Drága Páromra emlékezem :'(

 

 

Zsebeimben hordozom a sok magányt
Egy koldus lettem kedves, nélküled
Azt hittem, hogy mindig minden így marad
De most elvesztettem mindent, most már semmim sem maradt
Csak az, hogy bennem élsz


Még érzem, ahogyan fölém hajolsz
Még hallom, ahogy hozzám szólsz
Még várom, hogy a dagállyal, visszajössz hozzám
Még látom, ahogyan rám mosolyogsz
Még érzem, ahogy megcsókolsz
Még várom, hogy hajnalban újra itthon legyél

Te mutattad meg, hogy mi a szenvedély
De nem tanítottál meg búcsút inteni
Így itt maradtam örök magányban
Még csak most tanulok így élni, bár a szívem vissza, húz
Hiszen most is bennem élsz


Még érzem, ahogyan fölém hajolsz
Még hallom, ahogy hozzám szólsz
Még várom, hogy a dagállyal, visszajössz hozzám
Még látom, ahogyan rám mosolyogsz
Még érzem, ahogy megcsókolsz
Még várom, hogy hajnalban újra itthon legyél

Ma 2 hónapja, hogy Apa "elment".

Hiába minden erőlködés, azóta is képtelen vagyok felfogni, hogy az, akit gyerekkorom óta szerelemmel szerettem egyszerűen eltűnt az életemből, pedig előtte olyan szoros kötődésben éltünk, hogy arra nincs szó.

Házasságunk első perce óta mindig  imádtuk és kiegészítettük egymást - minden tekintetben.  Nyugodtan mondhatom, hogy nemcsak a Férjem volt, hanem az egyetlen és legjobb Barátom, sőt a Kedvesem is. Az utolsó pillanatig szerelmesek voltunk egymásba. Mindig azt mondta, hogy én vagyok a legcsodálatosabb nő a világon, nekem pedig Ő volt a legklasszabb  FÉRFI - a szó minden értelmében. Mindig odaadó volt, az én örömöm mindig fontosabb volt Neki, mint a sajátja.  Harminchat és fél év boldog házasság után felfoghatatlan, hogy  a Drágám, életem Párja szinte egy pillanat alatt tűnt el az életemből, amit azóta sem tudok igazán felfogni, csak a könnyem hull szakadatlan érte. Esténként a parfümjét szagolom, éjjelente a párnáját ölelem, a nappalinkban ott az Urnája és a képei, amik a régi boldog időket idézik, de Ő nincs már velünk... Hogy lehet ezt túlélni???

Vajon tényleg van lélekvándorlás?? Ha meghalok  találkoznak a lelkeink és örökre együtt lehetünk?? Úgy tűnik az volt az elrendelés, hogy alig több, mint 14 évesen megismerjem és megszeressem, és most 54 évesen még mindig Ő legyen az a FÉRFI, aki mindenkinél többet jelent a számomra...