Mustáros pácolt hátszín

Még pénteken vettem egy kiló csont nélküli lapos hátszínt, megtisztítottam a hártyáktól felszeleteltem (kb. 10-12 szelet lett) és minden szeletet mindkét oldalán megkentem mustárral és olajjal, majd üvegtálban, folpackkal letakarva a hűtő belső felébe raktam, hogy pácolódjon. Arra gondoltam a szülinapi ebéd részeként vasárnap tálalom fel. - Mert vasárnap jöttünk össze a gyerekekkel hétfő helyett, amikor is 55 éves lettem. Sajnos drága Egyetlen Párom  már nem lehetett  velünk - eddig is szomorú voltam az elmúlt években a szülinapomon, de ilyen rosszul még soha nem éreztem magam. 

Szombat reggel felhívott  Anyukám, hogy szülinapom alkalmából nem virággal lepnének meg, hanem két fiatal galambbal, friss borsóval és új zöldségekkel, hogy ezekből ünnepi levest készítsek, meg majdnem két és fél kiló kacsacombbal, mert tudja, hogy a gyerekeim imádják a kacsát. Mellesleg még készült pár szelet rántott hús, és 1-1 szelet tanyasi töltött borda is (kis eltéréssel, mert most a sonka helyett 1 pár Pikok bécsi virslit vágtunk apró kockákra a töltelékbe), köretnek krumplipüré meg sült hasábburgonya, melléjük csemege uborkát, vagy befőttet lehetett választani. 

A bepácolt hátszínről teljesen megfeledkeztem, egészen ma estig. Ma este azon gondolkodtam, hol lehet a középső szögletes üvegtálam, amikor eszembe jutott, hogy abban van a bepácolt hátszín. 

Felugrottam, kivettem a hűtőből, bekapcsoltam a tűzhelyet ráraktam egy bordás, bevonatos régi Zepter serpenyőt, felforrósítottam, és a hátszín szeleteket zsiradék hozzáadása nélkül oldalanként 3-4 percig sütöttem. Isteni illatok töltötték be a konyhát, és alig vártuk, hogy megkóstolhassuk. Még Középsőm is, aki először fanyalogva nézte a bepácolt hússzeleteket, végül megállapította, hogy nagyon finom lett. Csak kevés sóval szórtuk meg és megettük - és nem valami flancos körettel, csak egyszerűen kenyérrel, de úgy is nagyon finom volt.