2011. szeptember 22., csütörtök

Az elmúlt napok konyhai "alkotásai"





Nagypapi elvitte Tomikát "dolgozni", így van időm kicsit blogolni.  Valami furcsaságot éreztem az előző bejegyzésben, aztán észrevettem, hogy éjfél után 7 perccel tettem közzé, azért volt furcsa, úgy tűnt kedden készült a bejegyzés, közben még hétfőn éjjel. Kedden káposztás tésztát főztem, mert Menyem azt mondta, hogy a kicsi azt szereti. Valószínű az erdélyi változatot szereti, ahogy Menyem  főzi (kaporral), mert az enyém nem ízlett neki, nem kért belőle, pedig nagyon finom volt. Sem Nagypapi mákos tésztájából.




Szerdán csak apróra vágott sültkrumplit készítettem ebédre, aki kért virslit kaphatott hozzá, ezekről nem készítettem képet, nem egy gasztronómiai csoda volt, de a Kicsi a sültkrumpliból legalább jól belakmározott :)  (kis öröm is nagy öröm).




Ma, csütörtökön újabb adag csirkeleves készül csigatésztával, amit a kis Unokám annyira szeret, öröm nézni, ahogy eszi. De ha levest eszik, akkor mást már nem szokott kérni, mert a levesből ma is kétszer kért. Második fogásnak sült csirkeszárnyak készültek (2 csomag két ízületes csirkeszárnyból) sült zöldségekkel. Mindkettő különlegessége a fűszerezés volt.  Egy csomag "HA" szárnyassült fűszerkeveréket kevertem össze egy chilis fűszerkeverékkel (azért mertem megtenni, mert a kis Unokám semmilyen húst nem hajlandó megenni, és zöldséget sem vesz a szájába továbbra sem, hiába minden próbálkozásunk, akkor legalább a saját ízlésünk szerint sütöttem meg ezt a fogást). Mindkét étel nagyon finom csípős lett. A szárnyakat megszórtam a két fűszerből készült keverékkel és kevés sóval, majd állni hagytam, míg a zöldségeket megtisztítottam, előkészítettem. A sült zöldséghez ma ezeket használtam fel: 2 db kisebb zsenge cukkini, 1 db közepes padlizsán, 4 db sárgarépa, 4 db krumpli, 1 nagyobb vöröshagyma, kb. 8 kisebb gombafej, 2 db csípős zöldpapirka, 1 db paradicsom. Ezeket befűszereztem a fentebb említett fűszerek keverékével, kevés sóval, és olajjal elkevertem, és a 180 fokra állított légkeveréses sütőben sütöttem kb. 50-55 percig a fűszeres csirke alatt. Nagyon finom egyveleg lett. A gombákat persze ki kellett halásznom, mielőtt a család nekilátott volna, de megérte a "fáradozást", mert nagyon fincsi volt :D








4 megjegyzés:

  1. Bármelyik napon vállaltam volna hogy előkóstoló legyek, mert nagyon finom mind! Tomika akkor csak levest hajlandó enni? A süteményeket szereti?

    VálaszTörlés
  2. Sok finomságot főztél:) A gyerekek nagyon válogatósak tudnak lenni, sajnos. De ez később véltozik. A káposztás tésztát muszáj elkészítenem záros határidőn belül, mert nem tudom kiverni a fejemből:)

    VálaszTörlés
  3. Maria, örülök, hogy hoztad ezeket a recepteket:)
    Pici Tomikát szeretettel ölelem és várok róla képeket!:)

    VálaszTörlés
  4. De régen ettem káposztás tésztát. Idetévedtem és meg is kívántam.
    A csirkeszárnyakat is bevállaltam volna. :)))

    VálaszTörlés