2014. június 22., vasárnap

Vasárnapi ebéd - leves és sült - csontos marhahátszínből

 
Szerintem még nem készítettem hátszínből ételt, mióta a blogot írom, pedig lassan 4 éve blogolok, ha a Kulináris világnál fél évig vezetett blogot is beszámítom.
Pénteken viszont vettem egy szép darab (kb. 2 kg-os) csontos hátszínt a hentesnél, vasárnapi ebédnek szánva. A húst szépen lefejtettem a csontról, a csontot ugyanúgy, mint a sertés karajt szoktam,  összevágtam levesnek, a hátszínről lefejtettem minden nem tetsző részt és vastag szeletekre vágtam, összesen 8 szeletet kaptam. A szeleteket olajjal és mustárral kentem meg és folpackkal letakarva hűtőben tartottam ma reggelig. 

Tegnap intenzíven bújtam a szakácskönyveimet és az internetet, hogy hogyan lehetne legfinomabbra megsütni a húst. Több helyen is rövid ideig való sütést javasoltak, de elbizonytalanított az egyik leírás mellet szereplő kép, amelyen a hús közepe véres volt. Azt hiszem, ha ilyen húst tálalnék, a család egyből felpattanna az asztaltól, mondván, hogy süssem még egy kicsit, addig Ők még csinálnak valami mást. A családunk ugyanis megrögzötten a jól átsült, vaj puha húsokat szereti, ami szinte elomlik a szánkban. A véres hús nekünk nem pálya. 
Így hát a mustárral olajjal bepácolt húsokat megszórtam hot madras currys fűszerkeverékkel (2 fehér kanál só, 2 fehér kanál ételízesítő, fél fehér kanál őrölt feketebors, 2 fehér kanál hot madras curry por jól összekeverve - persze maradt a fűszerből, nem használtam fel mindet), és sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam, alufóliával lefedtem és a 200 fokra állított légkeveréses sütőbe toltam jó két órára. Közben húscsipesszel egyszer megfordítottam a húsokat és a fóliát visszarakva sütöttem tovább a húst. A két óra elteltével kikapcsoltam a sütőt, de nem vettem ki a tepsit és a fóliát sem vettem le rólal, hogy ne száradjon ki  a hús. Köretnek szokásos módon zöldborsós rizst és sültkrumplit készítettem, illetve nekem egy kevés tejszínes gombaszószt is, amivel a hússzelet egy részét is bevontam (pici fej hagyma, 5-6 kisebb csiperke, pici olaj, só és/vagy ételízesítő, őrölt bors, kb. 1 dl 30 %-os tejszín). 

A levest gyorsfőző fedővel főztem szokásos jelzések után takarékon 35 percig, aztán hagytam, hogy a pöcök magától essen vissza. Másik edényben főztem ki hozzá 7,5 dl sós vízben a 10 dkg 8 tojásos cérnametéltet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése