2016. május 29., vasárnap

Sült és töltött galamb fokhagymás petrezselymes krumplival, galambleves

Ismét Szüleimtől kapott galambokból készült ebéd. A héten két összevágott fiókot kaptunk, abból lett a leves, másik 4-ből, - amit kicsit régebben kaptunk és a mélyhűtőben pihent - a sima sült és a töltött galamb.
Legkisebbikem imádja a galambot, már tegnapra várta a galamblevest, de inkább vasárnapi ebédnek szántam és így a teljes ételsor galambból volt. 
A levest most is gyorsfőző fedővel főztem 2 feldarabolt galambból - a belsőségek nélkül -, 2-2 szál új sárgarépából és petrezselyemgyökérből, darabka zellerből, hagymával, zöldpaprika darabbal és petrezselyemzöld csokorral. Kb. 2,5 liter forró vízzel, sóval, borssal. Szokásos jelzések után a fazék alatt kikapcsoltam a tűzhelyet az edény félrehúztam és hagytam magától visszaesni a pöcköt. Másik edényben 0,5 liter vizet forraltam kevés sóval, borssal, hagyma és paprika darabbal, zeller zölddel jó 6-8 percig, utána a zöldségeket kidobtam, egy csipet szárított petrezselyemzöldet szórtam bele és ebbe az ízesített lébe tettem a 10 dkg 8 tojásos cérnametéltet. Elkevertem, a tűzhelyet kikapcsoltam, úgy hagytam 8-10 percig állni a tésztát, aztán rászűrtem a levest. 

A 6 galamb apróra vágott belsőségéből - máj, szív, zúza - 2 szelet áztatott, alaposan kicsavart kenyérből, 1 nyers tojásból, sóval*, borssal, aprított petrezselyem zölddel készítettem el a tölteléket.  (*A massza súlya kb. 42 dkg volt, ehhez fél fehér műanyag kanál sót adtam.)
A 4 galambot hosszában ketté vágtam, a húsok mindkét oldalát megsóztam, 4 felet üresen hagytam, abba csak 1-1 levél petrezselyemzöldet tettem, meg 1-1 csík margarint. 
A másik 4 fél galambot szintén besóztam és mindegyik hasüregébe tölteléket tettem. A kevés maradék tölteléket a tepsi végébe halmoztam. Ezekre is margarin csíkot tettem, aztán alufóliával lefedve sütőbe raktam, 175 fokra és légkeverésre. 
Kb. 1 óra múlva megfordítottam a húsokat, visszatettem a fólia takarást és visszaraktam sülni a galambokat. Fél óra után turbo grill fokozatra kapcsoltam a tűzhelyet, és szépen megpirítottam a húst.
A megsült töltött és sült galambokat fokhagymás petrezselymes krumplival (a szokásos petrezselymes krumplihoz kevés fokhagyma granulátumot kevertem) és házi kovászos uborkával tálaltam. Isteni ebédünk volt, mind a 10 ujjunkat megnyaltuk utána :) !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése