2019. január 1., kedd

Szilveszteri sósaink és újévi ebéd 2019

Tegnap Bogikámmal és Legkisebbikem Párjával közösen készültünk a Szilveszter estére, együtt sütöttük a sós nasikat. Dédimama féle sós rudakat és apró szalámis-lapka-tömlős és trappista sajtos, illetve kolbászos-lapkasajtos-virslis-trappista sajtos falatkákat. Bogikám imád a konyhában körülöttem sertepertélni, kapott is karácsonyra egy kis tűzhelyet edényekkel, zöldségekkel, vágódeszkával, kis játékkéssel, és a tálaláshoz szükséges dolgokkal. Azóta, ha elkezdek főzni, Ő is leül az asztalkájához és elkezdi darabolni a zöldségeket, aztán indítja a tűzhelyet és süt-főz. Most, hogy elkezdtem a sós tésztáját összeállítani, már jött is, hogy Ő is akarja csinálni. Abban maradtunk, hogy segítségképpen hozhatja a nyújtót (a nyújtófát, amit piszkálónak is hív, mert ha a labda bemegy a kredenc alá, azzal szokta-szoktuk kipiszkálni), meg amikor "rollerezem" a tésztát, abban segíthet. Olyan édesen csinálta, hogy meg lehetett zabálni. Anyukája készített is pár képet, ahogy ''rollereztük" a tésztát. 




Persze nem csak ebben segített, hanem a kis szalámis-kolbászos falatkák elkészítésénél is. Anyukájával együtt csinálta a kis "táskákat", amiket aztán le is "festettek" tojással, hogy rájuk ragadjon a reszelt sajt. 
A falatkák 500 gr-os mirelit leveles tésztából készültek, felengedés után két csomag tésztát vékonyra nyújtottam, és mindkettőt 48 kis négyzetre vágtam. Minden négyzetre egy kis kocka lapkasajtot tettem, 48 + 8 db-ra egy-egy karika kolbászt, 32 db-ra egy-egy karika virslit, a többire újabb lapkasajt szeletet, aztán összefogtuk a négyzetek két-két szemközti sarkát, mint a túrós batyunál. A tetejét tojással "festettük" meg, aztán reszelt trappista sajttal megszórva sütöttük. 
A szalámis falatkák hasonlóképpen készültek, csak ott a lapkasajt után egy-egy negyed szelet szalámi és egy-egy pici kanálnyi tömlős sajt került a négyzetekre, és ezt is ugyanúgy fogtuk össze, mint a túrós batyut szokás. Tojással való lekenés után ezekre is reszelt trappista sajt került. 175 fokra előmelegített, légkeverésre állított sütőben szép aranybarnára sütöttük.

A tálcán alul a szalámis-krémsajtos, felül a kolbászos-virslis falatkák, a tányéron a sima kolbászos-lapkasajtosak vannak.


Az év első napján ebédre szokás szerint lencseleves készült füstölt kolbásszal és bécsi virslivel. 


Bogikának áttörtük a lencsét, mert nem szereti, ha kis héjak ragadnak a nyelvecskéjére. Az áttört levesbe kapott répát, zöldséget, és természetesen virslikarikát. 

A második fogás zöldséges krumpli ágyon sült fűszeres tarja volt. Aki kért, csípős csalamádét ehetett hozzá. 
Ehhez a tarját még tegnapelőtt felszeleteltem és befűszereztem, hogy a fűszerek jól átjárják. A zöldségágy tisztított, nem túl vékonyra szelt krumpliból, sárgarépából és két hatalmas hagymából állt, amit ugyanazzal a fokhagymás sertéssült fűszerkeverékemmel fűszereztem meg, mint a tarját, és mielőtt a húst ráraktam, pici olajjal meglocsolva jól összekevertem a fűszerrel. 
A mosogatás megkönnyítése céljából a tepsit először alufóliával, aztán sütőpapírral béleltem ki, és a húsok tetejére is először sütőpapírt terítettem, csak utána zártam le alufóliával, hogy ne ragadjanak a húsok a fóliához. Így  kb. 1,5 óra alatt sült finom szaftosra az étel 175 fokra és légkeverésre állított sütőben. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése