2014. május 17., szombat

Padlizsános-kolbászos rántotta


Még mindig a szétválasztó étrend keretében, vacsorára készült ez a fogás. Csak nekem. A többiek padlizsán nélkül kérték a rántottát és kenyeret is ettek hozzá, én a kenyeret kihagytam. Azért került bele egy egész padlizsán, hogy biztosan jól lakjak  kenyér nélkül is. Sikerült :)!

Hozzávalók: 1 pici fej hagyma, fél hegyes erős paprika, kevés olaj, 1 kisebb hámozott, apróra vágott padlizsán, só, bors, néhány szelet füstölt kolbász, 3 tojás
A megtisztított, felaprított hagymát és apróra vágott paprikát megdinszteltem, majd a padlizsánt is hozzátettem. Sóztam-borsoztam és gyakran megkeverve hagytam kicsit puhulni, majd a kolbász szeleteket is hozzáadtam és addig sütöttem, míg a padlizsán megpuhult. Akkor öntöttem rá a pici sóval elhabart tojást és inkább lágy, mint kemény rántottává sütöttem.  Nem sok kolbászt tettem bele, de még így is adtam át pár szeletet Apának. A fiúk jobban odavannak a kolbászért. Nekem elég, ha beleadja az ízét az ételbe. Így utólag végig gondolva egy kis citromos saláta jó lett volna hozzá.
A felső kép vakuval készült, úgy jobban látszanak a padlizsán darabok a rántottában. Az alsó vaku nélkül, "kicsit" tompább. 
Ha nem lenne benne kolbász 3 óra lenne utána a várakozási idő, de így 4 óra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése