2015. március 28., szombat

Minimál töki pompos


A kacsapörkölt köreteként szolgáló főtt krumpliból maradt ki kb. 3 evőkanálnyi. Vacsorára ebből készítettem egy minimál töki pompost.
A krumplit összeturmixoltam kevés langyos vízzel, aztán instant élesztőt szórtam bele egy csomaggal, hozzátettem egy kávéskanálnyi cukrot, majd annyi finom lisztet, hogy se túl kemény, se túl lágy tésztát kapjak. Csipetnyi sóval ízesítettem, majd egy löttyintésnyi olajjal tettem a tésztát még kellemesebbé, aztán letakarva kelesztettem, míg kb. duplájára nem kelt.
Akkor a sütőt légkeverésen 200 fokra melegítettem, egy nagyobb és egy kisebb tepsit kibéleltem sütőpapírral, és a tésztát kézzel bele nyújtottam a két tepsibe és beraktam elősülni.
Amíg sült a tészta vékony szeletekre vágtam egy fej hagymát, egy darab füstölt szalonnát meg pár szeletke fokhagymás felvágottat, aztán durvára reszeltem némi trappista sajtot is. 
Az elősütött tésztákat megkentem tejföllel, megszórtam trappista sajttal, elosztottam rajta a hagyma és szalonna szeleteket, fölvágottat és visszatoltam a sütőbe. Rövid idő múlva isteni illatok szálltak ki a sütőből. Nem mértem a sütési időt sem, amikor elég szépnek láttam a pomposok színét, kivettem a sütőből. Legkisebbikem nagyon várta, hogy ehessen belőle, és Vele együtt Barátnője és én is. 
Bátran mondhatom, hogy ez a nem méricskélt, csak találomra készült minimál töki pompos volt a legfinomabb, amit eddig készítettem. A tészta olyan finom ropogós volt, amilyet még soha nem sikerült készítenem, és a feltét is pont elég volt. A 10 szelet pomposból 3 szelet maradt. Megállapítottuk, hogy Apának is nagyon ízlett volna. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése