2011. szeptember 14., szerda

Még mindig Tomika és díjak



Még mindig kis Unokánk az első és legfőbb elfoglaltságom, úgyhogy még mindig türelmet kérek azoktól, akik új receptekre várnak. A kis édeskénk olyan kis örökmozgó, hogy ember legyen a talpán aki bírja vele tartani az iramot. De nagyon aranyos, minden együtt töltött perc örömet okoz az egész családnak, és még a fiúk barátnőinek is.

Az evéssel kapcsolatban is kezdek megnyugodni, mert néhány napja kicsikénk elég szépen eszik.  Tegnapelőtt megvizsgálta gyermekorvos ismerősünk, szerinte nagyon stramm kisgyerek, szépen fejlődik. A sok mozgás miatt nem duci, pont jó. Talán a környezetváltozásnak tudható be, hogy néhány napig  kevesebbet evett. Jó tanácsokat kaptam, mivel próbálkozzam. Az én fiaim olyan régen voltak ilyen kicsik, kellett egy kis ismétlés, hogy milyen igénye van egy ilyen kisgyereknek egyrészt mennyiségben, másrészt minőségben. Persze azért főztem is néhány dolgot, amiről képek is készültek, ha kicsit több időm lesz, jövök, és felteszem.

Meglepetés is ért az elmúlt napokban, mert négy Blogtársamtól is díjat-díjakat kaptam, amiknek nagyon örülök, és ki is teszem, de a továbbadással most adós maradok, később fogok rá visszatérni, de köszönöm a díjat-díjakat Petrának, Hobbychefnek, Trollanyunak és Vicuskának









Na most végre sikerült befejezni ezt a bejegyzést, amit már három napja írogattam esténként. Mostanában estére már én is olyan fáradt vagyok, majd leragad a szemem. Holnap, ha lesz erőm, újra jelentkezem!! Addig is mindenkinek jó pihenést, és az elkövetkező napokra jó sütést-főzés kívánok :)

4 megjegyzés:

  1. Marcsi!Gratula a díjakhoz!Tomika miatt ne aggódj, gondolom a környezetváltozás miatt nem evett most olyan jól!Türelmesen várom majd a reciket, most az a fontos,hogy minden percet élvezz a kis unokáddal!:-)Puszi

    VálaszTörlés
  2. Maria, gratulálok a díjakhoz:)
    Tomikáról - majd ha lesz időd - képet is kérünk:)
    Puszillak Benneteket és nagyon kellemes időtöltést kívánok!

    VálaszTörlés
  3. Csak foglalkozzál a kis unokáddal, most Ő a fontosabb. Gratulálok a díjakhoz!

    VálaszTörlés
  4. Élvezd ki az unokád ittlétét, aztán várunk ám mi is! :) Gratulálok a díjakhoz!

    VálaszTörlés