2018. április 24., kedd

Harcsagombóc hallébe - halpogácsa csak úgy magában




Egy 1988-as kiadású régi szakácskönyvben olvastam még anno egy ehhez hasonló receptet.Makay Béla Bográcsban, parázson című kis remekében. Annyiszor nézegettem régebben a könyvet, hogy teljesen szétesett. A receptet is régen olvastam, emlékezetből dolgoztam, a végeredmény mégis finom lett. 
Legnagyobbikom egy gyönyörű hatalmas, több mint három kilós harcsát hozott valamelyik nap, aminek a csontjaiból és hatalmas fejéből alaplevet főztem. Amikor az alaplé már jó 1-1,5 órát főtt, kiszedtem a csontokat a léből, a húst lefejtettem róluk, nagyon aprólékosan átvizsgáltam, hogy véletlenül se maradjon benne szálka. A halhúst villával összetörtem, beleütöttem egy tojást, tettem hozzá 2 púpos evőkanál rétes lisztet, kb. 2 földimogyorószem nagyságú csípős piros aranyat és a masszát jól összedolgoztam (az eredeti recepttől annyiban tért el, hogy ott a halhúst ledarálták, és sóval-borssal ízesítették). Nedves kézzel gombócokat formáltam a puha masszából és sós vízben kb. 10 perc alatt készre főztem (18 db lett). Nem mertem a hallébe főzni, féltem, hogy szétfőnek a gombóckák, de szerencsére nem úgy történt. Amikor megfőtt, a leszűrt gombócokból tettem a tányérba és rámertem a közben készre főtt hallét, ami passzírozás híján kissé hígabb lett, de mégis nagyon finom volt. 


Vacsorára a lébe csípős piros arannyal "pácolt" harcsaszeleteket főztem, a családnak úgy tálaltam.

A gombócokkal pedig tovább kísérleteztem:  forró olajban átsütöttem őket, így finom "halpogácsa" lett belőlük, amiből megint jól belakmároztam. Mire eszembe jutott, hogy lefotózzam, már csak 3 db maradt, de végül semmi nem ment veszendőbe :).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése