2014. március 29., szombat

Zöldséges tészta medvehagymával és petrezselyemmel

Már jó néhány éve minden tavasszal beindul a medvehagyma őrület, ami végigsöpör a blogokon, csakúgy, mint ősszel a sütőtök. Régen, amikor fiatal korunkban egy bakonybéli SZOT üdülőben pihentünk Párommal, sokat barangoltunk az erdőben, ott rengeteg medvehagyma volt, persze akkoriban még nem volt ilyen felkapott, nem is ismertük. Csak csodálkoztunk, hogy mi ez a gyöngyvirág levelű, fokhagyma illatú növény. Azóta aztán fényes karriert futott be, nem tudom, hogy a háziasszonyok mennyire használják, de a gasztroblogokon nagyon trendi. Eddig én még nem vettem, de most a piacon kóborolva találtam, vettem is 4 csokorral belőle, hogy kipróbáljam. 
A mai zöldséges tésztánkat én is medvehagymával és petrezselyemzölddel tettem izgalmasabbá. Ebéd közben Apának lelkendeztem, a vadiúj szerzeményemről, de Őt nem villanyozta fel túlságosan a dolog. A tésztára azt mondta, hogy finom, de kifejtette, hogy a többi hagymát sem szereti, ezzel is hagyjam békén. Megeszi, de nem fog rajongani ezért sem, hiába ecseteltem, hogy mennyire egészséges - ezzel kapcsolatban az összes információ megtalálható a neten. És  akkor jöjjön a mai ebéd:
A zöldséges tészta hozzávalói: 
1 csomag (450 gr) mirelit zöldségkeverék (Tesco-s; sárgarépa kocka, zöldborsó, pici karfiol és brokkoli virág volt benne), kevés olaj, 1 nagy csokor friss medvehagyma, 1 nagy csokor friss petrezselyemzöld, 5-6 friss spenót levél, só, ételízesítő, chilipor ízlés szerint, + 1 kávéskanál fokhagyma granulátum, 1 evőkanál búzacsírás rétes liszt, 4-4,5 dl forró víz, 1 csomag (fél kg) Durillo masni tészta, 1 liter forró víz, 1 fehér kanál só, pici olaj.
A zöldségeket kevés olajon megdinszteltem sóval és ételízesítővel, majd hozzákevertem a felaprított medvehagymát, petrezselyem és spenót levelet. Néhány perc párolás után megszórtam egy kanál liszttel, elkevertem és felöntöttem forró vízzel. Ízesítettem chili porral és fokhagyma granulátummal és készre főztem, a párolással együtt nem több, mint 15-18 perc alatt elkészült. Végül a közben Zepter módszerrel 14 perc alatt megfőzött masnitésztát is a zöldségekhez kevertem és máris tálaltam.


2014. március 27., csütörtök

Rakott kelkáposzta virslivel, sok tejföllel, sajttal, szalonnával

A vacsora előkészületeit még délelőtt megtettem, ebédfőzés közben. 
Hozzávalók: 1 fej kelkáposzta, 0,5 liter forró víz, só, ételízesítő, őrölt kömény, fokhagyma granulátum ízlés szerint, 2 nagy poharas 20 %-os tejföl, 6 pár Pikok sertés virsli, kb. 10 dkg trappista sajt, néhány szelet nagyon vékonyra szelt kolozsvári szalonna. 
Egy fej kelkáposztát négybe vágtam, torzsáját kivágtam, majd vékony cikkekre szeleteltem. Lábasba pakoltam, megszórtam sóval, ételízesítővel, őrölt köménnyel és fokhagyma granulátummal, felöntöttem fél liter forró vízzel és fedő nélkül főztem, hogy a puffasztó anyagok elpárologhassanak belőle. Kb. 10 perc forralás után lefedtem és puhulásig főztem a káposztát, aztán félretettem. 
Vacsorára készülve bekapcsoltam a sütőt melegedni (alsó-felső sütésre, 250 fokra), aztán a kis tepsim aljába kanalaztam pár kanál tejfölt, "kikentem" vele a tepsit, majd beleterítettem az alaposan kinyomkodott főtt káposzta felét. Megkentem tejföllel, aztán 6 pár felkarikázott virslivel betakartam. Néhány teáskanál tejföllel megpettyegettem a virslikarikákat is, aztán újra kinyomkodott káposzta következett. A tetejét vastagon megkentem tejföllel, sajtot reszeltem rá, és beborítottam nagyon vékony húsos szalonnaszeletekkel. Addig sütöttem, míg szép piros lett a teteje. 
Nem tudom honnan, de elég sok lé lett alatta, úgyhogy tálalásnál alaposan le kellett csöpögtetni.  Legnagyobb örömömre nagyon ízlett a családnak :)

Serpenyős zöldség üvegtésztával


A mai ebéd második fogása volt ez a kínai ízvilágú zöldségkeverék, és hogy még keletiesebb legyen üvegtésztával tálaltam. Nekem nagyon bejött, a család többi tagja ódzkodik a különleges tésztától. 
Hozzávalók: 1 csomag mirelit zöldségkeverék (750 gr), fél piros kápia paprika, 1 csomag (100 gr) üvegtészta, forró víz, só, fokhagyma granulátum, chili por, szárított petrezselyemzöld.

A zöldségkeveréken valamilyen fűszerek is voltak, azt csak úgy minden nélkül serpenyőbe öntöttem, hozzákevertem a vékony csíkokra vágott piros kápia paprikát, hogy színesebb legyen kicsit, majd nagy fokozaton melegíteni kezdtem, aztán takarékon, fedő alatt pároltam kb. 15-20 percig. Közben megkóstoltam, de nekem elég íztelennek tűnt, ezért szórtam rá a kedvenc fűszereimből: fokhagyma granulátumból és chili porból  egy keveset - persze ezt mindenki ízlés szerint adagolhatja, vagy teljesen el is hagyhatja :)

Közben tálba tettem az üvegtésztát, csapott kávéskanálnyi sót szórtam rá, kávéskanálnyi szárított petrezselyemzöldet és fokhagyma granulátumot, és felöntöttem annyi forrásban lévő vízzel, ami ellepte. Néhány másodperc után már szétváltak a szálak, alaposabban el tudtam keverni. 


 Amikor a zöldségek megpuhultak, hozzákevertem az üvegtésztát és némi áztató levet, 1-2 perc alatt összesütöttem kicsit és  tálalhattam. 

2014. március 25., kedd

Petrezselymes avokádókrém


Újabb csokor petrezselymet tüntettem el ebben a finom, pirítósra való kencében. 
Hozzávalók: 2 nagyon érett avokádó, egy 4 cm-es nagyon apróra vágott póré, 2 csapott kávéskanál fokhagyma granulátum, csapott kávéskanál só, őrölt feketebors és chilipor (ízlés szerint), 1 csokor nagyon apróra vágott petrezselyemzöld
Az avokádót villával krémesre törtem, fűszereztem és visszatöltöttem az avokádóhéjba. Szeletelt zöldségekkel és pirítóssal ettem, isteni volt. 
Zöldségek: 1 paradicsom, 1 hatalmas retek, fél kápia és fél hegyes erős paprika
3 óra utána a várakozási idő

Padlizsános-gombás penne

Az ebéd második fogása is szénhidrátos-zöldséges lett.
Hozzávalók: 1 fej hagyma felaprítva, kevés olaj, 1 tisztított, felkockázott padlizsán, 6 gombafej tisztítva, nagy cikkekre vágva, só,  ételízesítő, őrölt bors, chilipor, ízlés szerint, 1 evőkanál búzacsírás rétesliszt, kb. fél liter forró víz, 3 csipet Lild-s Pizza fűszerkeverék, szárított petrezselyemzöld, 50 dkg durum penne, 1 liter forró víz, 1 fehér kanál só, olaj,
Az összevágott hagymát, majd a padlizsánt is megdinszteltem egy kevés olajon a cikkekre vágott gomba, só, ételízesítő, bors és pici cshilipor hozzáadásával. Amikor már színesedni kezdett, leszórtam egy evőkanál búzacsírás rétes liszttel, azt is lepirítottam kicsit, majd felöntöttem kb. fél liter forró vízzel és addig főztem a mártást, míg a padlizsán és a gomba is megpuhult. Közben megszórtam egy jó adag szárított petrezselyemzölddel és 3 csipet pizza fűszerkeverékkel. Amikor elkészült a mártás beleforgattam a közben megfőzött (forrás után 8 perc alatt) durum penne tésztát.
3 óra az ebéd után a várakozási idő.

Rizses zöldségleves

Szigorúan az újrahasznosítás jegyében. A tegnapi ebédről maradt ki egy tálka zöldborsópaprikás és egy tálka párolt rizs. Eltettem a hűtőbe, de a mai ebédhez felhasználtam. 
Először a zöldséglevest főztem meg. 1,5 szál sárgarépát, 1 szál petrezselyemgyökeret és 2 szeletet egy hatalmas zellerből megtisztítás, megmosás után vékonyra szeleteltem és főni tettem 1,5 liter sóval, ételízesítővel és őrölt borssal ízesített forró vízben. Kb. 15-20 perc alatt megpuhultak a zöldségek, akkor beleöntöttem a tálka rizst és zöldborsópaprikást, pár percig még forraltam és máris tálalhattam a finom szénhidrátos sorba illő levest.

2014. március 24., hétfő

Zöldborsópaprikás petrezselymes-paprikás rizzsel, petrezselymes salátával

Középsőm szombaton 15 csomag petrezselyemzöldet hozott a piacról nekem, virág helyett :), mert imádom a friss petrezselyemzöldet, mostanában mégsem vettem, mert elég drága. Így aztán mindenbe tehetem bőven. Tegnap is volt a levesben is és a tésztában is, ma pedig a rizs és a saláta készült vele. 
Zöldborsópaprikás:
Hozzávalók: 1 fej hagyma felaprózva, 45 dkg mirelit zöldborsó, kevés olaj, 1 evőkanál liszt, 1,5 fehér kanál (csípős) fűszerpaprika, 5-6 dl forró víz, só és/vagy ételízesítő ízlés szerint. 
A hagymát pici olajon megdinszteltem, ráraktam a mirelit borsót. Amikor a borsó már átforrósodott, leszórtam egy kanál liszttel, jól elkevertem, hagytam kissé lepirulni. Aztán félrehúztam az edényt, és a borsót megszórtam a fűszerpaprikával, gyorsan elkevertem és már öntöttem is rá a forró vizet, nehogy a paprika megégjen. Fűszereztem ételízesítővel és sóval.  Takarékon főztem kb. 15 percig, míg a borsó megpuhult. 
Petrezselymes-paprikás rizs:
Hozzávalók: 1 fej hagyma felaprítva, kevés olaj, 25 dkg (2 főzőtasak) paraboiled rizs, 2 nagy csokor felaprított petrezselyemzöld, 1 piros kápia paprika, ételízesítő és/vagy só+őrölt bors ízlés szerint, 5-6 dl forró víz. 
A hagymát kevés olajon megdinszteltem, ráraktam a főzőtasakokból a rizst, kissé lepirítottam, majd felöntöttem forró vízzel. Ízesítettem ételízesítővel és sóval, meg őrölt borssal. Kb. 10 perc főzés után kevertem hozzá a kockára vágott kápia paprikát és a felaprított petrezselyemzöldet. További 10 perc alatt elkészült. 
Petrezselymes saláta:
Hozzávalók: 1 kisebb fej jégsaláta (a külső leveleit töltöttem meg tegnapelőtt körözöttel), 1/3 kígyóuborka, fél vékony húsú piros paprika (Lídlben vettem, piros hegyes paprika néven), 
1 csomag petrezselyemzöld, 2 csipet só, fél citrom leve, pici olaj, 
A hozzávaló zöldségeket összevágtam, petrezselyemzölddel, citromlével, sóval és pici olajjal alaposan elkevertem és máris tálalhattam az ebédet.

2014. március 22., szombat

Körözött kétféle túróból zöldségekkel


Ma jó hosszú idő után újra elmentünk a házi tejtermékeket árusító kis boltba, ahol csupa finomságot sikerült vennem, sűrű tejfölt, tehén- és juhtúrót, füstölt sajtot, házi vajat. Hazaérve finom körözöttet turmixoltam kétféle túró és tejföl felhasználásával.
Hozzávalók: fél kg tehéntúró, 20 dkg juhtúró, 4 dl sűrű tejföl, só, kömény, csípős fűszerpaprika, szárított metélőhagyma.
Ezeket botmixerrel teljesen sima krémmé turmixoltam. Apa és Legkisebbikem már az ebédnél megkóstolták, én csak uzsonnára ettem belőle 3 evőkanállal, mégpedig jégsaláta levélbe göngyölve. 
Mellé összevágtam egy nagy vékony piros húsú paprika felét, egy 10 cm-es póré külső 3-4 fehér levelét, egy kb. 4 cm-es kígyóuborkát, és 3 db hónapos retket. A zöldségeket megszórtam pici sóval és meglocsoltam 2-3 csepp olajjal, aztán a körözöttel töltött jégsaláta leveleket kettévágva a zöldséges tányér tetejére tettem. Isteni uzsonna lett belőle.

Zöldséges-gombás-tésztás egytál


Ma délhez közeledve olyan éhesek voltunk, mint a farkas. A vásárlásból hazaérve gyorsan főni tettem egy jó kis zöldséglevest, mert most arra éheztünk rá Apával. Aztán ahogy odatettem, még jobban eluralkodott rajtam az éhség, úgyhogy eldöntöttem, nem csinálok második fogást, hanem a levesbe  olyan tésztát főzök, ami második fogássá is teszi. Találtam egy fél csomag (25 dkg) Parioli "kagyló" tésztát, így azt főztem a levesbe. A legvégén 2 csokor apróra vagdalt  petrezselyem zöldet is raktam hozzá és a tányéromon további petrezselyemlevélkékkel díszítettem. A tésztában, mint valami mini "tökhéjhintóban" úgy ültek a zöldségek, ami külön tetszett. 
Nem ettem mást, így a szénhidrátos ebéd után 3 óra a várakozási idő. 
Hozzávalók: 60 dkg mirelit tavaszi zöldségkeverék (sárgarépa kocka, kukorica, zöldbab, zöldborsó), 5 db friss csiperke gomba, pici olaj, só, ételízesítő, chilipor, 1,7 liter forró víz,  25 dkg parioli "conchiglie" tészta, 2 nagy csokor friss petrezselyemzöld

Zöldpaprikás-gombás tojáslepény

Vacsorára készítettem magamnak ezt a finomságot.
Hozzávalók 1 személyre: kevés olaj, fél fej hagyma felaprítva, 5 kis lecsópaprika nagy darabokra vágva, 4 db gomba megtisztítva felszeletelve, 3 tojás, só.
A hagymát, zöldpaprikát és gombát egy csipet sóval sütöttem jó pár percig, amíg már színesedni kezdett, akkor ráöntöttem a kevés sóval nagyon habosra turmixolt tojást. Vártam míg megszilárdult, aztán elfelezés után óvatosan megfordítottam és pirulásig sütöttem, majd tányérra csúsztattam. Kenyér nélkül ettem, így a várakozási idő 3 óra utána. 
A többiek hagymás-paprikás-sonkás rántottát kaptak, és ettek hozzá kenyeret is, úgy már nem testkontrollos, 8 óra utána a várakozási idő.
Ebben ezek voltak: kevés olaj, fél fej hagyma felaprítva, 3-4 kis lecsópaprika, 1 vékony piros húsú paprika fele, 1 hegyes erős paprika fele, kb. 10 dkg leheletvékony pulykasonka - minden vékonyra szeletelve - 12 tojás kevés sóval elhabarva. 

2014. március 20., csütörtök

Újabb -1,2 kg :)!! Orecchiette tricolore fokhagymás-csípős cukkinivel

Ma reggel kétszer is a mérlegre álltam, mert nem akartam elhinni, amit láttam. Az elmúlt hét óta 1,2 kg ment le, vagyis összesen 7,6 kg!!!! Hogy ez hogy történt, azt még én magam sem értem, de hál' Istennek, hogy lement. Ez még több erőt ad a folytatáshoz. Három hét múlva itt lesznek az Unokák, remélem addig még sikerül 1-2 kg-ot leadni. Júliusra, mire a "hosszú szünetre" jönnek,  még jó pár kilótól szeretnék megszabadulni. A mai ebédünk is ezt a célt szolgálta.
A krumplis zellerkrémleves után ez a  zöldséges tészta készült, ami nemcsak egészséges, és finom, de szerintem gyönyörű is.
Hozzávalók:
A tésztához:
1 csomag (fél kg) orecchiette tricolore, 1 liter forró víz, 1 fehér kanál ételízesítő, 1-1 kávéskanál fokhagyma granulátum és szárított petrezselyemzöld, pici  olaj
Az Aldiban találtam ezt a három színű "fülecske" elnevezésű pugliai tésztakülönlegességet, amit a családunk által legjobban szeretett, szokásos módon elkészített fokhagymás - erős paprikás - petrezselymes cukkinivel forgattam össze.
A tészta érdekessége, hogy elég vastag, a zöld színt 2 % paraj, a pirosat 2 % pirospaprika hozzáadásával érik el. Ez is tojás nélküli, durum darából készült. Főzési ideje hosszabb, 12-14 perc. Zepter módszerrel főztem, 1 liter vizet forraltam, de most a felsorolt ízesítőkkel ízesítettem az olaj mellett. Ebben a fűszeres vízben főtt a tészta, de még 14 perc után is maradt alatta a főzőléből, ezért azzal együtt öntöttem a pár percig párolt reszelt cukkinire és együtt főtt még 1-2 percig, utána lett ilyen finom, szinte "mártásos" a tészta.

A cukkinibe most ezek kerültek: 
2 cukkini, 2 nagy gerezd fokhagyma, 1 hegyes erős paprika, fél vékony piros húsú paprika, 1 fehér kanál ételízesítő, 1 fehér kanál szárított petrezselyemzöld, 1 kávéskanál chili por, kevés olaj.  
A várakozási idő utána 3 óra


2014. március 19., szerda

Sült csülök párolt zöldségekkel

Egy szép húsos sertés hátsó csülköt kicsontoztattam a hentessel, otthon a rostjaira merőlegesen vékony szeleteket vágtam belőle, megfűszereztem*, és alufóliával lefedve 200 fokos sütőben alsó-felső sütésnél kb. egy és háromnegyed órán át sütöttem, aztán levettem az alufóliát és 275 fokon pirítottam még 15-20 percig, amíg szép piros lett. 
*Fűszerkeverék: 2 fehér kanál só, 2 fehér kanál ételízesítő, 1-1 csapott fehér kanál fokhagyma granulátum, őrölt kömény és csípős fűszerpaprika, 1 kávéskanálnyi őrölt fekete bors. 
Köretnek mirelit egész zöldbabot és friss sárgarépából vágott hasábokat pároltam kevés olaj és víz hozzáadásával, ugyanazzal a fűszerrel, mint a húst, + még kevés fokhagyma granulátumot is szórtam rá. Középsőm krumplit is kapott hozzá, mert nem testkontrollozik, a többiek "csak" párolt zöldségeket, de úgy is nagyon finomnak minősítették. Zöldségekkel 4 óra utána a várakozási idő a szétválasztó étrendben.

2014. március 16., vasárnap

Kétféle vasárnapi ebéd


Legkisebbikem tegnap olyan vágyódva beszélt a "régi" vasárnapi ebédekről, a finom húslevesről csigatésztával, hogy megígértem Neki, ma azt is főzök. Ennek persze Apa is nagyon örült. Második fogásnak rántott hús készült zöldséges rizzsel és salátával - hogy legalább legyen valami ami az én testkontrollos ebédemben is ehető, és ne kelljen mindenből két félét főzni. 
A levest 4 db kétízületes tyúk szárnyból és 4 db fél tyúk farrészből főztem, amit még karácsony előtt tettem el a mélyhűtőbe, csakúgy mint egy darab karajt, amit ma 12 vékony szeletre szelve vágtam, abból lett a rántott hús.
A levest Zepter gyorsfőző fedővel főztem bezöldségelve (2 db sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 3/4 zellergumó, 1 kis hegyes-erős paprika, 1 hagyma, pár szál zellerzöld,) 2,2 liter víz, só, ételízesítő és bors hozzáadásával, szokásos jelzések után 30 percig, és hagytam, hogy a pöcök a végén magától essen vissza. Levesbetétként 8 tojásos csigatésztát főztem 6,5 dkg-ot, 0,5 liter enyhén sózott vízben.
Nekem gombakrém leves készült, amit a szétválasztó étrendi blogon írok le részletesen.

 Az én második fogásom párolt gomba volt a zöldséges rizshez.


A rántott hús teljesen hagyományosan készült, a gomba, zöldséges rizs és a saláta leírása szintén a másik blogon található

2014. március 14., péntek

Ünnepi vacsora - Vörösboros marhapörkölt bográcsban


Tegnap volt Középsőm születésnapja, erre az alkalomra Ő akarta megfőzni az ünnepi vacsorát - méghozzá bográcsban, mert imád tüzet rakni, és a szabadban főzőcskézni. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy a keze alá dolgozzak. Összevágtam a húst, megpucoltam és megfőztem a krumplit, meg az én zöldbabomat. A többit Középsőm intézte. 

Az biztos, hogy három kilónál egy kicsivel több marha lapockából főtt a pörkölt, Középsőm rengeteg hagymát, lecsó és erős paprikát, meg néhány paradicsomot vágott föl hozzá. Nem mernék rá megesküdni, hogy csak olajat használt a dinszteléshez, lehet, hogy kacsazsírt is rakott bele. Fűszerezésül sót, csípős fűszerpaprikát, őrölt köményt, csípős piros aranyat rakott a pörköltbe. Ezen kívül kb. 1,5 liter víz, és 2-3 dl cabernet sauvignon is került bele. Jó két órán át rotyogtatta a bográcsban, aztán tálba szedtük - bár Középsőm erősködött, hogy bográcsostul tegyük asztalra, dehát hogy nézett volna ki a kormos aljával az asztalon. Olyan finom volt, hogy az utolsó falatig elfogyott minden. Jó kis este volt, mindenki nagyon éhesen ült asztalhoz, de a végére mindenki nagyon elégedetten pihegett :). 
Középsőmnek innen is boldog szülinapot kívánok így utólag is :)!
Én fokhagymás "ceruzababbal" ettem a pörköltet a testkontroll jegyében

2014. március 13., csütörtök

- 6,2 kg

kép a Google-ról
- 6,2 kg!! Ma reggel ennyivel kevesebbet mutatott a mérleg január 2-a folytatott szétválasztó étrendünknek köszönhetően, éhezés nélkül, csak az ételeink megfelelő társításával és a várakozási idők betartásával úgy, hogy mindent eszünk, és mindig annyit, amennyi jólesik, nem kell koplalnunk. 
Nagyon vártam már, hogy meglegyen a hat kiló mínusz, a következő cél a - 10 kg. 
Apa is már több mint 4 kg-ot fogyott, Legkisebbikem pedig már a 8 kg-on is túl van, de Ők ma nem mérlegeltek, ezért pontos adatot nem tudok mondani. 
Ha valaki benéz étrendünk pontos leírását tartalmazó blogomba, láthatja, hogy miket eszünk nap, mint nap. Apa és Legkisebbikem az esti órákban gyakrabban engednek a csábításnak a hagyományos ételek felé, de vannak olyan napok, amikor én is. És a dolog még így is működik!!!

2014. március 11., kedd

Sültcsirke párolt kunsági zöldségkeverékkel, tejfölös tejszínes gombamártással - szénhidrát nélkül



Sültcsirke párolt kunsági zöldségkeverékkel, tejszínes-tejfölös gombamártással

A farrészes csirkecombokat 
három részre vágtam, megsóztam és megborsoztam, majd sütőpapírral bélelt tepsiben, 200 fokra előmelegített sütőben légkeverésen, lefedés nélkül kb. 1 órán át sütöttem. Akkor felvettem a hőt 275 fokra és megpirítottam a húsok bőrét.
A kunsági zöldségkeveréket 
1-2 evőkanál olajon só, ételízesítő, őrölt bors és pici víz hozzáadásával fedő alatt megpároltam.
A gombamártáshoz 
felaprítottam egy fej megtisztított hagymát, és kb. 30 dkg csiperkét. Kevés olajon addig dinszteltem sóval, ételízesítővel, borssal, míg a levét elfőtte, utána 1-1,5 dl víz hozzáadásával tovább főztem. Amikor ez a lé is elpárolgott alóla, felöntöttem kb. 1 dl tejszínnel, belekevertem 2 evőkanál 20 %-os tejfölt és pár percig forraltam. Ahogy hűlt, úgy sűrűsödött. 
Margarinos tejfölös törtkrumpli is készült, mert Középsőm nem testkontrollozik, igényli a hagyományos kosztot. 
Foci után Apa és Legkisebbikem is ehet krumplit, a reggeli gyümölcsig lesz ideje a pocakjuknak feldolgozni. 
Krumpli nélkül 4 óra a várakozási idő.
Krumplival 8 órás - vegyes. 

2014. március 10., hétfő

Mai ebédünk: Francia zöldségleves, fokhagymás cukkini zöldséges rizzsel



A mai nap (szerintem) legfinomabb ételeit ebédre ettük. Francia zöldségkeverékből levest, és fokhagymás cukkinit zöldséges rizzsel. 


Francia zöldségleves tojás nélküli cérnametélttel.
1 kis fej hagymát felaprítottam és 1-2 evőkanál olaj hozzáadásával dinsztelni kezdtem, ráöntöttem 40 dkg mirelit Aldis francia zöldség keveréket sóztam, megszórtam ételízesítővel, sóval és borssal, forrás után 10-15 percig főztem, akkor beleöntöttem 6 dkg tojás nélküli cérnametéltet és  1 fehér kanál szárított petrezselyemzöldet, a fazekat lefedve állni hagytam még 10 percig és ebédelhettünk. 



Fokhagymás cukkini zöldséges rizzsel, vagy pirítós zöldségekkel, akinek túl fokhagymás volt a rizs.
Tegnapról maradt egy tálka zöldséges rizs, 
ehhez készítettem jó fokhagymás cukkinit: kb. 60 dkg (2 közepes) cukkinit felezés után uborkagyaluval lereszeltem,  kevés olajon megdinszteltem kávéskanálnyi só, csapott fehér kanálnyi ételízesítő, jó adag őrölt bors és 1 fehér kanál fokhagyma granulátum hozzáadásával. Amikor már puhult kicsit, de még roppanós maradt, hozzákevertem a rizst és jól átforrósítottam. 

A szénhidrátos ebéd után a várakozási idő 3 óra volt.