Mama 80. szülinapja

A múlt héten volt Párom Édesanyjának 80. születésnapja. Összebeszéltünk a gyerekekkel, hogy hét végén meglepjük Mamát a dédunokákkal együtt. Segítségünkre volt ebben Sógornőm, Vele egyeztettünk, hogy megyünk, de Mama nem tudott róla. Nagyon örült, amikor meglátott bennünket, persze meg is lepődött, - de hát erre való a meglepetés. Sógornőm titokban ebédet készített - amit is is köszönök -, de csak érkezésünk után hozta át Mamához, hogy semmi se rontsa el a meglepetést. 

Mama nem győzött gyönyörködni a két kis Dédunokában. Olika nagyon barátságos, ügyes kisgyerek, vele jól tudott Dédimama beszélgetni, játszani, szinte azonnal megtalálták a közös hangot. Nagyon tetszett Kicsikémnek Mama cicája. A kertbe is bement utána, és még beszélt is hozzá, szülei legnagyobb meglepetésére kimondta az első rövid mondatot: "Gyeje cic". Persze Bogikát is megcsodálta Mama és az összes családtag. Elcsodálkoztak, hogy mekkorát, nőtt és milyen cuki. Ő is nagyon barátságos volt, mindenkire hatalmasakat mosolygott.

Szerettem volna mindkét Dédunokával lefényképezni Mamát, de sajnos csak Bogikával sikerült, és azt is csak a hazaindulás előtt. Olikával nem jött össze a fotó, mert Legnagyobbikomék hamarabb hazaindultak, - Olikám, álmos volt, nyűgösködött, hazafelé az autóban végig aludta az utat.

Dédimama Bogikával 2016.10.30.

 -.-.-.-.-.-

Az örömteli találkozás azért nekem nagyon megrázó volt. Már az odavezető út is rengeteg emléket idézett fel, ami teljesen felkavart. Párom halála óta inkább Mama jött hozzánk  Sógornőmékkel. Mi másodszor voltunk Mamánál. Először tavaly augusztusban, amikor Tomikát és Ádámkát vittük Pestre a szegedi nyaralás után, de akkor csak rövid időre álltunk meg, és csak a kiskonyhában ültünk le. Most hosszabb időt töltöttünk ott, - persze még mindig kevesebbet, mint szerettünk volna - így láttuk, hogy Párom fényképe főhelyet foglal el Mama fényképes falán is. Az a fényképe, amit a búcsúztatása óta mi is főhelyen tartunk a nappaliban. Megrázó élmény volt Párom nélkül ott lenni Anyukája házában. Még mindig annyira hihetetlen hogy már nincs velünk. És mégis, mintha végig ott lett volna.  Annyira éreztem a jelenlétét, hogy belesajdult a szívem. Szinte láttam, ahogy bejön, és leül a szokásos fotelben, és mintha Ő is ott ebédelt volna velünk.  És azóta újra meg újra rám tör a sírás.