös tészta volt a második fogás). Egy vasárnapi ebéd megmaradt krumplipüréjéből kétféle étel is készült, először krumplis, krumplis-sajtos, ill. krumplis-kolbászos-sajtos pogácsa,


másnap meg krumplis tészta.

Pizza rendelés helyett magyar pizzát, "töki pompost" sütöttem, a gyerekek azt mondták jobb volt, mint a pizza. Pedig igazán "minimál" volt, tejfölös krémsajttal megkenve, rajta kevés hagyma és reszelt sajt, ezeken kívül az egyik tésztán kevés füstölt szalonna és sonka, a másikon pár karika felezett füstölt kolbász kapott még szerepet, mégis mindkét tepsivel elfogyott, sőt, ha több lett volna az is elfogyott volna.

Az utolsó szeletek
De olyan is volt, hogy ebédre csak héjában főtt krumpli készült, mellé főtt tojás, és az egészet felmelegített paprikás-sós olajjal locsoltuk meg, az is nagyon finom volt. Ami délben megmaradt krumpli, azt este tisztítva, felszeletelve olajban ropogósra sütöttem, úgy is finom volt. (Gyerekkoromban kedvenc vacsoránk volt a héjában főtt krumpli, Szüleim "kubikos szármának" hívták, akkor mi forró paprikás-sós olajba mártogattuk, úgy ettük).


Megemlíteném még az egyik nap reggelire készült sajtkrémes-tejfölös-sonkás-sajtos leveles "táskákat", illetve Bogikának készült leveles kakaós tekercseket. Mindkét leveles tésztából készült finomság nagyon ízlett a családnak!



Persze sok más is készült nálunk, csak a fényképezésről szoktam le teljesen ezért most leginkább azokat említettem meg, amikről fotó is készült, illetve nagyon emlékezetes maradt.

2020. február 10., hétfő

Krumplis pogácsa simán és felturbózva


A legjobb krumplis pogácsa, amit eddig sütöttem, és a legjobb krumplis-kolbászos-sajtos!
Csak 3 hozzávalót mértem meg. Az alap tésztához ezeket használtam:

  • 60 dkg tejes-margarinos krumplipürét, 
  • 1 kg finom lisztet, 
  • 2-2,5 fehér kanál sót
  • kb. 1 dl langyos tejet - amiben feloldottam 1,5 teáskanál cukrot, majd felfuttattam benne 1 cs.  budafoki élesztőt,
  • 1 tojás sárgáját
  • kb. 10 dkg olvasztott margarint
  • kb. 4 evőkanál langyos tejfölt, de nem tudom pontosan, annyit használtam, hogy kellemes állagú legyen a tészta
Ezekből se túl kemény, se túl puha tésztát dagasztottam és langyos sütőben duplájára kelesztettem kb. fél óra alatt. Akkor a tésztát ketté vettem, az egyik felébe beledolgoztam fél szál apróra vágott füstölt kolbászt, majd kinyújtottam és meghajtogattam a kolbászos és a sima krumplis tésztát is és lefedve további fél óráig pihentettem. Utána 2 cm vastagra nyújtottam és nagy pogácsaszaggatóval kiszúrtam a pogácsákat.  (A leeső tésztadarabokat épp csak összefogtam, nem gyúrogattam.)
Tepsire rakosgattam, megkentem pici sóval elhabart tojásfehérjével, a kolbászosat reszelt trappista sajttal is megszórtam, további 20 perc pihentetés után 180 fokra előmelegített, légkeverésre állított sütőben 20 perc alatt szép aranybarnára sütöttem. Tényleg isteni lett mindkét pogácsám!



2019. november 25., hétfő

Hamis babgulyás maradékok felhasználásával



A hét végén apró húsos csirkepörköltet főztem bőr nélküli alsócomb filéből, orsó tésztával. A pörköltből és a tésztából is maradt egy kevés. Tegnap a pizzához felbontottam egy vörösbab konzervet, ami megmaradt egy kis tálban hűtőbe tettem, hogy valamire majd felhasználom.
Délelőtt jött az ötlet, hogy a maradékokból  főzök egy hamis babgulyást. Először megfőztem egy kis fazék hamis gulyáslevest, csak most krumpli nélkül. Pici hagymát dinszteltem, ráraktam a feldarabolt petrezselyemgyökeret, répát, fűszereztem ételízesítővel, őrölt köménnyel, fűszerpaprikával és felöntöttem 1,2 l vízzel. Amikor puhára főttek a zöldségek, a pörkölt maradékhoz öntöttem a babbal és a tésztával együtt. Jól kiforraltam és máris ehettem. Finom lett :)!


2018. október 3., szerda

Sült tökös muffin



A tegnap készített sült tök maradékának felhasználásával készült ez a finom muffin. Sajnos Bogikának nem jött be a sült tök, pedig nagyon finom volt. Nagyon cuki volt, amikor felvágtam a sütőtököt mondtam Neki, hogy nézd, Bogika, sütőtök. Odajött, megnézte, látta, hogy gyönyörű narancssárga, rávágta, hogy "répa". Aztán elment a szobámba, ahol Tomika meg Ádika itt hagyta a Lidl-ben nyáron kapott órarendet, amit Bogika rendszeresen megnézeget, közben mondjuk a napokat: hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek. Bogikám hozta a konyhába az órarendet és mutogatta Anyukájának, aki értetlenül nézte, hogy hogy jön az órarend a sütőtökhöz. Aztán rájöttünk: sütőtök-csütörtök.  Megjegyezte, hogy a csütörtök nagyon hasonlít a sütőtökhöz, hát nem édes :D??
A sült tökből viszont két falat után nem kért többet, és mivel csak ketten ettük Anyukája meg én, hát maradt belőle 3 darab. Ma kikapartam a héjából, leszedtem róla a bőrszerűen megsült külsejét, és a finom belsejét kikaparva, összetörve muffinba kevertem, így Bogikám is szívesen ette. 
Receptet a neten találtam a muffinhoz, ITT, köszönet érte. Ja, és megint csak kicsit változtattam.

Hozzávalók nálam: 
kb. 80 ml (napraforgó)olaj (másfél kupica), 2 db tojás, 15 dkg cukor, 1 teáskanál őrölt fahéj, 23 dkg sült tök püré, 10 dkg saját készítésű narancslekvár, 15 dkg finom liszt, 7 gr (fél csomag) sütőpor, 1 kávéskanál szódabikarbóna.

Az anyagokat a felsorolás sorrendjében összekevertük Bogikával, aztán 12 szilikon formába osztottam, és 175 fokra előmelegített, légkeverésre állított sütőben sütöttem 22 percig. Majdnem soknak bizonyult a sütési idő, mert kicsit jobban megbarnult néhány muffin, de végül nagyon finom őszi nasi lett belőle. 



2018. április 19., csütörtök

Spenótos-fokhagymás burgonyakrémleves


Megint a maradékfelhasználás jegyében... A héten egyik nap megmaradt egy kevés margarinos törtkrumpli másnap egy kevés spenótfőzelék. Harmadik nap ezeket alakítottam át egy finom krémlevessé, amit buggyantott tojással tettem teljessé.
Az elkészítése nagyon egyszerű volt. Csak összeturmixoltam a krumpli és spenót maradékát kevés vízzel, ízesítettem sóval és fokhagyma granulátummal és alaposan összeforraltam.
A levesbetét buggyantott tojás volt, amihez a tojást óvatosan forrásban lévő sós-ecetes vízbe engedtem és rövid ideig forraltam. Isteni lett ez a maradékeltüntető krémleves. 


2018. április 4., szerda

Húsévti sonkás rakott tészta, húsvéti összefoglaló


Húsvéti sonka maradékát használtam ehhez az olaszos ízvilágú tésztához és nem kellett csalódnunk, mert nagyon finom lett. 

Hozzávalók: 
a mártáshoz: kb. 5 dkg gyufaszálnyi csíkokra vágott füstölt szalonna, 1 fej felaprított hagyma, kb. 20-25 dkg húsvéti sonka maradék szintén vékony csíkokra vágva, 2 teáskanál fűszerpaprika, 2 dl víz, 500 gr Nostia passzírozott paradicsom + kb 1 dl víz a doboz kiöblítéséhez, kevés só, vagy fél fehér kanál ételízesítő, 3-4 kávéskanál cukor, szárított oregánó, bazsalikom és fokhagyma granulátum ízlés szerint, 

650 gr 4 tojásos orsó tészta, 1,4 l forró víz 2-3 evőkanál olaj, 1,5 fehér kanál só

pár evőkanál olaj a tepsi kikenéséhez, ill. a  tésztával való összekeveréskor, kb. 30 dkg durvára reszelt trappista sajt.

A tésztát Zepter módszerrel megfőztem.

A mártáshoz kiolvasztottam a vékony csíkokra vágott szalonnát, ráraktam a feldarabolt hagymát, együtt dinszteltem, amíg a hagyma megpárolódott, akkor hozzátettem a sonkát, hagytam, hogy átforrósodjon. Megszórtam fűszerpaprikával elkevertem, és azonnal felöntöttem vízzel, nehogy a paprika megégjen. Hozzáöntöttem a passzírozott paradicsomot és a doboza öblítővizét, tettem bele ételízesítőt, cukrot, oregánót, bazsalikomot és fokhagyma granulátumot és lefedve főztem kb. 10 percig. 
Akkor összekevertem a megfőzött tésztával,  pár kanál olajjal,  és 3-4 evőkanál durvára reszelt sajttal. Kiolajozott tepsibe simítottam, a tetejét is megszórtam durvára reszelt sajttal. 
175 fokra előmelegített sütőben addig sütöttem, míg szép aranybarna lett a teteje. 


-.-.-.-.-.-.-.-.-

És pár szó a Húsvétunkról. Úgy tűnik a Húsvét nálunk nem szerencsés időszak betegség szempontjából. Legkisebbikem után Bogikánk is beteg lett, aztán Anyukája is és én is. Bogikánknak magas láza volt, vírusos torokgyulladás miatt, és nekünk többieknek is kapart a torkunk, aztán jött a köhögés. Nem volt vészes, de azért túl kellemes se, sajnos még mindig köhécselünk, én néha majd meg fulladok, olyan köhögő roham tör rám. C vitaminnal, lázcsillapítóval kúráljuk Bogit is, meg magunkat is, a felnőtteknél bevetettük a mézes-citromos gyömbérteát is. Mindannyiunknak jót tett  a húsvéti forró leveske is, azon felül, hogy nagyon finom is volt. A betegség miatt elmaradt a lakás feldíszítése is, még a kosárkányi hímes tojásunkat se vettük elő. 


Sajnos a térdfájásom is nagyon felerősödött, tényleg alig bírtam és bírok járni. Örültem, hogy ki bírtunk takarítani. Locsolkodók se voltak, még túl pici a lányka, de biztos sok locsolója lesz, ha nő még kicsit.

Fentiek miatt a húsvéti menünk sem volt túlbonyolítva. Az idén nem vadásztunk birkahúst, és kacsát se vettünk. 
Főztünk sonkát, kolbászt, tojást, és volt torma is,  Legkisebbikem a munkahelyéről isteni foszlós kalácsot hozott melléjük, olyan finomat, hogy én biztos nem tudtam volna olyan finomat sütni. 
Ezen felül kétféle tortát sütöttem a szokásos, jól bevált és a család által nagyon szeretett csokitortát, meg puncsos habosat. Mindkettő nagyon jól sikerült, húsvét hétfő estéjére már csak 1 szeletke puncsos maradt. De nem maradtunk süti nélkül, mert Anyukám kétféle zserbóval, mákossal és dióssal lepett meg bennünket, meg persze az egész családot. 
Az "ünnepi ebédek" is sima hétvégi ebédek voltak.
Húsvét vasárnapra csontlevest főztem hagyományosan, hosszúkaraj csontjából, sok zöldséggel, cérnametélttel, második fogásnak rántott karaj készült krumplipürével, tavaszi salátával (retek, uborka, jégsaláta és lilahagyma felhasználásával, hozzá majonézes-tejfölös-narancsleves öntet)
Húsvét hétfőre fasírtgolyókat gömbölygettem (48 db-ot), illetve csirkecombokat sütöttem tepsis krumplival (két tepsin egyszerre megsült a fasírtgolyó és a csirke-tepsis krumplis is) melléjük ugyanolyan saláta készült, mint előző nap, csak az öntetbe narancslé helyett citromlé került. 
Hát ennyi volt a mi egyszerű Húsvétunk. Remélem jövőre nem leszünk betegek és azt is remélem, hogy a térdfájásom is enyhülni fog. Hiába na, nem vagyok már mai csirke, hanem öreg tyúk  😃! 

2018. március 17., szombat

Hajtogatott krumplis pogácsa


Ez a pogácsa is a maradékfelhasználás jegyében készült. Március 15-re töltött csirkecombokat sütöttem, aminek a körete margarinos törtkrumpli volt. Persze megint soknak bizonyult a krumpli - ezt valahogy mindig elméretezem. 
Most is maradt 50 dekányi margarinos krumpli  villával jó alaposan összetörve, aztán következett a 70 dkg finom liszt, (- ezeket mikróban meglangyosítottam), kb. 1 dl langyos tejben 3 mokkáskanál cukorral felfuttatott 1 csomag Lidl-s élesztő, 1,5 fehér kanál só, kb. 9 dkg puha margarin, és 1 egész tojás.

A felsorolt anyagokból kellemes tapintású, se túl kemény - se túl puha tésztát dagasztottam, amit rögtön a dagasztás után egyszer kinyújtottam és kevés olvasztott csirkezsírral megkentem, majd hajtogattam: fentről középre, lentről középre, jobbról és balról is középre, aztán hajtott felével lefelé fordítottam, úgy tettem nagy tálba, először folpackkal, aztán tiszta törölgető ruhával letakarva a 25-30 fokra előmelegített sütőbe tettem 30 percre kelni. 
A kelési idő után még egyszer kinyújtottam, megint vékonyan megkentem olvasztott csirkezsírral és ugyanúgy meghajtogattam, mint előzőleg és ugyancsak letakarva megint kelesztettem 30 percig. 
Ezután lisztezett asztallapon  kb. 2,5 cm vastagra nyújtottam, tetejét éles késsel bekarcoltam, tejföllel megkentem és kiszaggattam. 20 db szép nagy pogácsa lett, plusz a potyadékokból  4 db. 
180 fokra előmelegített légkeverésre állított sütőben 20 perc alatt sült ilyen gyönyörűre ésisteni finomra. 
Mire fényképeztem már csak ez a 12 db maradt. Bogikám is lelkendezve nézte szüleivel a Halász Judit koncertről hazaérve, és alig várta, hogy ehesse a "tüti"-t   :). 


2017. február 8., szerda

Szójaszószos-gyömbéres zöldségleves tésztával


Ez a csípős hideg valami tüzes leves főzésére ösztönzött. Most zöldséglevesben gondolkodtam. El is kezdtem a zöldségek tisztítását, darabolását, aztán egy ponton eszembe jutott, hogy tegnap maradt egy tálka spagetti, van még itthon két hegyes-erős paprika vég - egy piros meg egy zöld -, van gyömbér, fokhagyma, meg szójaszósz is, na ekkor vett a zöldséglevesem gondolatban egy csavart és kínai ízvilágot kapott (persze lehet, hogy nem kínai, de valami olyasmi). Talán 20 perc kellett, hogy elkészüljön, és csodás tüzességével átmelegítsen. Két tálka levessel jól laktam.
Hozzávalók: 
1 nagyobb sárgarépa, 1/2 petrezselyemgyökér, 1 nagy szelet egy nagyobb zellerből, 1 közepes krumpli - ezek kis kockákra vágva,  2-3 maréknyi aprított káposzta, fél fej lila hagyma és 1 nagy gerezd fokhagyma szintén aprítva, 2 db kb 5 cm-es csípős paprika magház felöli része felkockázva, egy 3 cm-es gyömbérdarab tisztítás után nagyon vékony csíkokra vágva, kevés olaj, 1,5 l forró víz, ételízesítő és/vagy só ízlés szerint, őrölt bors, chili por és fokhagyma granulátum ízlés szerint (én az utóbbi kettőből 1-1 kávéskanállal tettem), 3 nagy evőkanál sötét szójaszósz, 1 tálka maradék spagetti
 A zöldségeket és a gyömbér felaprítottam, majd kevés olajon pirítani kezdtem, közben vizet forraltam, amivel aztán felöntöttem a zöldségeket. Fűszereztem ételízesítővel, sóval, borssal csiliporral, fokhagyma granulátummal és lefedve pár perc alatt megfőztem. Amikor megpuhultak hozzáadtam a szójaszószt és a spagettit. Rövid forralás után már tálalhattam is. Isteni volt!

2016. október 31., hétfő

Puncsos-habos piskóta...


avagy egy nem túl jól sikerült piskóta megmentése.
Mama születésnapjára sütöttem eredetileg ezt a piskótát, ezt akartam betölteni oroszkrém tortának. De valahogy nem volt az igazi. kicsit berogyott körben az oldala a közepe meg beesett, pedig rendesen meg volt sülve. Szerintem ez a tortaformám meg van átkozva, mert az utóbbi időben nem sikerül vele szép piskótát sütni. A szív alakú szilikon formákkal ugyanaz a tészta gyönyörűen megsült. Na mindegy, azért ezt a piskótát se akartam kidobni. Már régóta nézegetem a puncs torta recepteket, mert nagyon kedvelem a puncsos dolgokat, de mindegyik olyan bonyolultnak és hosszadalmasnak tűnt. Most nem néztem receptet, csak improvizáltam, és mégis nagyon finom lett a puncsos töltelék, amit összekotyvasztottam, és nem utolsó sorban gyors is
Ezeket használtam hozzá:
A piskóta felső lapja, kis darabokra tépkedve, fél üveg meggybefőtt leve + a meggyszemek, fél üvegcse jamaicai rumaroma, 2 csomag vaníliás cukor, 3 nagy evőkanál vénusz sütőmargarin, 1-2 evőkanálnyi kakaópor. 
A fenti anyagokat (a meggyszemek kivételével) villával addig kevergettem, míg egynemű, szaftos massza lett belőle. A piskóta alsó felére halmoztam és villával elegyengettem a masszát. Kiraktam meggybefőtt szemekkel, végül a tegnap Mama tortájából kimaradt krém és habbá vert hulala keverékét is rásimítottam. Ez olyan maradékeltüntetős piskóta lett, de isten bizony mondom, ízre bármilyen puncsos cuccal felveszi a versenyt, még akkor is, ha nem épp a legszebb. Érdemes kipróbálni ha egy nem jól sikerült piskótát kell élvezhetővé tenni.

2016. október 1., szombat

Krumplipüré "pizza"

Maradék krumplipüré felhasználására készült ez a finomság. Olyan jól sikerült, hogy Legkisebbikem kérte legközelebb a krumplipürét direkt így készítsem el. 
Egy tányérra borítottam a maradék tálkányi krumplit, villával szétlapogattam. Trappista sajtot reszeltem rá nagy lyukú reszelővel, rács alakban ketchupot nyomtam rá, és megszórtam egy pici szárított oregánóval. Beborítottam 1 pár ferdén szeletelt bécsi virslivel, aminek a tetejére egy vékony szelet kockára vágott erdélyi szalonna került. Még pici sajtot reszeltem rá, és a mikró crisp-grill fokozatán 8 perc alatt megsütöttem. Vigyázni kellett, mert a tányér is tűzforró lett, de már sülés közben érződött az illatokon, hogy nagyszerű lesz a végeredmény. 
A kóstolás aztán meggyőzött bennünket, hogy ezt érdemes volt kipróbálni. Isteni finom, próbálják ki Önök is :) !

2016. június 17., péntek

Brokkolis-szalámis sült tészta

Megint egy maradékeltüntetős étel. A tegnapelőtti csípős-paradicsomos-tonhalas tésztához főztem meg egy csomag (50 dkg) szarvacska tésztát, de csak Legkisebbikem és én ettünk belőle, ezért a tészta kb. fele megmaradt. Ma ezt használtam fel az ebédhez.
Hozzávalók: 
1 fej friss brokkoli (50 dkg) - szára megtisztítva, apróra vágva, a rózsák is egész kicsire szétszedve -, 1-2 evőkanálnyi olaj, 2-2,5 dl forró víz, 1 fehér műanyag kanál ételízesítő, fokhagyma granulátum, csilipor - ezek ízlés szerint -, egy 5 cm-es darab paprikás szalámivég szeletelés után apróra (kb. 1x1 cm) vágva -, kb. 25 dkg tésztából főtt tésztamaradék, kevés olaj a tepsi kikenéséhez, a habaráshoz: 3 egész nyers tojás, 2 evőkanál 20 %-os tejföl, pici só, a tetejére: kevés reszelt trappista sajt. 
A megtisztított, felaprózott brokkolit kevés olajjal, ételízesítővel, fokhagyma granulátummal, csiliporral és vízzel főzni tettem a nagy fedeles SyderPan serpenyőmben. Amikor már csak kevés párolólé volt alatta, hozzáadtam a felaprított szalámit, és a főtt tészta maradékát, jól összesütöttem az egészet. Vékonyan kiolajozott kis tepsibe simítottam a keveréket, tojásból, tejfölből készült, kis sóval ízesített habarékot mixeltem rá, aztán még kevés trappista sajtot is reszeltem a tetejére és 200 fokra előmelegített sütőben gyorsan készre sütöttem. Nagyon finom lett!

2016. június 9., csütörtök

Gnocchi házilag

Megint a maradékeltüntetés jegyében. Vasárnapról maradt ki egy kevés margarinnal és néhány csepp tejszínnel kikevert krumplipüré, ezt turmixoltam simára. Megmértem, 50 dkg volt. Ehhez ütöttem egy tojást, tettem hozzá 20-20 dkg rétes és finom lisztet. Összedolgoztam, rétes liszttel megszórt tiszta asztallapon jól összegyúrtam, aztán vékony hurkákat formáltam a tésztából és kb. 1 cm-es darabokra vágtam. Ugyancsak lisztezett asztalon a tésztadarabok mindkét oldalát megformáztam villával és tiszta tányéralátétre pakoltam. 


(Jobb volt, mint egy merev vágódeszka, vagy egy tálca mert a széleket felhajtva erről könnyen a főzővízbe tudtam csúsztatni a gnocchikat.) A főzéshez 3 liter vizet forraltam 1,5 fehér műanyag kanál sóval és kevés olajjal. Amikor az összes gnocchi feljött a víz színére, még hagytam kb. 1 percig főni, majd leszűrtem, hideg vízzel leöblítettem, visszaraktam a főzőedénybe, pici olajat öntöttem ráés óvatosan elkevertem. 
Hajszálvékonyra szelt csirkemellből készült kétféle mártással tálaltam. 
  
Az egyiket mustáros csirkemellnek neveztem el, olyan volt, mint a már blogban szereplő Eszterházi csirkemell, csak most a citrom hiányzott belőle és a zöldségeket zöldséghámozóval vágtam hajszál vékonyra. Citrom nélkül is nagyon finom volt. Most csak erről készítettem fényképet, a gyerekekéről nem. 
A gyerekeknek a csirkemellet csikóstokány módra készítettem el, mert nem szeretik a vadas ízvilágú ételeket. (Ebből a paradicsom maradt most ki és csak fél hegyes erős paprikát szeltem bele.)  Ízlett Nekik is az Ő változatuk, Legkisebbikem két tányérral evett meg legnagyobb örömömre.