2013. november 13., szerda

Tojásos karfiol sültkrumplival

Egy szép fej karfiolból készítettem ma teljesen húsmentes ebédet. (Apa szóvá is tette, hogy még virsli sincs benne, de azért megette.) Először levesben megfőztem a karfiolt, természetesen zöldségekkel, ahogy kell. Aztán a nagyobb rózsákat kiszedtem és alaposan lecsepegtettem. A levest tejfölös habarással behabartam,  még kevés tojás nélküli tésztával is gazdagítottam, és néhány perc alatt készre főztem. 
A tojásos karfiolhoz először hagymát aprítottam, kevés olajon megdinszteltem, aztán ráraktam az előfőzött karfiolrózsákat. Gyakran megkeverve együtt sütöttem pár percig, amíg a karfiol már szinte krémesre szétesett, és kissé pirulni  kezdett. Ekkor ráöntöttem a 10 tojást, amit 3 evőkanál tejföllel, meg kevés sóval habartam el, és rántottaszerűen megsütöttem. Krumplit sütöttem hozzá köretként.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehetett guszta! Tetszik ez a tojásos karfiol eddig még nem csináltam ilyet, de ami késik nem múlik!

    VálaszTörlés
  2. Köszi Éva :), tényleg finom, érdemes kipróbálni.

    VálaszTörlés