2013. január 10., csütörtök

Paprikás-tejszínes csirkemell és gomba

 
Fél kiló csirkemell filéből és majdnem ugyanannyi gombából hasonló módon készítettem ma ebédet. 
A paprikás-tejszínes  csirkemell hozzávalói: kevés olaj, 1 fej felaprózott hagyma, 50 dkg csirkemellfilé csíkokra vágva, 1 csapott fehér kanál só, 1 evőkanál rétes liszt, 1 fehér kanál fűszerpaprika,  5-6 dl forró víz, 1 dl tejszín, 1 evőkanál 20 %-os tejföl. 
A gombánál is ugyanezek a hozzávalók, és ugyanaz a készítés menete is, csak a hús helyett 50 dkg tisztított, felszeletelt gomba kell hozzá.
Kevés olajon üvegesre pároltam egy nagy fej felaprított hagymát, majd a csirkemell csíkokat is rádobtam, és fehéredésig sütöttem. Megszórtam sóval, és pároltam pár percig, amíg a kioldódó nedv teljesen eltűnt alóla, "zsírjára sült". Ekkor megszórtam liszttel, amit lepirítottam kicsit, majd fűszerpaprikával is jól elkevertem, de már öntöttem is hozzá az előre odakészített forró vizet, hogy meg ne égjen a paprika. Hozzáöntöttem a tejszínt, majd belekevertem a tejfölt is, és alaposan kiforraltam a paprikás-tejszínes csirkét, és az ugyanilyen módon készített gombát is. 4 tojásos szarvacska tésztát főztem hozzájuk. Levest nem kellett főznöm, mert volt még zellerkrémleves és tejfölös krumplileves is a hűtőben, csak alaposan fölforraltam mindkettőt.
 
 

6 megjegyzés:

  1. Nagyon kívánatosan néz ki! Muszály leszek valami gombás ételt készíteni, pedig van is a mélyhűtőbe.Mivel egyszerre nem használom fel, megabárolom és lefagyasztom.

    VálaszTörlés
  2. Finom volt. Az a baj, hogy a családban csak én szeretem igazán a gombát, így valószínű holnap is ez lesz az ebédem :).

    VálaszTörlés
  3. Jól néz ki, fincsi lehet, viszont nincs fehér kanalam :-(

    VálaszTörlés
  4. :) természetesen nem csak fehér kanállal lehet a fűszereket adagolni, nekem ez van, ez vált be.

    VálaszTörlés
  5. Én nem szeretem a gombát, szóval anélkül készítettem el, de így is nagyon finom. Már többször csináltam, most a családnak főztem :) Remélem majd ízlik nekik ^^ Nekem sincs fehér kanalam, én mindent úgy fűszerezek, hogy "csipet" :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Cintia, a mi családunkban sem szereti mindenki a gombát, ezért nem készítettem egyben, hanem külön-külön. Aki a gombát szereti mindkettőből szedhet. Aki nem, az csak a húsból. Remélem ízleni fog a családnak.
      Ahogy már fentebb is írtam bármilyen eszközzel lehet fűszerezni, kanállal, vagy csipettel, kinek hogy a legjobb. nekem a fehér műanyag kanál vált be legjobban, ezért azt használom.

      Törlés