2015. április 4., szombat

Húsvéti köszöntő - húsvéti menütervem

kép innen
Minden kedves Látogatómnak kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!
 _._._._._._
Az idei húsvét még az eddigieknél is csendesebb lesz. Nem tervezek nagy gasztronómiai csodákat, hisz valószínűleg csak ketten leszünk Legkisebbikemmel. Legalábbis húsvét vasárnapján. Legnagyobbikomék akkor ünneplik megismerkedésük évfordulóját, így aznap biztos nem jönnek át ebédre, és valószínűleg Legkisebbikem Barátnője is csak délután vagy este jön át. 
Azért vettünk egy kevés birkahúst a héten, azt megtisztítottam minden nem tetsző résztől, leszedtem a húst a csontokról és felkockázva eltettem a mélyhűtőbe, csakúgy, mint a csontokat. A húsból pörköltet fogok készíteni, a csontokból pedig egy citromos-tárkonyos ragulevest. Próbáltam már, ízlett a családnak, remélem az idén is sikere lesz.
Sült is lesz, Anyukámtól kaptunk olyan kacsacombokat, amiből a múltkor a kacsapörkölt készült, azt fogom megsütni, ahogy szoktam, csak sóval ízesítve. A sültet hagymás krumplival - savanyúsággal, vagy krumplipürével - befőttel tálalom, attól függően, hogy mihez lesz kedvünk.
Lesz még ropogós saláta is retekből, újhagymából, és persze nem maradhat el a sonka-tojás-torma hármasa sem. 
Sütemény terén sem gondolkodom semmi nagyban. Anyukám már jelezte, hogy Legnagyobbikom kedvencét, a "részeges Jeromost" süti az idei húsvétra, meg  máktortát és diótortát, mindenből annyit, hogy nekünk is jusson.
Én valószínűleg csak valamilyen muffint sütök, meg egy kevés sósat, leginkább a szokásos túrós-sajtos az esélyes, de vésztartaléknak lesz itthon 1-2 csomag friss leveles tészta, lehet, hogy abból csinálok valami húsvéti jellegű sós falatkát.

2 megjegyzés: