Lábadozás...

Szerdán már hat hete lesz, hogy kijöttem a kórházból. A múlt hét kedden kellett visszamennem a klinikára ellenőrzésre, ahol az operáló Orvos mindent rendben talált. A sebem állítólag szép (nekem nem tetszik annyira). igaz még piros, de ez állítólag két héten belül elmúlik, a varratok felszívódása után. A fájdalom viszont nem múlik. Pedig azt reméltem, mire eltelik a hat hét jobban leszek. Örülök, hogy a véralvadás-gátló injekciót már nem kell adnom magamnak, és a lábaimat sem kell már fáslizni, de a sebet szeretem lefedve tartani, mert utálom, ha a nadrágom hozzáér. Olyan rossz, hogy az ember nem kap részletes tájékoztatást, hogy mit kell és mit lehet csinálni műtét után. Varratszedéskor annyit mondott az Orvos, hogy az akkor rátett kötést 1 hétig víz ne érje, és 1 hét után le lehet venni. Utána a sebet már érheti víz zuhanyzáskor, de áztatni nem szabad. Kb. ennyi, amit a sebkezelésről tudni lehet a kórházból való távozáskor. Itthon rákerestem a neten, ahol annyit találtam, hogy a seb bármivel való  kezelése csak ront a helyzeten, nehezíti a gyógyulást. Úgyhogy semmivel nem kezelem, csak vékony gézcsíkkal lefedem és mefixel leragasztom, hogy a nadrágjaim ne közvetlenül érintkezzenek a sebbel.  Eleinte még a kis ragasztócsíkokra is nagyon kellett ügyelni, nehogy a fásli leszedje a sebről őket, mert volt vagy 20 kis seb összehúzó tapasz rajta  Akkor kezdtem el ezt a mefixes takarást alkalmazni. Aztán két-három hét alatt az összes tapaszka szépen elengedett, de a takarás azért maradt. Persze napi pár órán át szabadon is van a seb, bár azt hiszem a mefix meg a vékony gézcsík alatt akkor is levegőhöz juthat, ha le van ragasztva.

Rendszeresen, majdnem minden nap csinálom a gyógytornát,  mégis úgy fáj még mindig a térdem, hogy rettenet. Főleg amikor jön a hidegfront. Márpedig mostanában rendszeresen jönnek a frontok. És a másik nagyon nagy kellemetlenség az éjszakai lábrángás. Alvás közben éjjelente 1x-2x akkorát rándul a lábam, hogy a fájdalomtól szinte kipattanok az ágyból, az ágy szélén ülve csendben jajgatok, és próbálom masszírozni a térdem, mert a fájdalom olyan, mint egy hatalmas áramütés. Gyógytorna közben is előfordul ez az áramütés szerű fájdalom, amikor a "hajlítási végponthoz" érek. 

Pedig az Orvos szerint a bal térdem már olyan jó állapotban van, hogy már az egy mankót is letehetném, de a Gyógytornász azt javasolta, hogy inkább használjam amíg a jobb térdem is meg nem lesz operálva, mert az még sokkal rosszabb állapotban van, mint a bal volt, és a műtét óta is jobban van terhelve, úgyhogy néha már alig akar megtartani. Szerencsére a Doktor Úrral sikerült megbeszélnem az ellenőrzés alkalmával, hogy a másik térdemet mikor lehet megcsinálni, és már megvan az időpontom: 2020.02.20. a műtét tervezett időpontja. Most viszont még marad a fájdalomcsillapító, és egy jó darabig még az egy mankó. Remélem azért pár héten belül csökken, illetve elmúlik a fájdalom.  És azt is remélem, hogy nyáron már rendesen, fájdalom nélkül tudok járni, mert mindkét térdem rendben lesz, teljes értékű leszek.