2012. október 14., vasárnap

Vasárnapi ebéd: Tyúkleves, "pékné" csülök







Tegnap csirke farhátat és szárnyat vettem levesnek, és csülköt, hogy "pékné" módra elkészítsem. Természetesen annyit, hogy Szüleimnek is küldhessek belőle. Anyukám viszont Öcsémmel vetetett húst, hogy majd Ő főz. Erről azonban nagy nehezen sikerült lebeszélnem. Sok pihenésre és regenerálódásra van szüksége, két mankóval nem lehet főzőcskézni. Még a felállás és leülés is nehezére esik, úgyhogy semmiképpen nem tenne jót, ha a konyhában töltené a délelőttöt. De akkor ragaszkodott hozzá, hogy hozzuk el a húsokat, és használjam fel az ebédhez. Gondolkodtam, hogy a gyenge csirke mellé ha berakom a tyúkot, akkor az egyik szétfő, a másik esetleg kemény marad. Hát azt ötlöttem ki, hogy a csirkét félretettem, (1-2 napon belül készítek majd belőle valamit), és a kapott alapanyagot használtam fel levesnek, mégpedig 3 tyúklábat, 1 nagy tyúkcombot (nagyobb darabokra vágva), és 8 db csirke felsőcomb csontját. Ezekből a szokásos módon és jelzések után 20 perc alatt főztem meg a levest gyorsfőző fedővel. Külön főztem hozzá 8 tojásos cérnametéltet, és a kész levest rászűrtem a tésztára. 










A kifilézett csirke felsőcombokból holnap főzök egy jó kis rizseshúst, vagy egy zöldborsós csirkét, majd látom.


A második fogás, a csülök "pékné" módra elkészítését már tegnap elkezdtem. Megtisztítottam és alaposan megmostam a csülköket, és nagy lábasban, hagyományosan előfőztem sok fokhagymával, köménnyel, sóval és ételízesítővel, vagy 3,5-4 órán át, hogy vajpuha legyen. Hagytam kihűlni és reggelig a hűtőben tároltam, ettől kicsit összekapta magát a hús (vagyis kicsit vissza szilárdult, mert az este olyan puha volt, hogy nem bírtam volna kiszedni a lábasból). Először is leszedtem a zsírt a főzőlé tetejéről, aztán kihalásztam a csülköket a megkocsonyásodott léből, feldaraboltam, a bőrét beirdaltam, befűszereztem sertéssült fűszerkeverékemmel és félretettem. Aztán megpucoltam egy csomó krumplit, és 7 fej hagymát, megmostam, és cikkekre vágtam mindkettőt. A sütőt előmelegítettem 180 fokra, légkeverésen. Két tepsit kibéleltem sütőpapírral, elosztottam bennük a cikkekre vágott krumplit és hagymát, azokat is megszórtam sertéssült fűszerkeverékemmel, meglocsoltam pici olajjal, jól elkevertem, és az egyik tepsit a legalsó, a másikat alulról a negyedik sínre tettem, hogy elősüljön kicsit a "péknés" alap. Kb. fél órán át sütöttem így a krumplit és hagymát, aztán a befűszerezett húsokat elosztottam a két tepsin, és az előbb leírt módon visszatoltam őket a sütőbe. Kb. 35-40 perc sülés után a bőröket megkenegettem kis sörrel és grillen folytattam a sütést, a tepsiket rendszeresen cserélgetve, közben a csülköt sörrel kenegetve. Amikor elkészült ecetes almapaprikát, csemege uborkát és céklát tálaltam mellé. Nagyon jó lett, bár nem egy light-os fogás.



Utóirat 2012.10.15.

Igaz, hogy ma rizseshúst főztem, mégsem azt ebédeltem, hanem hideg sült csülköt, ketchuppal, erős paprikával és kenyérrel. És nemcsak én csábultam el a hideg sült irányába, hanem a Férjem is. Mindketten megállapítottuk, hogy hidegen is isteni volt a csülök - Férjem szerint "jobb, mint frissen" :). Délután, korai vacsoraként Legkisebbikem is ezt evett, és neki is nagyon bejött. Érdemes kipróbálni :)!!




 














5 megjegyzés:

  1. Ugye nem szoktad kiönteni a főzőlevet? Holnap lehetne belőle egy jó kis bableves :)
    Én mindig így csinálom, de van, mikor lefagyasztom a levet. Egy műanyag edénybe rakok zacskót, bele a lé, úgy be a fagyasztóba, mikor megfagy akkor az edényből ki is lehet venni és kisebb helyet foglal a fagyasztóban :)

    Régen ettem már ilyen finomságot mint amit ma csináltál. Lehet jövőhéten beszerzek egy kisebb első csülköt és megcsinálom :)
    Maximum eszem három napig :)))

    VálaszTörlés
  2. Persze, hogy nem öntöttem ki a főzőlevet, gyönyörű kocsonyává dermedve vár a hűtőben, majd kifundálom, hogy mi legyen belőle. Én pörkölteket is úgy szoktam elrakni zacskós módszerrel, tök jó :)!
    Köszönöm! Én kicsit túllőtem a célon a csülökkel, szerintem még egyszer tudunk belőle enni, annyit sikerült készítenem.

    VálaszTörlés
  3. Csuda jól néz ki!!:):)Csak kár,hogy nem lehet megkóstolni.

    VálaszTörlés
  4. Jó nehéz, testes étel. Ha én egy ilyenből ebédelek, csak másnap eszem, úgy jóllakom. :o) Guszta!

    VálaszTörlés
  5. Köszi Mellissina :)!

    Illéskrisz - az az igazság, hogy tegnap én is így voltam. Kajára még gondolni sem tudtam jó darabig, csak egy kis szőlőt ettem, hogy ne kelljen annyi vizet meginnom :).

    VálaszTörlés