2014. október 28., kedd

Sajtos-tejszínes zellerkrémleves, padlizsános-kolbászos tésztaszósz

Mai ebédünk első fogása egy hatalmas zellerből készült zellerkrémleves volt. A tejszín mellett, ma reszelt trappista sajtot is kevertem bele. Az ízén nem nagyon érződött, viszont isteni krémes lett tőle.
Hozzávalók:  egy hatalmas zellergumó 1*1 cm-es kockákra vágva (tisztítás utáni súlya 65 dkg), 1/4 fej felaprított hagyma, 1 evőkanál olaj, 1,75 l forró víz, Himalája só, ételízesítő, őrölt bors és szárított petrezselyemzöld ízlés szerint, 1,5 evőkanál rétes liszt, 1 dl 30 %-os tejszín, 8-10 dkg reszelt trappista sajt.
A felaprított zellergumót és hagymát forró vízzel felöntöttem, beleraktam az olajat és a fűszereket, forrás után 25 percig főztem. Akkor félrehúztam, beleszórtam a rétes lisztet, botmixerrel siímára turmixoltam. Visszatettem a tűzre, forraltam még 2-3 percig, közben belekevertem a tejszínt és a reszelt sajtot. Addig főztem, míg a sajt elolvadt a levesben. Még kevés borssal és szárított petrezselyemzölddel után ízesítettem és máris tálalhattam ezt a finom krémes levest. 
Aki szereti, reszelt sajtot adhat hozzá külön is. Én nem mertem, mert Apa utálja az olvadt sajtot, azt, ahogy nyúlik. 
A második fogás is zöldséges lett ma, mert Apa szerint mostanában sokkal kevesebb zöldséget eszünk, mint a testkontroll alatt. Mivel csak 1 brokkoli, 1 padlizsán, leveszöldségek, zöldpaprika, hagyma és paradicsom voltak itthon, ezek közül ma a hagyma, a padlizsán, a hegyes-erős paprika, és a paradicsom kapott lehetőséget a szereplésre. Ezek összhangját egy kis kolbász igyekezett fokozni.
Hozzávalók: 2-3 evőkanál olaj, 3/4 fej felaprított hagyma, 1 hámozott, apróra vágott padlizsán, 1,5 db felkarikázott hegyes-erős paprika, 6 kis paradicsom, meghámozva, nyolcba vágva, 100 gr Pick kolbász szeletelve és félbe vágva, 500 ml 100 %-os paradicsomlé, Himalája só és/vagy ételízesítő ízlés szerint, pár csepp folyékony édesítőszer, 1 teás kanál csilipor, 1-2 csipet oregánó, bazsalikom és olasz szárított zöldfűszerkeverék. 
1 cs penne tészta Zepter tésztafőzés szabályai szerint forrás után 8 percig főzve. 

A hagymát és padlizsánt, valamint a hegyes erős paprikát kevés olajon sütni kezdtem só és ételízesítő hozzáadásával. Mikor kicsit már összeesett a padlizsán, hozzáadtam a kolbászt és a hámozott, darabolt paradicsomot és néhány perc pirítás után felöntöttem paradicsomlével. Fűszereztem a felsorolt fűszerekkel és fedő alatt, néha megkeverve kb. 15 perc alatt készre főztem.


Utóirat 2014.10.29. szerda:

A levesből ettem tegnap vacsorára is, a reggeliről megmaradt bundás kenyérrel.  Isteni volt!!

Tegnap nem fogyott el az összes padlizsános-kolbászos szósz. Ma kenyérszeletekre kentem, virsli karikákat és sonka csíkokat tettem rá, aztán beborítottam vékony sajtszeletekkel, majd a mikró crisp-grill fokozatán 8 perc alatt isteni melegszendvics lett belőle ebédre.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése