2017. október 22., vasárnap

Diós krémes rolád


Már napok óta azon törtem a fejem, milyen lenne egy diós krémmel töltött rolád. Volt még itthon egy kevés dió, azt akartam felhasználni. Szeptember elejétől annyi tortát sütöttem (Szüleim házassági évfordulójára, Mária névnapra, Legnagyobbikom és Öcsém szülinapjára), hogy már hiányzott valami piskótás-krémes finomság és így van nasi a hétvégére.

A piskóta kikeverésén is változtattam, mert akkora tojásokat kaptam, hogy 5 db szerintem kitett hat M-es méretűt. Így 5 tojáshoz adagoltam a 6-6 kanál cukrot és lisztet. Ezen kívül a sárgája kikeverésekor, amikor már jó sűrű volt és kezdett kifehéredni, 2 kanál forró vizet is tettem bele, ahogy Mama javasolta legutóbbi telefonbeszélgetésünkkor. Aztán 150 fokra előmelegített, légkeverésre állított sütőben 18 perc alatt gyönyörűre sütöttem a piskótát. A sütőpapírt azonnal lehúztam róla, és másik papírral azon forrón feltekertem, hogy úgy hűljön ki. 
A krémhez először felfőztem egy vaníliás pudingport a tasakon szereplő javaslat szerint 5 evőkanál cukorral és 2 vaníliás cukorral, majd a forró pudingba kevertem a MixSy kis tálkájában nagyon finomra őrölt diót, meg némi rumaromát. Amikor a diós puding kihűlt, belekevertem egy margarint, és ezzel a töltelékkel töltöttem meg és vontam be a kihűlt roládot. A rolád belsejébe és a tetejére is reszeltem a félretett dióból, hogy még jobban erősítsem a diós ízt.

Hozzávalók:
5 db L-es tojás, 6 evőkanál cukor, 3-3 evőkanál rétes és finom liszt, 2 evőkanál forró víz.

5 dl tej, 1 csomag vaníliás pudingpor, 2 csomag vaníliás cukor, 5 evőkanál cukor, 16 dkg dióbél (ebből a szép fél diókat kiválogattam és a reszeléshez meg a díszítéshez félretettem - kb. 20-22 szem volt), 3 evőkanál rumaroma, 25 dkg margarin



2 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta, mi is szeretjük a diókrémes sütiket! Vőmnek általában ezzel készítem a tortáit ez a kedvence!

    VálaszTörlés
  2. Nem is csodálom, hogy a kedvence, mert nagyon finom :)

    VálaszTörlés