A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kolbász. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kolbász. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. április 8., szerda

Rakott tészta a maradékfelhasználás jegyében


A héten megint igyekeztem a maradékokat felhasználni. Tegnap a vasárnapi krumplipüré maradékából krumplis lángos, és krumplis pogácsa készült (a lángos ebédre, a pogácsa uzsonnára), ma a hétfői nyúlpörkölt maradékából némi füstölt kolbász hozzáadásával isteni rakott tészta került az asztalra.

Hozzávalók. 
1 tál nyúlpörkölt maradék szafttal együtt, 2-2,5 dl házi főzésű paradicsomlé /Párom Édesanyja főzte, köszönet érte :)/, egy kb. 20 cm hosszú füstölt kolbász, oregánó, 1 csomag (500 gr) Zepter módszerrel megfőzött 4 tojásos orsó tészta, pici olaj a tepsi kikenéséhez, reszelt trappista sajt 

A tésztát a szokásos módon megfőztem, közben szükség szerint kicsontoztam és apróra vágtam a nyúlpörköltben lévő húsokat. A kolbászt lebőrözés után hosszában négybe vágtam és vékonyra szeltem. A pörkölt szaftját elkevertem a paradicsomlével, fűszereztem oregánóval, majd vissza raktam bele a húsokat és a kolbászt, jól elvegyítettem, és alaposan elkevertem a főtt tésztával. A tepsit kiolajoztam és beleterítettem a tésztát, a tetejére bőven reszeltem  trappista sajtot, majd 180 fokra és légkeverésre állított sütőben szép pirosra sütöttem. 

A kitálalt tésztát elfelejtettem lefényképezni olyan izgatottan vártam, hogy ehessek-ehessünk, csak a tepsiben maradt tésztáról tudtam fotót készíteni. Biztos el fog fogyni, mert még csak hárman ettünk belőle, és eddig mindenkinek ízlett. Legkisebbikem még nem ért haza a munkából, de Ő imádja az ilyen rakott tésztákat, biztos Neki is nagyon bejön majd. 


2020. február 10., hétfő

Krumplis pogácsa simán és felturbózva


A legjobb krumplis pogácsa, amit eddig sütöttem, és a legjobb krumplis-kolbászos-sajtos!
Csak 3 hozzávalót mértem meg. Az alap tésztához ezeket használtam:

  • 60 dkg tejes-margarinos krumplipürét, 
  • 1 kg finom lisztet, 
  • 2-2,5 fehér kanál sót
  • kb. 1 dl langyos tejet - amiben feloldottam 1,5 teáskanál cukrot, majd felfuttattam benne 1 cs.  budafoki élesztőt,
  • 1 tojás sárgáját
  • kb. 10 dkg olvasztott margarint
  • kb. 4 evőkanál langyos tejfölt, de nem tudom pontosan, annyit használtam, hogy kellemes állagú legyen a tészta
Ezekből se túl kemény, se túl puha tésztát dagasztottam és langyos sütőben duplájára kelesztettem kb. fél óra alatt. Akkor a tésztát ketté vettem, az egyik felébe beledolgoztam fél szál apróra vágott füstölt kolbászt, majd kinyújtottam és meghajtogattam a kolbászos és a sima krumplis tésztát is és lefedve további fél óráig pihentettem. Utána 2 cm vastagra nyújtottam és nagy pogácsaszaggatóval kiszúrtam a pogácsákat.  (A leeső tésztadarabokat épp csak összefogtam, nem gyúrogattam.)
Tepsire rakosgattam, megkentem pici sóval elhabart tojásfehérjével, a kolbászosat reszelt trappista sajttal is megszórtam, további 20 perc pihentetés után 180 fokra előmelegített, légkeverésre állított sütőben 20 perc alatt szép aranybarnára sütöttem. Tényleg isteni lett mindkét pogácsám!



2020. január 25., szombat

Pizzás csigák


Kellett már egy kis kelt tészta.  Ez lett, és nagyon jó lett.  
A tésztája a szokásos recept alapján készült (75 dkg finom liszt, 1,5 fehér műanyag kanál só,  2 csomag instant élesztő, 3 kávéskanál  cukor, 3 dl tej,  2 egész M-es friss tojás, kb. 15-16 dkg margarin), saját főzésű pizzaszósszal, rengeteg reszelt sajttal, sonkával, kolbásszal és szalámival megpakolva.  Nagyon jól esett!!



2019. november 9., szombat

Hot Pan próbálkozások Hurka-kolbász tepsis krumplival




Rengeteget gondolkodtam, hogy a használhatatlan sütőt hogy tudnám kiváltani. Próbálkoztam levesben előfőzött húsok mikró grill fokozaton történő pirításával, Zepter edényben való sütéssel, ezek a húsok esetében elég jól beváltak. De pl. egy jó tepsis krumpli is nagyon hiányzott már. 
Mióta elhoztuk Szüleimtől az ideiglenesen ott tárolt Hot Pant, azzal is próbálkozom. Igaz, először sütőtökkel próbálkoztam, amit Legnagyobbikom úgy kommentált, hogy azért kár volt... :). Persze nekem a Hot Panben sült tök is nagyon ízlett. Csak a tisztítás volt macerás. Csakúgy, mint az első sült tarja elkészülte után.
Aztán eszembe jutott, hogy láttam én olyat a tévében, hogy még serpenyőben való sütéshez is használtak sütőpapírt. Kipróbáltam a Hot Panben és működött. Azóta már készült újabb adag isteni sült tarja, szalonnás tepsis krumpli virslivel, ma pedig hurka-kolbász tepsis krumplival, és mondhatom olyan finom volt, mintha csak a sütőben készült volna, és ráadásul alig több, mint 1 óra alatt elkészült (míg a sütőben csak egy adag hurka-kolbász krumpli nélkül több mint 2 óráig sült, amikor a sütővel próbálkoztam). 
A praktika abban áll, hogy a Hot Pant először alufóliával béleltem ki (fényes felével felfelé), majd két réteg sütőpapír következett - azért annyi, hogy ha esetleg a kevergetésnél megsérül a felső réteg akkor se legyen gond a sütő tisztítása. Ráadásul a sütőpapír nagy segítség volt az étel forgatásánál is, a szélét megemelve könnyebb volt a krumpli meg a hurka-kolbász megfordítása is. 
A kibélelt Hot Pant 190 °-ra állítottam, a fedővel lefedve melegítettem pár percig, közben a hurka és kolbász mindkét oldalát hegyes késsel megszurkáltam, utána beraktam a Hot Panbe és lefedve sütöttem pár percig, míg egy kis zsír kisült belőlük. Akkor körbemozgattam őket, úgy, hogy a fűszeres zsír jól bevonja a sütőpapírt. Köré és közé pakoltam a felszeletelt, sertéssült fűszeremmel fűszerezett krumplit, az edényt lefedtem és a hurkát-kolbászt kétszer, a krumplit néhányszor megforgatva szépen megsütöttem, alig több, mint 1 óra alatt. A fedőt időnként kitöröltem a párától, ahogy a Zepteres sültkrumplinál szoktam. Savanyúsággal isteni ebédünk volt.
Ja, amikor az edény kiürül, csak ki kell dobni a papírokat meg az alufóliát, kiöblíteni az edényt és kész a tisztítás. Szuper!


2018. január 1., hétfő

Szilveszteri és újévi ételeink


Ezen a két napon is hagyományos ételek készültek nálunk, csakúgy, mint karácsonykor.
Szilveszter napján ötféle sós nassolni valót sütöttem, amit egész nap csipegettünk, úgyhogy nem csináltam nagy főzést, csak 10 szál virslit (6 szál Dulano bécsi virslit és 4 szál Pikok műbelest) töltöttem meg sajttal, baconnel körbetekertem úgy sütöttük meg, este 8-fél kilenc táján, amikor már túl sok volt a "száraz" sós. Mellette még tarja nagyon sovány részéből csináltam néhány nyársat, a falatkákra vágott húst még előzőnap bepácoltam sertéssült fűszeres-olajos pácba, Szilveszter este aztán pálcikára húztam és a sütő grill fokozatán megsütöttem. Sajna a virsliről és a pálcikás tarja falatkákról is elfelejtettem fotót készíteni, de a blogban találtam régebbi képet hasonló virsliről azt mellékelem.


És a sós felhozatal: 
Leveles tésztába burkolt kétféle virsli
1.) Dulano bécsi virsli negyedeket csomagoltam egy csík trappista sajttal tésztaburokba úgy, hogy a sajt sütéskor felülre kerüljön, a tésztát megkentem pici sóval felvert tojással és durvára reszelt sajttal szórtam meg. 24 db készült belőle.
2.) Pikok műbeles virslit felkarikáztam, bacon szeletkékkel és trappista sajt darabokkal csomagoltam kis batyukba, ezt is úgy, hogy a sajt kerüljön felülre a sütéskor. Ezt is megkentem tojással és megszórtam sajttal. Ebből is 24 db készült.


3.) Kolbászos sajtos, illetve paprikás szalámis sajtos falatkákat, szintén leveles tésztába fogva, tojással megkenve, sajttal megszórva. A kolbászosból 30 db, a szalámisból 25 db lett


4.) Pihe-puha sajtos pogácsa, most kerekre szaggatva, hajtogatás előtt olvasztott margarinnal megkenve, hogy levelesebb legyen. Végül jól szétborultak a pogácsák, de isteniek lettek.
Ezek tetejét is tojással kentem meg és durvára reszelt sajttal szórtam meg. A potyadékokat csak kicsit összefogtam, nem gyúrogattam. 1 nagy és egy kis tányérral lett.


5.) Tepertős pogácsa Limara receptje alapján, amin csak annyit változtattam, hogy a 12 dkg margarin felét puha zsírral helyettesítettem. Ez is isteni lett, ez is szétborult kicsit, Kb. ugyanannyi lett belőle, mint a sajtosból. 



Az új év első napján ebédre virslis lencseleves készült, gyorsfőző fedővel, ahogy szoktam.



Második fogás ugyanolyan fűszerezésű tarja, mint előző este, hagymás krumplival és csípős csalamádéval. 


Egyszerű volt, de nagyon finom, az egész család elégedetten kelt fel az asztaltól. 

Remélem, hogy az új évben mindenki egészséges lesz a családban, minden dolgunk inkább jóra fordul, mint rosszra és békében leszünk egymással a családban, meg a nagyvilágban is. 

Ezt kívánom minden kedves Látogatómnak is 2018-ra


2017. december 13., szerda

Kolbászos-virslis aprópecsenye


Mostanában csupa egyszerű étel készült nálunk, olyan, ami már szerepel a blogon. Ma azon törtem a fejem, mi legyen a vacsora. Két opció jöhetett szóba, vagy olaszos mártás csirkemellből kolbásszal és virslivel, vagy kolbászos-virslis aprópecsenye a csirkemellből. A család végül a második verziót szavazta meg, így az készült. 

Hozzávalók: 
Kb. 20 cm-es darab házi füstölt kolbász lebőrözés után hosszában négybe vágva, majd felszeletelve, pár kanál olaj, 1 egész csirkemell bőr és csont nélkül apróra vágva, 4 szál bécsi virsli felszeletelve, pár csipet só, 2-3 evőkanál csípős ketchup, külön megsütött kockára vágott krumpli (6 db nagyobb krumpliból)

A feldarabolt kolbászt kevés olajon sütni kezdtem, majd rádobtam a csirkemell darabokat, pici sóval megszórtam és jó 10-15 percig együtt sütöttem. Amikor a hús megsült hozzáadtam még a felkarikázott virslit, csípős ketchupot, és fedő alatt további 5-6 percig sütöttem. A megsütött krumplit rászedtem, megsóztam és  jól elkevertem és azonnal tálaltam. 
Isteni finom volt. 


2017. január 26., csütörtök

"Öreg"


Eredetileg krumplis tarhonyát akartam főzni, de hiába kutattam a tésztás szekrényemben, nem találtam tarhonyát. Gyors áttervezésbe kezdtem. Mivel fodros nagykocka tésztát találtam, eszembe jutott, hogy olyan régen volt már "öreg", hogy az idejét se tudom. És végül is hasonlít a krumplis tarhonyához, ez is egy egyszerű paraszti egytálétel. A mi családunkban soha nem készült, először Férjem családjánál kóstoltam Szolnok megyében,  drága jó Rózsi mamája készítette, és nekem első pillanattól kezdve ez is nagyon ízlett. Visszanéztem és meglepődve tapasztaltam, hogy a blogban még nem szerepel, hát most pótolom, hogy ez is meglegyen itt is. (A Kulináris Világnál vezetett "szeretek főzni" c. blogban végül megtaláltam, ott hatalmas mennyiség van leírva, most persze jóval kevesebb hozzávalót használtam.)
Hozzávalók: 
2 nagy evőkanál füstölt szalonna zsír, 35 dkg 4 tojásos fodros nagykocka tészta, 3 db közepes krumpli hámozva, hosszában négybe vágva és kb. 2 mm-esre felszeletelve, egy nagy fej hagyma fele felaprítva, néhány kolbászkarika, néhány darabka zöldpaprika, só, fokhagyma granulátum, fűszerpaprika ízlés szerint, kb. 1,3-1,4 liter meleg víz.
A tésztát füstölt szalonna zsírján barnára pirítottam, majd ráraktam a krumplit, hagymát, zöldpaprikát, kolbászkarikákat. Alaposan elkevertem sóztam, és az edényt félrehúzva ráraktam a fűszerpaprikát. Gyorsan azzal is elkevertem és azonnal felöntöttem forró vízzel. Ízesítettem még fokhagyma granulátummal, és lefedve, takarékon 20 perc alatt készre főztem. Csemege uborkával tálaltam. A gyerekek rácsodálkoztak amikor mondtam, hogy öreget főztem,  Legkisebbikem nem is emlékezett rá, hogy valaha ilyet evett volna, a Párja meg még soha nem evett ilyet, de biztos ízlett nekik, mert mindketten jóízűen ették. Én imádtam, csakúgy, mint régen. Igaz, nem egy elit kaja, de egyszerűsége ellenére is nagyon finom. 
 

2016. augusztus 26., péntek

Olaszos ízhatású tökös-kolbászos mártás tésztára


Ahogy azt már többször leírtam, a tökben az a jó, hogy tökéletesen semleges ízű, így a fűszerezéstől függ, hogy milyen ízű lesz a végeredmény. Most szárított oregánóval és bazsalikommal olaszos ízhatású tésztamártást főztem a tegnapi tökfőzelék készítésekor eltett két szelet tökből. A kolbász kellett "kellősítő anyagnak", hogy húsimádó Legkisebbikem is szívesen megegye. A jó kis füstös-csípős íze még finomabbá tette a szószt.
Hozzávalók: 
Egy közepes fej hagyma fele felaprítva, 2 db lecsópaprika és 2 db hegyes erős paprika magház felöli vége  felszeletelve, 2 szelet főzőtök felaprítva,  kevés olaj, 1 fehér műanyag kanál ételízesítő, vagy só ízlés szerint, 1-1 csipet szárított bazsalikom és oregánó, 1 fehér műanyag kanál fűszerpaprika, 3 db hámozott, feldarabolt paradicsom, kb. 10 cm-es darab füstölt csípős kolbász, pár csepp folyékony édesítőszer
A felaprított hagymát, paprikákat és tököt kevés olajon, ételízesítő, bazsalikom és oregánó hozzáadásával saját levében párolni kezdtem. 

Amikor üvegesedni kezdett, megszórtam fűszerpaprikával, jól elkevertem


majd hozzáadtam a hámozott, feldarabolt paradicsomot,


elkeverés és pár perc után a szeletelt kolbászt,


és lefedve főni hagytam.


Rövid idő alatt a tök teljesen szétfőtt, a nagyobb látható darabok a paprika csíkok és a paradicsom darabok maradtak benne. Néhány csepp folyékony édesítőszerrel szelídítettem kicsit a paradicsom savasságán, és el is készült a sűrű mártás.

 Zepter módszerrel megfőzött durum tésztával tálaltam, isteni volt :), érdemes kipróbálni!
 

2016. július 22., péntek

Pizzák

Négyféle pizzát sütöttem ma vacsorára. A pizzaszószt is én főztem. Finom lett mind a négy pizza :).
A tészta hozzávalói:
1 kg liszt (fele finomliszt, fele rétesliszt), 2 csapott fehér műanyag kanál só,  1,5 dl langyos víz, 2 mokkás kanál cukor, 1 csomag friss Lidl-s élesztő, 3 dl langyos víz, pár löttyintés napraforgó olaj
A liszteket megmelegítettem mikróban, belekevertem a sót. A másfél deci langyos cukros vízben felfuttattam az élesztőt. Amikor felfutott, a liszthez adtam, majd a többi langyos vízzel, és némi olajjal sima tésztává dagasztottam. Letakarva duplájára kelesztettem.
A pizzaszósz hozzávalói:
Kevés olaj, fél fej hagyma és fél hegyes erős paprika (a magház felöli rész) - mindkettő nagyon apróra vágva, 500 gr Nostia passzírozott paradicsom, kevés víz, csapott fehér műanyag kanál ételízesítő, fokhagyma granulátum, pár csepp folyékony édesítőszer. Jaj, kimaradtak a fűszerek, 2-2 csipet szárított bazsalikom és oregánó. 
A hagymát és zöldpaprikát ételízesítővel megszórva kevés olajon megdinszteltem, majd felöntöttem a passzírozott paradicsommal és a vízzel, amivel kiöblítettem a dobozt. Ízesítettem fokhagyma granulátummal, pár csepp folyékony édesítővel, szárított fűszerekkel és kb. 10 perc alatt készre főztem.
A megkelt tésztát négy részre osztottam, kinyújtottam és tepsibe fektettem, megkentem a paradicsommártással, megpakoltam feltétekkel és 250 fokra előmelegített légkeverésre állított sütőben először a sonkásat és a kolbászosat, majd a két szalámisat is megsütöttem.
Feltétek: 
kb. 60 dkg trappista sajt (durvára reszelve) fél fej hagyma, 1 fej lilahagyma, 2 sárga és 1 piros lecsópaprika, 1 nagy hegyes erős paprika, 12 szelet sonka, 30-35 szelet békési csípős kolbász, 12 szelet falusi szalámi, 18 szelet paprikás szalámi, 4-5 szelet bacon, pár szelet sima füstölt szalonna 
Sonkás-szalonnás, lilahagymával, piros és sárga paprikával


Kolbászos, hagymával, csípős paprikával


Baconos-szalonnás-falusi szalámis, lilahagymával, csípős paprikával


Paprikás szalámis, hagymával, piros és sárga paprikával

2016. július 13., szerda

Padlizsános-kolbászos lecsó tükörtojással



A rekkenő hőségben nagyon jól esnek az ilyen savanykás-zöldséges fogások. Régebben készült már padlizsános lecsó, szerepel is a blogon  ITT és ITT.   Ma megint ilyesmiben gondolkodtam.
Hozzávalók:
2-3 evőkanál olaj, 3 nagy fej hagyma negyedelés után nem túl vékonyra szelve, 7-8 db lecsópaprika kimagozás után felezve, szeletelve, 2 hegyes-erős paprika magház felöli vége, 1 padlizsán tisztítás után felkockázva, mint itt3/4 csapott fehér műanyag kanál só, 4-5 nagyobb paradicsom feldarabolva, kb. 2 dl Nostia passzírozott paradicsom pici vízzel hígítva, néhány csepp folyékony édesítő, kb. 15-20 szelet békési csípős kolbász, személyenként 1-2 tükörtojás
A lecsót hagyományosan kezdtem készíteni, azzal a különbséggel, hogy a padlizsánt is beletettem a paprikával együtt. Sóztam, és hagytam zsírjára sülni. Akkor beletettem a feldarabolt paradicsomot, felhígított passzírozott paradicsomot, édesítőszert, kolbász karikákat és készre főztem. 
Másik serpenyőben sütöttem 4 tükörtojást, amiből mindenki tett a lecsójára, csak ott sóztuk-borsoztuk. Finom volt!

2016. június 23., csütörtök

Lecsós-kolbászos csirkemellcsíkok rizzsel

Nyárias étel készült ma nálunk. Lecsós-kolbászos csirkemell rizzsel. A legjobb az volt, hogy elejétől a végéig kb. 35-40 perc alatt elkészült. 
Hozzávalók: 
2 fél csirkemellfilé, 1 csapott fehér műanyag kanál só, 2-3 evőkanál olaj, 2 fej hagyma, 3 db sárga húsú paprika, 2 db hegyes csípős paprika,  kb. 10-12 cm-es darab békési csípős füstölt kolbász, 1 fehér műanyag kanál fűszerpaprika, 1 doboz 500 grammos passzírozott paradicsom, 3,5-4 dl víz, kevés folyékony édesítőszer
1,6-1,8 l forró víz, 1,5 fehér műanyag kanál só, 1-2 evőkanál olaj, 3 főzőtasak mester rizs
Először a rizs főzővizét tettem oda forrni. Megízesítettem sóval, és kevés olajat is tettem bele. Amikor felforrt beletettem a 3 tasak rizst, a tűzhelyet takarékra állítottam (3/9) és lefedve 20 percig főztem. 
Közben összevágtam a kiolvasztott csirkemell filéket, hagymákat, paprikákat és kolbászt.
A Zepter serpenyőt a sütés szabályai szerint előmelegítettem, beletettem a felszeletelt csirkemellet. Addig sütöttem, míg az edény elengedte, és mindenütt kifehéredett. Akkor tettem rá a sót, öntöttem rá kevés olajat, ráraktam a hagymát, zöldpaprikát és szeletelt kolbászt. 

Tovább sütöttem pár perig, majd rátettem a fűszerpaprikát, elkevertem 
és felöntöttem a passzírozott paradicsommal, meg vízzel.
Ízesítettem kevés folyékony édesítővel, és lefedve, de a tűzhelyet elzárva pároltam még pár percig.
A rizses zacskókat lecsepegtettem, a rizst tálba öntöttem, és már tálalhattam is, ezt az íz-gazdag, nyárias ételt. 

2016. március 26., szombat

Húsvéti lakoma


A tányéron főtt-füstölt lapocka sonka, kolbász, főtt tojás, ecetes torma, piros kaliforniaia paprika, hegyes-erős paprika, sörretek, lila hagyma, és kígyó uborka. Mellé ünnepi foszlós kalács (nem én készítettem, a mórahalmi Varga pékség terméke, ahol Legkisebbikem dolgozik).
A füstölt-kötözött lapockasonkát (1,9 kg) gyorsfőző fedővel főztem az 5,8 literes fazékban, kis főzőkosárban, 2 liter forró vizet ráöntve, a pöcök kiugrásáig legnagyobb fokozaton, utána 30 percig takarékon (3/12), majd még kb 15 percig hagytam állni, amíg a pöcök magától visszaesett.
A sonkát kivettem, a levéből átöntöttem kb. 1/2 litert a kis Zepter fazékba, abban főztem meg 1 szál lebőrözött csípős füstölt kolbászt, forrás után 15 perc alatt, lefedve, takarékon (2/12). Utána kivettem a kolbászt és a sonkás-kolbászos lében főztem meg 10 db tojást, forrás után takarékon (1/12) fedő alatt, majd hideg vízzel leöblítettem a tojásokat, hogy könnyebben hámozható legyen.
Isteni húsvéti vacsoránk lett!! Mindenkinek ilyen csodás húsvéti lakomát kívánok!!

2016. január 26., kedd

Rakott krumpli egy kicsit másképp - maradék krumpliból


Nem tudom mi az oka, de valahogy mindig elméretezem a köretnek szánt krumpli mennyiségét. Ez történt legutóbb vasárnap is, a körömpörkölthöz főzött krumpli nagyobb része megmaradt. Kidobni nem akartam, ezért gondolkodni kezdtem, mi legyen belőle. Végül kiötlöttem, hogy tejföllel-margarinnal kicsit átsütöm. Amikor kivettem ezeket a hűtőből, kezembe akadt egy kis virsli, meg egy kis füstölt kolbász is, na meg egy ici-pici trappista sajt darabka, hát úgy gondoltam ezeket is felhasználom, ártani nem fog az étel ízének, sőt.
Szépen kikentem a kis Zepter tepsimet tejföllel, és 6 szeletke margarint is raktam rá, hogy elég szaftos legyen. Aztán a krumpli következett, a kockákat kb. olyan szeletekre vágtam, mint a rakott krumplinál megszokott. Picit megsóztam, és néhány margarin darabkát dobtam rá, aztán egy pár felkarikázott Pikok bécsi virsli következett. Arra megint egy sor szeletelt krumpli, pici só, néhány füstölt kolbász szelet, és vékony margarin szeletek.


A kép elkészülte után megkentem tejföllel, ráreszeltem a pici sajtdarabot, és már majdnem betoltam a sütőbe, mikor eszembe jutott, hogy néhány tojással még teljesebb lenne az étel. De főtt tojásom nem volt, ezért csak a tetejére ütöttem 4 nyers tojást és rádobtam még pár szeletke margarint.


Aztán irány a 180 fokra előmelegített légkeveréses sütő, ahol addig sütöttem, míg ilyen szép lett


és már tálalhattam is.  Olyan finom volt, mint a legfinomabb szaftos rakott krumpli, még ezzel a kevés hozzávalóval is. Maradékeltüntető receptnek nagyon bevált!


2016. január 11., hétfő

Maradék eltüntető paradicsomos mártás

A hét végi levesben főtt csirkemell csontokról lefejtett, apróra vágott hús, leveszöldség és kevés füstölt kolbász felhasználásával készült ez a mediterrán ízhatású paradicsomos mártás, ami kiválóan felhasználható főtt tésztára, pizzára, vagy melegszendvicsre is. 
a kenyérre kent húsos-kolbászos mártásra kis reszelt sajtot szórtam, pirosra sütöttem
Hozzávalók: 
1-2 evőkanál olaj, 1 kis fej hagyma felaprítva, 3 csirkemell főtt húsos csontjáról lefejtett, apróra vágott hús, és ugyancsak apróra vágott maradék leveszöldség (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zellergumó), pár deka füstölt kolbász vékonyra szelve, a szeletek kettévágva, 1 fehér kanál fűszerpaprika, kb. 2,5 dl passzírozott paradicsom és ugyanannyi víz, kevés ételízesítő vagy só, pár csipet szárított bazsalikom és oregánó, néhány csepp folyékony édesítőszer
A hagymát kevés olajon megdinszteltem, hozzáadtam a maradékokat, füstölt kolbászt, fűszereztem, felöntöttem paradicsommal és vízzel, és lefedve addig főztem, míg a hagyma megpuhult és a mártás besűrűsödött. Gyors és finom.