2013. november 27., szerda

Sárgaborsó főzelék egészben sült karajjal



Ma reggelre megint esett egy kis hó, de most meg is maradt rövid ideig, nem olvadt el olyan gyorsan mint tegnapelőtt. Mióta az időjárás ilyen csípős hidegre váltott tervezem, hogy sárgaborsó főzeléket főzök, hát ma tényleg sorra került. Hozzá most egészben sült karajt gondoltam ki, mert vasárnapról maradt egy kis darab karaj, kb. 90 dkg - 1 kg. A karaj csontjából tegnap levest főztem, így ma azt nem kellett főznöm (gyorsfőző fedővel, szokásos módon és jelzések után 20 perc alatt).
A sárgaborsó főzeléket most nem írom le újra, mert itt már szerepel, és most is ugyanúgy készült, ez is gyorsfőző fedővel.
A karajt sertéshús fűszerkeverékemmel fűszereztem, aztán sütőzacskóba tettem, lezártam, 1-2 helyen picit kiszúrtam a zacskót és 180 fokra előmelegített légkeveréses sütőben kb. 1 órán át sütöttem. Amíg megettük a levest, addig pihent a lezárt zacskóban, utána deszkára tettem és éles késsel vékony szeleteket vágtam belőle, kettőt-kettőt a kiszedett főzelék tetejére tettem, a zacskóban visszamaradt pecsenyelével még meglocsoltam. 
Nagyon finom szaftos maradt a hús, egy csöppet sem száradt ki.
Ami megmaradt, vacsorára akár kenyérrel-savanyúsággal is megehetjük, vagy van még kevés főzelék, azzal.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése