2018. június 23., szombat

Narancslekvár



Napok óta lekvárfőzési vágyban égek, de egyelőre csak 1 kg narancsból főztem lekvárt. A végeredménnyel nagyon elégedett vagyok. 


Hozzávalók: 
1 kg narancs, fél kg cukor, 1 csomag 2:1 Dzsemfix, fél narancs leve.

A narancsokat alapos megmosás után, egészben, annyi vízben tettem fel főni, ami ellepte őket. Forrás után 40-45 percig főztem, majd kiszedtem a vízből, keresztben kettévágtam mindet és kiszedtem a magjaikat. Ezután késes robotgépben jó alaposan pürésítettem a megfőtt narancsokat, majd fazékba raktam, hozzáadtam a dzsemfix-szel elkevert cukrot meg fél narancs levét, felforraltam, és forrás után 3 percig rotyogva főztem. Az előzőleg tisztára mosott, lecsepegtetett üvegeket óvatosan megtöltöttem lekvárral, a kupakokat rátekertem és a kupakra fordítottam 10 percre az üvegeket. 
A maradék fél üvegnyi lekvárt kihűlés után már megkóstoltam, isteni lett, arról nem beszélve, hogy aránylag jó áron 3 és fél üveg lekvárom lett. (400 a narancs, 95 a cukor, 160 a Dzsemfix, a fél narancs levét nem számítom, így 655,- Ft-ba került ez a mutatvány. A boltban 6-700 forintért lehet 1 üveg narancslekvárt kapni.) Érdemes kipróbálni!


2018. június 6., szerda

Tortát sütöttünk Bogikámmal...


tegnap Anyukája szülinapjára. A tölteléke olyan pudingos-habos vanília töltelék volt, amit annyira szeretünk, egy kis csavar azért volt benne, mert a habos krém alá a fahéjas cseresznyelekváromból kentem egy-egy vékony réteget. 

A tésztája 6 tojásos piskóta  volt, amit az utóbbi időben régi módszeremmel verek fel. 
A 6 tojás fehérjébe beletettem a 6 evőkanál cukrot, és kemény habbá vertem, majd a habverővel simára kevert tojássárgáját vegyítettem bele óvatosan, végül 6 evőkanál rétes lisztet kevertem el benne. Sütőpapírral bélelt aljú tortaformába simítottam és 160 fokra előmelegített, légkeverésre állított sütőbe toltam. 15 percig ezen a hőfokon sütöttem, majd a hőt 150 fokra mérsékeltem, úgy sütöttem további 20 percig a piskótát aztán kivettem és hagytam kihűlni.

A krémhez felforraltam 3 dl tejet 4 evőkanál cukorral és 3 csomag vaníliás cukorral, majd belekevertem 1 csomag 1,5 dl tejben feloldott vaníliás pudingport. 2-3 percig főztem, míg besűrűsödött. Kihűlés után botmixerrel átkevertem, hogy teljesen sima legyen, majd felvertem 0,5 l Meggle cukrászhabot, és habverő nagy fokozatával hozzákevertem a sima vaníliás pudingot. 

A piskótát 3 lapba vágtam az alsó lapra 3 púpos evőkanál cseresznyelekvárt kentem, majd 6 púpos evőkanál habos krémet. Ugyanígy jártam el a második lapnál. A legfelső lapot és körben a tortát csak a habos krémmel kentem körbe. A díszítéshez még egy 0,2 l-es Meggle cukrászhabot vertem kemény habbá, azzal díszítettem  meg a tortát, a tetejére a fahéjas cseresznyekompótból használtam fel pár szép fél-szemet. 


Bogikám imád körülöttem sertepertélni, amikor sütök, nézi hogy verődik fel a hab, és szívesen keveri a tésztát és a krémet is. A maradék krémből való nyalakodás pedig tényleg igazán kedvére való. 
Így volt ez tegnap is, meg a múlt héten is, amikor az én szülinapom volt. Akkor csokitortát sütöttünk, annak a krémét is bőszen nyalogatta a Drága kis Maszatkám! Imádom :)! 



2018. június 2., szombat

Pudingos tejberizs fahéjas cseresznyekompóttal


Egy ideje motoszkál már a pudingos tejberizs gondolata a fejemben, de mióta a piros gyümölcsös lekvárokat megcsináltam, azóta a gondolat egyre csak erősödött, mert úgy gondoltam, a cukorral felfőzött gyümölcs nagyon illene hozzá. Ma aztán meg is csináltam és nem csalódtam benne, mert tényleg nagyon finom a krémes tejberizs a fahéjas cseresznyével.

Hozzávalók a pudingos tejberizshez: 
1 l tej, 5 dkg margarin, 6 evőkanál cukor, 3 csomag vaníliás cukor, 20 dkg előgőzölt rizs,  1 csomag vaníliás pudingpor

a cseresznyekompóthoz:
80 dkg kimagozott cseresznye, 8 evőkanál cukor, 1 kávéskanál fahéj

Kb. 8,5 dl tejet felforraltam a margarinnal és a cukrokkal, amikor felforrt, beleöntöttem a rizst, és takarékon, lefedve, de néha megkeverve 20-22 percig főztem. Akkor a félretett kb. 1,5 dl tejben feloldottam a vaníliás pudingport, a tejes rizshez kevertem és kb. 3 percig takarékon főztem. 

Közben a lecukrozott cseresznyét a fahéjjal felforraltam és pár percig főztem. 

Amikor a pudingos rizs elkészült, szedtem egy tányérra, és cseresznyekompótot szedtem a tetejére. 

Isteni melegen is, ha lesz ideje kihűlni, akkor is nagyon finom lesz szerintem.