2015. április 28., kedd

Múlt heti konyhai dolgaim

Még mindig nagyon sokat szomorkodunk, nyomott hangulatban telnek napjaink, de amellett sokat dolgozunk is. Hirtelen annyi feladat zúdult rám-ránk, hogy azt se tudjuk hova kapjunk. Főzésre ezért kevés időm marad és nem is minden nap kerül rá sor. Van, hogy nagyobb mennyiséget főzök, és akkor két napig azt esszük, de olyan is van, hogy hirtelen dobok össze valami gyors, leginkább tésztás ételt, ami energiát is ad, meg finom is, nálunk legalábbis mindenkinek be szokott jönni. Van, hogy Tomi ácsingózik valami után, de olyan is, hogy én kívánok meg valamit. De olyan is előfordul, hogy veszünk a pékségben valamit ebédre. Nekem pl. nagyon ízlik a húsos burek, Legkisebbikem meg szívesen eszik pizza szeletet, vagy pizzás csigát.
A múlt héten pl. Tomi kezdett el rántott hús után sóhajtozni, hát vettünk pár szelet hosszúkarajt, és megcsináltam a rántott húst, amit sült krumplival, majonézzel evett nagy kedvvel. 
A levágott csontokból csontlevest főztem, (Zepter gyorsfőző fedővel szokásos jelzések után 35 percig, aztán hagytam magától visszaesni a pöcköt). A levest kihűlés után hűtőbe raktam, két nap múlva csak tésztát kellett főzni bele és megint volt egy finom "előételünk". Utána hideg rántott húsos szendvicset ettem jégsalátával, retekszeletekkel újhagymával és majonézzel. 
Valamelyik este átjöttek Legnagyobbikomék, Zsolti és Melinda. Éppen főtt a sült húsgombócos fűszeres paradicsomszósz, hasonlóan, mint ITT  mellé gyorsan megfőztem egy zacskó Carloni spagettit és máris előállt az egész családnak elegendő finom kaja, amit mindenki a nappaliban, a tálat az ölében tartva fogyasztott el, mert nem volt kedvünk az étkezőasztalhoz ülni. 
Aztán volt, hogy éppen aktuális munkánkat fél 1 táján megszakítottuk, hazarohantunk, gyorsan tettem oda vizet forrni, megmostam és lereszeltem 4 "szivar" cukkinit - vagyis egész kicsi, vékony cukkinit, vágtam hozzá egy hegyes-erős paprikát, kevés olajon megpároltam, közben fűszereztem pici sóval és ételízesítővel, fokhagyma granulátummal, csiliporral, és szárított petrezselyemlevéllel. Szokás szerint megfőztem a 2 tojásos rövid cső tésztát és kevés főzőlével együtt a cukkinihez kevertem. Kb. 10 perc alatt elkészült és isteni volt ez a csípős-cukkinis-petrezselymes-fokhagymás tészta - Tomi kedvence.
Persze azért főzök komolyabb ételeket is. Vasárnap csendben, otthon megünnepeltük Apukám és Öcsém névnapját, a György napot. Elvállaltam, hogy megfőzöm a menüsorból a marhapörköltet, a pirított tarhonyát, a csontlevest és sütöttem egy nagy rakás rántott sertéskarajt. Legkisebbikem barátnője Vikike nagyon sokat segített, köszönet érte.  Anyukám finom fokhagymás csirkecombot sütött, megcsinálta a burgonya köreteket, meg háromféle süteményt, úgyhogy Ő is kifáradt szerintem rendesen. Jaj és majd el felejtettem, már saját készítésű kovászos uborkát csinált az ünnepi hétvégére.

1 megjegyzés:

  1. Elhiszem hogy nehéz élni a mindennapokat. Jó hogy a fiatalok ott vannak körülötted és természetesen szüleid! Ezek a tészták nekem is lecsúsznának finomak lehetnek!

    VálaszTörlés