2014. október 24., péntek

Petrezselymes-snidlinges töltött tojás és tojáskrém


Már napok óta úgy ettem volna egy kis tojáskrémet.  Aztán tegnap uzsonnára petrezselymes-snidlinges töltött tojást csináltam néhány maradék főtt tojásból (rakott krumpli készítéshez többet főztem). Legnagyobb örömömre nem csak nekem, de Legkisebbikemnek is nagyon ízlett, sőt, Apának is. Ezen úgy fellelkesültem, hogy elhatároztam ugyanilyen ízesítéssel gyorsan összedobok vacsorára egy adag napok óta vágyott tojáskrémet is.
A töltött tojás hozzávalói: 
6 db tojás, 1 csapott evőkanál Flora maragarin, 2-3 evőkanál tejföl, só, bors, fagyasztott, apróra vágott petrezselyemzöld és snidling. 
(A szombaton vásárolt petrezselyem zöldjét és a snidlinget is megmosva, összevágva, bezacskózva mélyhűtőbe tettem, csak a szükséges mennyiséget vettem ki belőle.)
A tojásokat kettévágtam, a sárgájukat tálba kapartam, összekevertem a felsoroltakkal és visszatöltöttem a tojásfehérjékbe. (Nem sikerült igazán szépre, mert a fehérjék megsérültek a tisztításkor - túl friss volt a tojás, azt szinte lehetetlen szépen megpucolni.)
A tojáskrémhez megfőztem 8 tojást, kihűtöttem, megtisztítottam, hozzáadtam 3 evőkanál Flora margarint, ugyanannyi sűrű tejfölt, fűszereztem sóval, borssal és ugyancsak fagyasztott petrezselyemzölddel meg snidlinggel. Botmixerrel sima krémmé kevertem.
Kenyérre kenve csak úgy magában is isteni, de szendvics alapnak is tökéletes.
Jó lenne rá pl. szalámi, csemege uborka, piros arany pötty és reszelt sajt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése