2017. augusztus 28., hétfő

2017. 34. heti menü és Bogika szülinapja


A legfontosabb esemény a héten Bogika 1. szülinapja volt vasárnap, augusztus 27-én. Hoztam néhány képet mutatóba a kis Drágámról :)


Sajnos Olikáék nem lehettek itt, szegény Kicsikémet megtámadta valami vírus a bölcsibe szoktatás során, szombaton be kellett vinni a kórházba. Drukkolunk, hogy mielőbb meggyógyuljon, haza jöhessen, utána Velük is megünnepeljük a szülinapot.


Ezeket ettük a héten:

Hétfő:
Csirkecsontleves előző napról - aki kért
Spenót, bundás kenyérrel

Kedd: 
Tejfölös krumplileves
Palacsinta - baracklekváros, kakaós és baracklekváros-kakaós

Szerda:
Csirkepörkölt tésztával - Csirke alsó combokból és far részekből

Csütörtök:
Krumplis pogácsa - Bogikám imádta :)   (mire eszembe jutott a fényképezés, ötöt már megettünk)
Péntek:
Húsleves sok zöldséggel, karalábéval, cérnametélttel


Próba piskóta baracklekvárral



Szombat:
Nem főztem, készültem Bogika szülinapjára. Sós-sajtos rudakat sütöttem Gabriella receptje alapján, (köszönet érte) igaz, csak próba adagot, az előkészített másfél adag tészta 1/3-ából, a többi a hűtőbe került, hogy vasárnap frissen sütve kerüljön a vendégek elé. Megsütöttem a tortalapot, és egy rolád piskótáját is, utóbbinak kicsit túlsült az alja, azt még ki kell tapasztalnom, hogy szebb legyen legközelebb. Megfőztem a csokikrémet a tortába, a vanília krémet a roládba. Aki kért, rántottát kaphatott kis sült szalonnával-hagymával-zöldpaprikával. 

Vasárnap:
Öcsém hozott halat, pontyot, hogy halászlét főzzek belőle mindkét családnak. Örömmel tettem eleget a kérésnek, mert régen ettünk már halászlét. Nagyon jól sikerült, jó sűrű hallé lettrengeteg filézett ponttyalTartsa meg Isten Öcsém jó szokását :)!

Rántott csirkemell és felső comb filé margarinos törtkrumplival - az utolsó darab husi kissé odakapott, és a lepotyogott morzsából is ragadt rá. Nem baj, ez a nem túl jól sikerült darab került az én tányéromba.


Bogika szülinapjára készült csoki torta és vaníliás-mazsolás rolád
A csokitorta a szokásos, jól bevált recept szerint készült

a maradék :) 

vaníliás krémhez egy Haas vaníliás pudingport felfőztem 4,5 dl tejjel, 5-6 evőkanál cukorral, 3 csomag vaníliás cukorral, amikor kihűlt habosra kevertem 25 dkg margarinnal. A piskótát megkentem a krémmel, mazsolával megszórtam, utána tekertem föl. A tetejét is krémmel kentem be, jó rusztikusan :). 


2017. augusztus 25., péntek

Piskóta sütés




Sok piskótát megsütöttem már életemben, de mióta a mostani lakóhelyünkön élünk, mindig nagy idegességgel járt, ha tortát akartam sütni. Volt, hogy a piskóta teteje már szinte megégett, de a belseje még nem sült meg. Volt, hogy szépen megsült, aztán mikor kivettem, a közepe berogyott. Már azt gondoltam, hogy meg van átkozva a tortaformám. Ha tortát sütöttem, már előre paráztam, hogy milyen gond lesz, és többnyire a 2. vagy 3.  próbálkozásra lett egy olyan tortalapom, amit jó szívvel betöltöttem, de olyan is volt, hogy két piskótából sikerült összehoznom egy tortát :( . Most is tortát készülök sütni, mert vasárnap lesz Bogikánk szülinapja, amire a szülők megrendelték a szokásos csokitortát, ami az egész család nagy kedvence, és bátran állíthatom, hogy bármelyik cukrászdában kapható csokitortával felveszi a versenyt, ha külsőre nem is, de ízre biztosan. Tegnap nagy kutatásba kezdtem a neten, hogy a sütés mikéntjére választ találjak, mert a tészta kikavarásával soha nem volt gondom. Csak ezt a mostani sütőmet nem tudtam még kitapasztalni. Több helyen, köztük Farkas Vilmosnál végignéztem a piskótakészítés módját, nagyon érdekes volt, rájöttem, hogy a sütőforma oldalát nem szabad sütőpapírral bélelni, de a sütésről Ő is csak annyit mondott, hogy 160 fokon kb. 35 percig kell sütni. Az, hogy a villanysütő milyen állásánál, arról nem esett szó, pedig az érdekelt volna igazán. Én próbáltam már a légkeverést, az alsó-felső sütést, mindkettőt különféle hőfokokon, de valahogy egyik se volt az igazi. Annyit azért a sok netes nézelődés során sikerült kiderítenem, hogy a légkeveréses 160 fok megfelel a légkeverés nélküli 180 foknak.
Ma próbasütést csináltam, a 6 tojásból, 6 kanál cukorral, 5 kanál liszttel, 1 kanál kakaóporral és 1 evőkanál olajjal kikevert tésztát légkeverés nélkül, felső sütés nélkül, csak aló sütésen, 180 fokra előmelegített sütőbe tettem sülni.  A mérőórát 40 percre állítottam, de kb. 25 percnél mérsékeltem a hőt 160-162 fokra. 38 percnél megnéztem, tűpróbáztam és úgy éreztem jó. Ki is vettem. Gyönyörű lett, nem horpadt be, nem esett össze, kihűlés után sem. Most nem főztem hozzá krémet, csak baracklekvárral kentem meg a három lapba vágott piskótát. Megkóstoltam, nagyon finom lett. Remélem nem kell többé idegeskednem a tortasütések alkalmával, ezentúl mindig ilyen gyönyörűre sül meg a piskótám. 



2017. augusztus 20., vasárnap

2017.33. heti menü

Ezeket ettük a héten:
Vasárnapi ebédünk kacsamájas töltött csirkecomb krumplipürével koviubival

Hétfő:
Paprikáskrumpli Szüleimtől kapott birkapörkölttel felturbózva, kovászos uborkával


Kedd:
Csontleves sok zöldséggel, cérnametélttel hét végéről maradt


Kolbászos-lecsós csípős mártás spagettivel


Szerda:
Sült csirkecombok tejfölös-margarinos törtkrumplival


Csütörtök:
Krumplis tésztás tejfölös-sonkás-kolbászos-szalámis-sajtos csigák
az előző napról maradt törtkrumpli felhasználásával




Péntek:
Sült keszeg
Legnagyobbikom hosszú szünet után újra horgászik, ma egy 1,5 kg-os jászkeszeget hozott. A pontyhoz hasonlóan filéztem, és sóval megszórva, pici olajjal meglocsolva sütöttem meg sütőpapírral bélelt tepsin, 200 fokos sütőben. 

Csirke tepertő
ez már csak a vacsi utáni maradék

Szombat:
Rizses hús


Vasárnap:
Csirkecsontleves csigatésztával
(18 db csirke felsőcomb csontból és 5 db farrészből, hagyományosan főzve, sok zöldséggel)




Kacsamájas és tojásos töltetlékű csirkecombok krumplipürével és kovászos uborkával


2017. augusztus 13., vasárnap

2017.32. heti menü

Ezeket ettük a héten:

vasárnapi sertéssült tepsis krumplival, kovászos uborkával


Hétfő:
Csontleves csigatésztával csirkemell csontokból, csirkemell közép résszel, sok zöldséggel - a zöldségek nagy részét, meg a csirkemell középrészét Bogika kapta meg ebédre. 


Lecsó leveshússal -  ez most száraz lecsó volt sok házi Nap érlelte vastag húsú kevés levű paradicsommal - aminek a levét most teljesen elforraltam, besűrítve, szinte szárazon raktam a lecsóhoz. A paradicsomot és a hagymát Párom Édesanyja hozta még az előző szombaton, a paprikákat Szüleimtől kaptuk. 



Tejfölös-sonkás-kolbászos-sajtos csigák - a tésztához felhasználtam a vasárnapról megmaradt margarinos törtkrumplit. Isteni lett.
A tészta hozzávalói: kb. 350 gr margarinos törtkrumpli, 1,5 dl forró víz, 1 dl langyos tej, 2 mokkáskanál cukor, 1 cs. 45 grammos élesztő, 770 gr finom liszt, 1,5 fehér műanyag kanál só, 2-3 löttyintés olaj.
Egyéb hozzávalók: 3/4 pohár nagy poharas tejföl, 100 gr pulykamell sonka, 150 gr csípős füstölt kolbász, 150 gr durvára reszelt sajt






Kedd:
Csikós tokány csirkemellből 


Szerda:
Nem főztem, volt még leves és lecsó hétfőről, tészta és tokány keddről. Vagy hideg kaja, aki egyiket sem kért.

Csütörtök:
Zöldséges rizseshús kovászos uborkával - 5 lebőrözött, kicsontozott csirke felsőcombból és 5 farrészből zöldségekkel, zöldborsóval, gyorsfőző fedővel főzve (szokásos jelzések elérése után a tűzhelyet kikapcsoltam, 10 perc elteltével a gőzt kiengedtem és tálalhattam az ételt).


Péntek:
Borsos tokány margarinos törtkrumplival, kovászos uborkával -  vékony csíkokra vágott sertéslapockából (a lapockát még a legutóbbi húsos-húsgombócos káposzta készítésekor tettem el tartalékba, 6 szeletet). Kicsit belefeledkeztem a paprika lefagyasztás előtti tisztításába, így kicsit kiszáradt, túlsült a husi. 



Szombat:
Tejfölös krumplileves


Kakaós és baracklekváros palacsinta*




A tésztába nálam 35 dkg liszt került (25 dkg finom liszt, 10 dkg rétes liszt), 2 db kisebb M-es tojás, 1 teáskanál cukor, 1 mokkáskanál só, fél csomag instant élesztő, kb. 8,5-9 dl langyos víz és két löttyintés olaj. Ezeket szép sima tésztává kevertem és kíváncsian vártuk mi sül ki belőle. 
Az első darabot rögtön, üresen megkóstoltuk, és megállapítottuk, hogy nem rosszabb, mint a tejes-ásványvizes változat, sőt... Így nyugodtan sütögettem tovább a palacsintákat. Ebből a mennyiségből 12 db kakaós lett (instant kakaóval) és 8 db baracklekváros
A tészta a sütés közben ugyanolyan lyukacsos lett az élesztőtől, mint a tejes-ásványvizes régebben.



Vasárnap:
Csontleves cérnametélttel csirke mellcsontokból gyorsfőző fedővel


Sertéssült tepsis krumplival, kovászos uborkával