2014. június 14., szombat

Forró hét volt,


lehetőség szerint próbáltam távol tartani magam a konyhától. Csak gyors tésztákat készítettem, - nap közben igyekeztem testkontrollosan, azok a másik blogon megtalálhatók. Amikor délre nem készült semmi, csak szendvicset ettünk, akkor este készült pl. pasta carbonara. Lényeg a gyorsaság volt, mert majd meggyulladunk a lakásban.
Egy este átjöttek Legnagyobbikomék, akkor szecsuáni csirkét és garnélát készítettem rizzsel. Legnagyobb örömömre nagyon ízlett a családnak, annak ellenére, hogy a hőségben mindenkit még jobban kivert a víz a csípős fogástól. Vacsora után jól behűtött sörrel hűtöttük magunkat, ill. aki kért jégkrémet is ehetett. Nem testkontrollos, de a héten olyan míszes volt az egész család, kellett egy kis "kitérő". Biztosan a nagy meleg, a telihold miatt is, meg péntek 13 is most volt. Szóval ez egy sz.. hét volt. Kép is csak ma készült a nem testkontrollos fogásokról, így nagy kedvencemről a töltött paprikáról, amit a teraszra kitelepített kis gázrezsómon főztem meg, csakúgy, mint a petrezselymes krumplit, és ott sütöttem meg nagy serpenyőben a csevapot is, amit azért készítettem, mert Legkisebbikem nem szereti a töltött paprikát. 
A csevap mellé nagy adag salátát és majonézes-tejfölös öntetet készítettem, mindent a múltkori leírás szerint. 
És a héten többedszer a teraszon is ettünk, mert tényleg elviselhetetlen a hőség a lakásban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése