Kollégista Gurmann bejegyzését olvasva jutott eszembe ez a történet még házasságunk elejéről 1982-83-ból, amikor egy szükséglakásban laktunk két pici, pelenkás gyerekkel (nem volt még Pampers, csak textil pelenka). Fürdőszobánk nem volt, WC az udvaron, a gyerekeket kis kádban fürdettük, mi meg Apával nagy lavórban mosakodtunk a konyhában. A mosást keverő tárcsás mosógéppel, az öblítést a gyerekek kádjában végeztem, utána centrifugáztam a ruhákat. A fürdéshez, mosáshoz nagy fazékban melegítettük a vizet a konyhában lévő fatüzelésű sparhelten, ami az egész szoba-konyhás lakás alap fűtőberendezése is volt télen. Este, ahogy nem raktunk a tűzre, nem adott sokáig meleget. Másnap reggel azzal indítottuk a napot, hogy kiszedtük a hamut és újra begyújtottunk, hogy meleg legyen a gyerekekre. A szobában, ahol négyen aludtunk, csak egy elektromos olajradiátor adott némi meleget éjjel, hogy ne fázzunk meg a hideg téli éjszakákon sem. Egy ilyen téli estén, amikor úgy "bedurrantottunk" a kis sparheltbe, hogy vörösen izzott a teteje, elhatároztuk, hogy pattogatott kukoricát készítünk a gyerekek és saját örömünkre. Akkoriban pattogatott kukoricát nem készítettem még soha, - hát a sparheltre tettünk egy serpenyőt öntöttünk bele a Mamáéktól kapott pattogatni való kukoricából, és vártuk, hogy mi lesz. Rövid idő alatt elkezdett kipattogni a kukorica, és úgy röpült minden irányba, mint megannyi kis rakéta. Mi meg hirtelen azt sem tudtuk hova kapjunk, de aztán lekaptuk a sparheltről a lövöldöző serpenyőt, és le is takartuk, de sose fogom elfelejteni, ahogy a kukorica repült minden felé, néhány a sparhelt fölött lévő pókhálóban landolt, mi meg nevettünk is meg féltünk is. Utólag visszagondolva tiszta halloweeni hangulat volt, bár akkor azt sem tudtuk mi az. Hát ennyi volt a mi pattogatott kukoricás kalandunk valamikor régen, amikor még nem azon keseregtünk, hogy csak mikrózható pattogatott kukoricát lehet kapni, mert annak még se híre, se hamva nem volt.
Ja, és a gyerekek gyakran mondják, hogy nekünk milyen könnyű volt annak idején :)!! Lehet, hogy tényleg igazuk van, és könnyű volt nekünk, mert akkor is szerettük egymást, boldogok voltunk és nem féltünk a nehézségektől.
Nagyon mulatságos történet, el is képzeltem, ahogy pattognak a fehér kukoricaszemek és betöltik az apró szobát. Még jó hogy a gyerekek nem rémültek meg! :o)
VálaszTörlésÉn akkor születtem, 82-ben:)És mi még most is pattogtatunk így kakastörőbúzát, ahogy nálunk mondják:)
VálaszTörlésIlléskrisz - tényleg volt benne valami vicces, de alapjában elég kemény korszaka volt az életünknek. Igaz, akkor föl sem vettük.
VálaszTörlésKati - akkor még nagyon fiatal vagy :)! Persze mi is sütünk azóta is pattogatott kukoricát, de ez a nagy röpködéssel nagyon emlékezetes maradt :).