A következő címkéjű bejegyzések mutatása: burgonya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: burgonya. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. június 20., vasárnap

Harcsa és süllő ebédre

 Ma ebédre filézett harcsa hallé, rántott harcsa- és süllőfilé, petrezselymes krumpli (vagy margarinos-tejes törtkrumpli). uborka saláta és rántott csirkemell filé készült - utóbbi biztos ami biztos. 

A halakat Legnagyobbikom hozta az elmúlt hetekben, úgy tartalékoltam, hogy jó sok legyen mindenből, mindenki degeszre ehesse magát a halas ebédből. 

A hallé alapleve a harcsa és süllő gerincéből és fejéből főtt, hagymával, sóval, csípős fűszerpaprikával, jó 1-1,5 órán át, aztán a húsokat leszedtem a csontról, a levet is átszűrtem és átpasszíroztam, hogy ne maradjon benne szálka, aztán a leszedett húsokat visszaraktam a lébe és jól elturmixoltam. Fűszerpaprikával után-ízesítettem és színeztem, és mikor forrt már pár percig,  belefőztem a csípős piros arannyal bepácolt harcsa filé darabokat. Kb. 3-3,5 liter finom sűrű hallevünk lett. Igyekeztem, hogy szálkamentes legyen, de a gyerekeknek mindig mondom, hogy a hallal azért vigyázni kell.  


A második fogáshoz besóztam és állni hagytam a rudakra vágott harcsafilét, és a feldarabolt süllőfilét, - mindkettő bőr nélküli volt. Aztán az új módszer szerint paníroztam. 

5 tojást, kevés sóval és 5 dkg rétes liszttel csomó mentesre jól kikevertem, a halakat és a felszeletelt, szintén besózott csirkemell filét is először a lisztes tojásban, majd a zsemlemorzsában forgattam meg, és forró olajban, de a hőt mérsékelve szép pirosra sütöttem. (Ezzel a módszerrel el lehet kerülni a lisztbe forgatást. Bevált, mióta kipróbáltam, csak így panírozok mindent.)

Kétféle köret készült, mert Bogikám nem szereti a petrezselymes krumplit, Legnagyobbikom és én viszont nagyon, így mindenki kedvére tettem. 

Ubi salit csak én ettem, abból szedtem inkább többet, mint a krumpliból, mert sokkal kisebb a szénhidrát tartalma. 

a harcsa rudak alul, a süllőfilé rajta van a képen

Isteni ebédünk volt. 

2021. június 10., csütörtök

Sült csirke szárnyközép tepsis újkrumplival

 

ennyi maradt

Legkisebbikem hozott tegnap egy táska apró újkrumplit, a munkahelyén kapta (nemcsak Ő, minden kollégája kapott). A mai ebédünk így abból készült, mellé egyszerűsített sültcsirke fűszeremmel (2-2 ek. só és ételízesítő, 1 fehér műa. kanál fűszerpaprika, 1-1 csapott kávéskanál őrölt bors, szárított oregánó, bazsalikom, fokhagyma granulátum,) fűszerezett csirke szárnyközepeket sütöttem. Isteni ebédünk volt.

Az újkrumplit alaposan megmostam, de nem tisztítottam meg,  a nagyobb szemeket héjastól négyfelé, a kisebbeket kétfelé vágtam. Csirkezsírral kikent sütőpapírra terítettem,  megszórtam sültcsirke fűszeremmel, pici csirkezsírt tettem még rá és elkevertem. 190 fokra és légkeverésre állított sütő legalsó sínjére toltam be. Másik, sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam  4 sorba 32 db csirke szárnyközepet, azokat is megfűszereztem és a sütőbe toltam fölülről az első sínre. Amikor  már kb. 30-35 percig sültek, megcseréltem a két tepsit, úgy sütöttem további 30-35 percig, míg ilyen szép lett minden, ahogy a képen látszik. Ebből a krumpliból 17 dkg-ot ehettem. A húsban szerencsére nincs szénhidrát :)!



Szalonnás hagymás csuka

                         

Legnagyobbikom megint sikerrel horgászott valamelyik nap, 2 csukát sikerült fognia. A kisebbikből készült direkt az Ő kedvére a szalonnás-hagymás tűzdelt csuka, vele sült, ugyancsak hagymás-szalonnás hajszálvékonyra vágott krumplival.

Hozzávalók:

2 db nagy krumpli, 2 közepes fej hagyma, 6 szelet szalonna, 1 csuka, pici olaj a sütőpapír kikenéséhez, só, pici szitált ételízesítő

Először a krumplit és hagymát tisztítottam meg, és mindkettőt felszeleteltem. A krumplit nagyon vékonyra, hogy a rövid sütési idő alatt megpuhuljon. A vékonyan megolajozott sütőpapírra terítettem a hajszálvékony krumpli szeleteket, rá a hagymát, megsóztam és elkevertem, majd mindkét oldalon 2-2 szelet szalonnát tettem a tetejére. Középre került a mindkét oldalán beirdalt csuka, aminek a gerince mellett is mindkét oldalon bevágtam a húsát, hogy oda is tehessek a fűszerezés után  hagyma és szalonna szeleteket. A halat először sóval és szitált ételízesítővel szórtam meg, és a fűszereket jól belemasszíroztam a bevágásokba is, ahova azután hagyma és szalonna szeletkéket dugdostam. 


180 fokra és légkeverésre állított sütőben sütöttem szép pirosra, ahogy az első képen látszik is. (Sajnos több aránylag jó képet nem sikerült róla készíteni :( .)

Legnagyobbikom kétszeri evésre pusztította el a szörnyet, meg az összes krumplit. Degeszre ette magát. A többiek nem kértek ilyet, most nem kívántunk halat enni, de örömmel figyeltem, ahogy Legnagyobbikom szorgosan tüntette el a tányérjáról nemcsak a halat, hanem az ízes krumpliszeleteket is. (Egyébként nem szokott a halak mellé enni semmit, de ez a krumplis-hagymás-szalonnás köret nagyon bejött neki :)!)

2021. május 29., szombat

Mexikói csirkemell ragu krumplipürével

                            

A mindennapi kérdés "mi legyen ma ebédre" tegnap is felütötte a fejét. Végül ezt találtam ki az itthon lévő alapanyagokból, és nem kellett csalódnunk, mert nagyon finom volt, utolsó falatig elfogyott. Még Mancikánk (Bogika) is megette, igaz csak a krumplipürét-szaftot-husit, a zöldségekből nem kért. De amit megevett, az Neki is nagyon ízlett.

Hozzávalók:

1 fej hagyma (10 dkg), kevés olaj, 1 nagyobb egész bőr nélküli csirkemell filé (55 dkg), 40 dkg mirelit mexikói zöldségkeverék (borsó, répa, kukorica, zöldbab, piros paprika kocka van benne), 1,5 fehér műanyag kanál ételízesítő (2,1 dkg), fokhagyma granulátum és szárított oregánó ízlés szerint (én mindkettőből 1-1 nagy csipetet használtam),  2 dkg rétes liszt, 1 fehér műanyag kanál fűszerpaprika (7 gr), 5 dl meleg víz

A tisztított, apróra vágott hagymát kevés olajon megdinszteltem, ráraktam a feldarabolt csirkemell filét, fehéredésig sütöttem. Akkor hozzáöntöttem a mirelit zöldséget, ételízesítőt, fokhagyma granulátumot és oregánót. Amikor a zöldség is átforrósodott leszórtam egy evőkanál liszttel, jól átkevertem, megszórtam a fűszerpaprikával is és forró vízzel azonnal felöntöttem, nehogy a paprika megégjen. Addig főztem, míg a zöldbab is teljesen megfőtt, addigra minden megpuhult a raguban és a szaftja is szépen besűrűsödött. 

Saját főzőlevével és margarinnal habosra kevert krumplipürével tálaltam. A krumplipürét kicsit jobban szét kellett volna teríteni a tányéromon, mert így elveszett a ragu alatt az a kevés, ami az ebéd szénhidrát tartalmába belefért a tojásos leves mellett :).


2021. május 9., vasárnap

Sütőben sült rántott padlizsán és cukkini

                      


Ma a vasárnapi ebéd csirkecsontokból főtt leves volt cérnametélttel, rántott csirkemell és rántott süllőfilé margarinos törtkrumplival vagy petrezselymes krumplival, ráadásként rántott padlizsán és cukkini, csak azért mert annyira imádom. Eddig egy horror volt a rántott zöldségek készítése, mert ebből mindig sokat szerettem készíteni, ami mellett ott álldogálni egy rémálom. Ráadásul a padlizsán issza az olajat, mint teve a vizet. Mióta nézem a szénhidráttartalmat, láttam egy újfajta panírozási módot, így ma azt is kipróbáltam és mondhatom nem csalódtam, mert egy lépést meg lehet a panírozásnál is spórolni, a sütőben sütés meg olyan egyszerű, mint a pofon. 

A meghámozott padlizsánt (2 db közepes) és cukkinit (1 db nagyobb) felszeleteltem, bezva szűrőbe tettem, hogy kesernyés nedvüket kiadják. Amikor ez megtörtént, paníroztam. 

Előtte egy tepsit kibéleltem sütőpapírral, amit megkentem olajjal. A sütőt 220 fokra és légkeverésre állítottam melegedni.

A panírhoz összekevertem 4 tojást 7 gr sóval (fél csapott fehér műanyag kanál), és 4 dkg rétes liszttel. Ebbe a lisztes-sós tojásba  mártottam először a lecsepegtetett padlizsán szeleteket, majd szokásosan zsemlemorzsába forgattam. 

A panírozott padlizsánt az olajozott sütőpapírra sorakoztattam és a zöldségek felső oldalát is megkentem kevés olajjal (szilikon ecsettel), majd a  forró sütőbe toltam a középső sínre.

Ugyanígy jártam el a cukkini szeletekkel, azokat másik tepsire sorakoztattam ugyanúgy, mint a padlizsánt. Amikor azzal is kész voltam, a padlizsános tepsit átraktam alulról a negyedik sínre, a cukkinisat meg a legalsóra. Mikor a padlizsán színesedni kezdett, megfordítottam, majd pár perc után el is készült. Amikor kivettem, a cukkini szeleteket is megforgattam egyszer és hamarosan az is elkészült. 

Nagyon finom lett az így készült rántott zöldség, nem volt olajos, viszont belül szinte krémesre sültek a zöldségek, a bundájuk viszont isteni ropogós lett. Mindenkinek szeretettel ajánlom kipróbálásra. 


2021. február 26., péntek

Sütőporos krumplis pogácsa

                               

Már régóta gondolkodom azon, hogy milyen lenne az olajban sült krumplis pogácsa, ha sütőport is tennék bele. Úgy gondoltam nem lenne hátrányára, így ma ki is próbáltam. Tegnap maradt ki egy tál margarinnal és saját főző levével habosra kevert krumlipüré, ami ma a tészta alapja lett. 

Hozzávalók:

45 dkg krumplipüré, 25 dkg rétes liszt, 2 kávéskanál sütőpor, 1 db M-es tojás, fél csapott fehér műanyag kanál só

Ezekből a szokásos módon tésztát készítettem, szokásos módon kb. 6-7 mm vékonyra nyújtottam, pogácsaszaggatóval  kiszúrtam, és forró olajban, de a lángot mérsékelve szép pirosra sütöttem a pogácsákat. A sülés kezdetén szépen megemelkedtek a tészták, gyönyörű levegős lett a belsejük. Ezentúl csak így sütöm a "tapcsikolt" pogácsát.  Ebből a mennyiségből 23 db lett.



2021. január 15., péntek

Krokett

                                     

Már megint a maradék felhasználás jegyében... A tegnapelőtti ebédből maradt ki egy tejfölös vödör margarinos-tejfölös krumplipüré (mert a sült csirkeszárnyközepek mellé isteni tejfölös fokhagymás zöldbabfőzekéket is főztem). Ennek a krumplinak a felhasználására találtam ki, hogy krokettet készítek belőle, mellé fokhagymás tejfölt és reszelt sajtot kínáltam, és mondhatom nem csalódtunk, egyszerű, de isteni ebédünk lett. Előtte aki kért karfiollevest is ehetett, amit jó sok zöldséggel és némi cérnametélttel tettem jó tartalmassá.

A kroketthez a tejfölös vödörnyi krumplipüré mellett 1 tojást, kevés sót, és annyi rétes lisztet adtam, hogy formázható legyen a tészta, de ne túl kemény. Rudakat formáltam belőle, amiket aztán feldaraboltam, kissé áthengergettem és forró olajban megsütöttem. Lehetett volna lekvárba is mártogatni, de most Bogika kivételével mindenki a fokhagymás tejfölös-reszelt sajtos változatot választotta. Bogikám csak úgy magában ette, úgy is finom volt.


A karfiolleves

A krokett reszelt sajtral és fokhagymás tejföllel


2020. augusztus 17., hétfő

Hajtogatott pogácsa sajtos krumplipüré felhasználásával

Csúcs finom pogit sikerült ma sütnöm, ahogy a címben is áll, a tegnap megmaradt sajtos krumplipüré felhasználásával. Akkorák mint egy-egy kisebb zsemle, úgyhogy még szendvicset is lehet belőlük gyártani. Én ebédre meleg foszlós pogácsát ettem hideg tejjel, de megkóstoltam sajtkrémmel-szalámival töltött szendvicsként is! Így is-úgy is vérré vált bennem.

Hozzávalók:

75 dkg finom liszt, 1,5 fehér műanyag kanál só, annyi krumplipüré, amivel kétszer megtelt a krumplinyomó, 1 dl tej, 2 teáskanál cukor, 1 lidl-s friss élesztő, 1 tojás sárgája, kb 2 evőkanál olvasztott margarin, 3 evőkanál 20 %-os tejföl, 

a hajtogatáshoz kevés olvasztott zsír,

a tetejére a kenéshez a tojás fehérje, rá reszelt sajt ízlés szerint


A lisztet meglangyosítottam, elkevertem benne a sót.

Az élesztőt felfuttattam a cukros tejben.

A krumplit átnyomtam a krumplinyomón, hogy ne legyenek benne nagyobb darabok, és azt is meglangyosítottam.

A liszthez adtam a felfutott élesztőt, átnyomott krumplit, tojássárgáját, olvasztott margarint, tejfölt, és szép sima, puha, zsíros tapintású tésztát dagasztottam belőlük. Letakarva 30 fokra előmelegített sütőben kelesztettem kb. 30 percig. Akkor kinyújtottam, kevés olvasztott zsírral megkentem, meghajtogattam, majd letakarva kb. 20 percig kelesztettem. Akkor ugyanúgy megismételtem a hajtogatást és újabb 20 percig kelesztettem, majd kb 3 cm vastagra nyújtottam, megkarcoltam a tészta tetejét, nagy szaggatóval kiszúrtam, tepsire raktam, tojásfehérjével lekentem, reszelt sajttal megszórtam a pogácsákat és 200 fokra előmelegített, légkeverésre állított sütőben kb. 15 perc alatt szép pirosra sütöttem.


2020. augusztus 16., vasárnap

Malibu csirke


Legkisebbikem ráéhezett a sajttal-sonkával töltött rántott húsra. Nekem viszont nem volt kedvem sokat pepecselni a töltögetéssel, meg izgulni, hogy kifolyik-e a sajt, ezért felajánlottam a "Malibu csirkét" helyette. Jó régen volt már ilyen, mostanában nem,  először egy nyaralásra indulásuk előtt készítettem, és akkor nagyon ízlett nekik. Az benne a legjobb, hogy olyan ízű, mintha sajttal-sonkával töltött rántott husi lenne, mégis sokkal egyszerűbb. Most a sonkát csíkokra vágva, a sajtot reszelve tettem a rántott csirkemell szeletek tetejére. A Malibu csirke mellett sima rántott csirkemell is készült biztos, ami biztos, köretnek tejföllel, natúr krémsajttal és reszelt trappista sajttal kikevert krumplipürét tálaltam mellé. Előtte csirke farrészekből, felsőcomb csontokból sok zöldséggel főzött leves volt az előétel, amihez külön főztem meg a csigatésztát. 

A rántott csirkemell szeleteket tepsire sorakoztattam, elosztottam rajtuk a sonka csíkokat, rá a reszelt sajtot és 180 fokra előmelegített sütőben légkeverésen addig sütöttem, míg a sajt megszínesedett a tetejükön.


Isteni volt a sajtos-tejfölös krumplipürével.



2020. július 28., kedd

Krumplis kelt mini palacsinták



Maradék margarinos-tejfölös törtkrumpli felhasználásával. 
Vasárnapról maradt egy tálka törtkrumpli, ami rántott csirkemell és sajtos "bodag" kísérője volt. Lángost és pogácsát már nem akartam sütni, mostanában mindkettő volt már, ezért szétnéztem a neten és találtam is krumplis palacsinta recepteket. Áttanulmányoztam, aztán megcsináltam a magam krumplis kelt mini palacsintáit és mondhatom nagy sikere lett.




Hozzávalók:
45 dkg törtkrumpli (nem lágy), 45 dkg(!) tej, 3 db M-es tojás, fél fehér műanyag kanál só, 30 dkg finom liszt, 2 dl meleg vízben 1 teáskanál cukorral felfuttatott fél Lidl-s friss élesztő, olaj a sütéshez
Rá: tejföl, reszelt sajt

A törtkrumplit simára turmixoltam a tejjel, majd a tojásokkal. Beletettem a sót, lisztet, kézi habverővel simára kevertem, majd hozzáadtam a felfuttatott élesztőt. Mikróban 90 Watton kelesztettem 7 percig, majd elkezdtem a sütést.
Felforrósított palacsintasütőbe kevés olajat öntöttem, szétterítettem, majd kis merőkanállal 3 kis palacsintát raktam bele. 

Addig sütöttem, míg a tészta tetején apró buborékok jelentek meg és eltűnt a nedvesség, akkor megfordítottam és a másik oldalt is szép pirosra sütöttem. Addig folytattam, míg az összes tészta elfogyott. Két tányér mini palacsinta lett, számolatlanul ettük, ki hogy akarta. Bogikának és nekem magában jött be legjobban, de sajttal és tejföllel is nagyon finom volt.  Mindenkinek ízlett. 


2020. április 27., hétfő

Hagyományos krumplis tésztás ételek

Nudlileves
Az utóbbi időben gyakran megnézzük Bogikámmal az Ízőrzők  c. műsort, Ő is szereti nézni, ahogy a nénik főznek. Kedvet kaptunk a régi, olcsó krumplis ételekhez, amiket országszerte készítettek nagyanyáink, sokszor más névvel illetve, de szinte megszólalásig hasonlóan. 

Így készült nálunk a múlt héten pl. tócsni, amire Bogikám először idegenkedve nézett, de miután megkóstolta ízlett Neki, persze csak magában, minden nélkül, de aki akarta sajttal-tejföllel is ehette, mindenképpen finom volt.



És így lett ma gombóc leves helyett nudlileves, ami a gyerekeimnek és Páromnak is nagy kedvence volt,
és amibe ma Bogikám is segített a nudlikat elkészíteni.





Sajnos a levest nem kóstolta meg, pedig isteni volt. Most nem Zepter módszerrel, hanem hagyományosan főztem a krumplit, a levesalapot (olajon dinsztelt aprított vötöshagyma fűszerpaprikával megszórva) a krumpli főzővizével engedtem fel, fűszereztem ételízesítővel, és addig főztem a levet, míg a nudlik elkészültek, belekerültek, majd további néhány perc főzés után ehettük.


A nudlileves utáni második fogás pedig "tapcsikolt pogácsa" (olajban sült krumplis pogácsa) lett, ami nagyon bejött Bogikámnak, csak úgy üresen, ahogy én is szeretem. De aki akarja eheti lekvárral, vagy tejföllel-sajttal.





2020. március 30., hétfő

Ha krumpli van itthon...

éhen már nem halunk. Mindig ezt mondtam a gyerekeknek. És úgy tűnik nem süket füleknek beszéltem, mert bár volt itthon vagy 15 kiló krumplink, Legkisebbikem ma nagy boldogan haza állított egy 10 kilós zsák apró szemű krumplival, mondván, hogy olyan régen szemezett az ilyen apró krumplival, mert abból biztos isteni sültkrumplit lehet csinálni. Vacsorára ki is próbáltuk, és tényleg isteni lett a hámozott, hosszában ketté vágott, fűszeres-olajos "masszírozáson" átesett, 200 fokon és légkeverésen megsütött krumpli. Holnap megújrázzuk egy kis hússal kiegészítve, bár nekem ma sem hiányzott a hús.

fűszeres tepsis apró krumpli
Amióta kitört a járvány Legkisebbikem megy el hetente 1*-2* bevásárolni. Szerencsére jó ideje mindig jött velem (Ő vezet, én nem tudok), így lista alapján nagyon ügyesen be tud vásárolni nemcsak nekünk, hanem Szüleimnek is. Mióta a kórházból haza jöttem még nem voltam vásárolni, eleinte hárman együtt  családilag mentek, csak mióta kitört a járvány, azóta  jár  egyedül. 
És azóta a beosztásra, és maradékok felhasználására  még nagyobb hangsúlyt fektetünk.
Múltkor pl. egyik nap volt 20 db csirke felsőcomb csontból sok zöldséggel főtt leves, aminek maradékából másnap isteni tárkonyos-tejfölös-citromos csirkekrémlevest készítettem pirított kenyér kockákkal.  (A felsőcomb filéket különféle ételekhez használtam fel, brassóihoz, borsos tokányhoz, sültnek, rántani, stb. De a combok bőrét se dobtam ki, kisütöttem, lett egy nagy adag csirketepertő, meg egy üveg csirkezsír, ami olyan, mint a kacsazsír.)
A tejfölös krumplilevest (ami után kakaós és lekváros kelt palacsinta volt egyik nap) ugyancsak átalakítottam, másnap burgonyakrémleves lett (ami után sajtszószos pörcös tészta volt a második fogás). Egy vasárnapi ebéd megmaradt krumplipüréjéből kétféle étel is készült, először krumplis, krumplis-sajtos, ill. krumplis-kolbászos-sajtos pogácsa,


másnap meg krumplis tészta.

Pizza rendelés helyett magyar pizzát, "töki pompost" sütöttem, a gyerekek azt mondták jobb volt, mint a pizza. Pedig igazán "minimál" volt, tejfölös krémsajttal megkenve, rajta kevés hagyma és reszelt sajt, ezeken kívül az egyik tésztán kevés füstölt szalonna és sonka, a másikon pár karika felezett füstölt kolbász kapott még szerepet, mégis mindkét tepsivel elfogyott, sőt, ha több lett volna az is elfogyott volna.

Az utolsó szeletek
De olyan is volt, hogy ebédre csak héjában főtt krumpli készült, mellé főtt tojás, és az egészet felmelegített paprikás-sós olajjal locsoltuk meg, az is nagyon finom volt. Ami délben megmaradt krumpli, azt este tisztítva, felszeletelve olajban ropogósra sütöttem, úgy is finom volt. (Gyerekkoromban kedvenc vacsoránk volt a héjában főtt krumpli, Szüleim "kubikos szármának" hívták, akkor mi forró paprikás-sós olajba mártogattuk, úgy ettük).


Megemlíteném még az egyik nap reggelire készült sajtkrémes-tejfölös-sonkás-sajtos leveles "táskákat", illetve Bogikának készült leveles kakaós tekercseket. Mindkét leveles tésztából készült finomság nagyon ízlett a családnak!



Persze sok más is készült nálunk, csak a fényképezésről szoktam le teljesen ezért most leginkább azokat említettem meg, amikről fotó is készült, illetve nagyon emlékezetes maradt.