2020. január 27., hétfő

A fehér kanál - ismét




Valamikor régen Viki megkérdezte, mi a "fehér kanál". A válasz a képen is látható. Egyszerű, nagyobb üzletekben többféle kiszerelésben (6-12-20 db) kapható "eldobható fehér műanyag kanál". Kisebb, mint az evőkanál, de kicsit nagyobb, mint a teáskanalak. A kávéskanál kb. ugyanakkora, mint fémből készült társai.  Ahogy látható, még egy háztartáson belül is különféle méretűek az evőkanalak, a teáskanalak és a kávéskanalak is. Én ezek helyett évek óta ilyen "fehér kanalat"  használok a fűszerek adagolásához. Amikor elkezdtem blogolni, próbáltam áttérni evőkanálra, meg teáskanálra, de valahogy sose olyan volt az íz, mint amit elvártam, így visszatértem a "fehér kanálhoz", mint megbízható mérőeszközömhöz. Azóta minden újra jóízű. Már kóstolnom sem kell főzés közben, Sokszor az asztalnál kérdezem, hogy kell-e az ételbe valami, de mindig azt a választ kapom ez pont így jó. Mintha varázskanalam lenne... 

2020. január 25., szombat

Pizzás csigák


Kellett már egy kis kelt tészta.  Ez lett, és nagyon jó lett.  
A tésztája a szokásos recept alapján készült (75 dkg finom liszt, 1,5 fehér műanyag kanál só,  2 csomag instant élesztő, 3 kávéskanál  cukor, 3 dl tej,  2 egész M-es friss tojás, kb. 15-16 dkg margarin), saját főzésű pizzaszósszal, rengeteg reszelt sajttal, sonkával, kolbásszal és szalámival megpakolva.  Nagyon jól esett!!



2020. január 21., kedd

Halkrumplileves



Ezt az ételt is a neten találtam egész pontosan  egy Facebook csoportban. Sose hallottam még róla, ezért feltettem csoporttársamnak a kérdést, hogy hogy készül. 
Elcsodálkoztam milyen egyszerű leves. Kis adagot főztem próbaként, de biztos többször készítem ezután, mert  nagyon finom. Ízében nagyon hasonlít a halászléhez (talán innen a név?), vagy egy jó krumplis gombóc leveshez.

Hozzávalók:
1 fej hagyma, 2 közepes krumpli, 1-2 evőkanál olaj, 2 teáskanál fűszerpaprika, 2 csipet őrölt kömény, 1 liter víz, ételízesítő és/vagy só

A hagymát tisztítás után ketté vágtam és vékonyan felszeleteltem. Ugyanígy jártam el a krumplival. Kis fazékba tettem mindkettőt, ráöntöttem az olajat, és néhány percig forrósítottam együtt, majd megszórtam ételízesítővel, sóval, fűszerpaprikával és azonnal felöntöttem vízzel, hogy a paprika meg ne keseredjen. Még kis fűszerköménnyel ízesítettem és már csak puhára kellett főzni. Kb. 20 perc alatt elkészült. 



2020. január 19., vasárnap

Csirkeszárny-közép krémsajtos bundában



Tegnap este láttam meg ezt a bundázási lehetőséget a neten, el is határoztam, ki fogom próbálni. Persze megint nem az olvasottak szerint csináltam. Én a sima rántott csirkemell mellett (mert a gyerekek ragaszkodnak a jól bevált hagyományos ételekhez), a mellek bundázása után kimaradt tojást alakítottam át krémsajtossá, és abban a sűrű masszában forgattam meg az előfőzött, alaposan leszárított, pici sóval megpergetett csirkeszárny-közepeket. 

A bundához 
a kimaradt kb. 2,5 tojáshoz ütöttem még egy tojást, elvegyítettem benne egy 10 dkg-os gouda krémsajtot (elég nehezen vegyült el),  1 csapott evőkanál rétes lisztet és pici sót. 

A vasárnapi levesben előfőzött 30 db csirkeszárny-középből 22 db-ot vettem ki a második fogáshoz, alapos leszárítgatás után picit megsóztam, rétes lisztbe és a tojásos-krémsajtos masszába forgattam és forró olajban kisütöttem. A legvégén 6 husit a massza után még zsemlemorzsában is megforgattam, úgy sütöttem ki, de finomabb volt a prézli nélküli változat. 
Nekem jobban ízlett ez a finom szaftos hús, mint a száraz csirkemell. Mellé margarinnal és gouda krémsajttal kikevert krumplipürét készítettem. Érdemes kipróbálni.  

2020. január 18., szombat

Anyukám karácsonyi diós bejglije

isteni volt január 18-án is. Az ünnepek alatt teljesen elteltünk mindenféle finomsággal, de kimaradt egy csomó süti, amit sajnáltam kidobni. Maradt a fentebb már említett diós bejglin kívül mákos bejgli, almás gyümölcskenyér, panettone muffin, ezeket adagonként  folpackba, majd több réteg alufóliába, illetve nejlonzacskóba csomagolva lefagyasztottam. A kókuszgolyót készítésekor mindjárt jól záródó műanyag dobozba pakoltam és a hűtőben tároltuk, mindig csak annyit vettünk ki, amit megettünk. Így az új év első hetében még jót csemegéztünk belőle (tejet sose használok az összeállításhoz, csak mindig valamilyen lekvárt - legutóbb házi meggylekvárt -, így gyorsan romló alkatrész nem volt benne).


Ma vettem ki egy kis diós bejglit a fagyasztóból és búra alatt 90 Watton pár perc alatt kiolvasztottam, sőt kicsit még langyos is lett a végére. Ugyanolyan finom lett, mint eredetileg volt, nem kellett csalódnom. 
Ja, és ma kivettem egy tál karácsonyi töltelékes-apró húsos káposztát is, így főznöm se kellett.

2020. január 8., szerda

Az első piskóta

Sokminden készült már az új sütőmben, piskóta még nem. De úgy megkívántam egy kis habos piskótát, ma nekiláttunk Bogikámmal délután. A csöpp kis kezével Ő is fogta a habverőt, míg felvertük a tojásfehérjét meg a sárgáját a cukorral. A lisztet is Ő akarta belekeverni a tésztába, de azt csak nézhette. Ahogy azt is, ahogy a masszát sütőpapírra simitottam és a sütőbe toltam.
Amíg sült a piskóta együtt megfőztük a csokival dúsított vaníliás pudingot is. Ő keverte ki tejjel a pudingport :). Aztán együtt vártuk, hogy a puding és a piskóta kihűljön. Közben kóstolgattuk a finom csokis pudingot, Bogikámnak már az is nagyon bejött.  Végül felvertem a hulalát is, összekevertem a csokis pudinggal és betöltöttem a roládot. Akkor még nagyon lágy  volt az egész, de megkóstoltuk. Finom volt, de nem lehetett még szépen szeletelni. Később viszont igen. Ilyen lett:

A piskóta hozzávalói:
6 tojás szétválasztva, 6 evőkanál cukor (5 a fehérjébe, 1 a sárgájába), 4 evőkanál rétes liszt, 2 evőkanál kemaényítő

Először a fehérjét vertük kemény habbá a cukorral, aztán a sárgáját is jól elkevertük, a fehérjéhez adtuk, majd beleszitáltuk a keményítővel elkevert lisztet. 160 fokra előmelegített, légkeverésre állított sütőbe toltuk, de pár perc után 150 fokra csökkemtettem a hőt. Kb. 18-20 perc alatt elkészült a piskóta. Sajnos az időt elfelejtettem nézni.
A vaníliás pudingport a használati utasítás szerint, de csak 4,5 dl tejjel készítettem el, és a felforralt tejbe előzőleg feloldottam 8 dkg étcsokit.
Mindenkinek jól esett ez a krémes finomság, de talán Bogikámnak meg nekem legjobban.


2020. január 1., szerda

Szilveszteri és újévi ételeink

Először is szeretnék mindenkinek jó egészséget, sok örömöt, sikereket és boldogságot  kívánni az új évre. 
Legyen mindenkinek olyan az éve, amilyet szeretne.



A 2019-es év utolsó napján nem főztem vacsorát, csak kétféle kolbászos  kiflit készítettem leveles tésztából, és megsütöttem a pihe-puha sajtos pogácsát. Anyukám annyi kocsonyát főzött az újévre, hogy az egész családot ellátta vele. Édességnek "rumos"-diós muffint sütöttem. Ha valaki meleg ételre vágyott bécsi roppanós virslit ehetett. A két utóbbi kivételével kép is készült a felhozatalról, az egyik képen a kolbászos kifli készítési menete is szerepel. (A kiflik készítése közben Bogikám az asztal másik oldaláról figyelt, az Apja megkérdezte Tőle: tanulsz a mamától?? Erre Bogikám rávágta: a mama egy művész!! - Hogy honnan vehette ezt nem tudom, de nagyon cukinak találtam :)!)



A kolbásszal jelölt kiflikben csípős kolbász volt, a kolbász nélküliek csípmentesek voltak.
A leveles tésztára először pizzakrém, majd 1 szelet kolbász, rá lapkasajt, megint pizzakrém, és egy darabka trappista került,
a kifliket aztán tojásfehérjével kentem meg és bőven megszórtam reszelt trappistával, utána került rá a jelölés.
Inni nem nagyon bírtunk, csak egy kis pezsgőt ittunk, mert mindannyian betegek vagyunk. 


Az újév első napjára lencsés ételeket terveztem, ezért már az éjjel beáztattam a lencsét, külön a levesnek és külön a salátának. 
Az újévi ebéd így alakult: lencseleves füstölt kolbásszal, fasírtgolyók, sajtgolyók, ecetes hagymás lencsesaláta, majonézes virslisaláta és sültkrumpli. 

lencseleves füstölt kolbásszal, lencsesaláta, virslisaláta, az én tányérom a második fogásokkal, sajtgolyó és fasírtgolyó

A lencselevest teljesen hagyományosan készítettem, ahogy már szerepel a blogon. A sajtgolyókat és a fasírtgolyókat is, utóbbi megint tepsiben sült.
lencsesalátát a lencse főzővizének felhasználásával készítettem. Annyi vízben tettem fel a megáztatott, jól lemosott 500 gr lencsét, ami ellepte. A főzővízbe tettem 1 evőkanál ételízesítőt, 2 közepes fej hagymát, 2 gerezd fokhagymát, úgy főztem puhára fedő nélkül a lencsét. Gyorsan megfőtt, de a lé így is jelentősen elpárolgott alóla. A főtt hagymákat kiszedtem, utána  a főzőlevet ízesítettem 2-3 evőkanálnyi 10 %-os ecettel, mustárral, sóval, őrölt borssal, 1 teáskanál cukorral és 2 fej apróra vágott hagymával. Mire ebédeltünk épp megfelelő hőmérsékletűre hűlt. 
virslisalátához felszeleteltem 8 db Pikok sertés virslit meg 2 fej hagymát, egy üvegtálban 2,5 percig forgattam 1000 Watton a mikróban, aztán tettem rá mustárt és majonézt, elkevertem és kész. Isteni volt együtt a két saláta még langyosan, sültkrumplival. Én most kihagytam a golyókat, azok nélkül is isteni második fogásom volt.