2013. december 29., vasárnap

Garnélarák ízű instant tésztás leves kínai kellel


Az Aldiban vettem nemrégen pár csomag "Asia" instant tésztás levest, sertéshús ízűt és garnélarák ízűt. Néha úgy "ránk jön", hogy hirtelen de jó lenne egy forró leves, ilyenkor tesz jó szolgálatot a pár perc alatt összedobható instant leves. Csak forró víz, a csomag tartalma, meg némi chilipor és fokhagyma granulátum és máris kész a finom forró leves. Tegnap vacsorára is egy ilyen csípős-fokhagymás levest voltam ehetnék, így 2 csomaggal elővettem a garnéla ízűből. De előző napról megmaradt a kínai kel kb. 1/3-a, amit mielőbb fel akartam használni, ezért az is a levesbe került. Először a káposztát főztem meg vékonyra szeletelve 1,5 liter ízesített vízben. A fűszerezéshez felhasználtam az instant tészta zacskójában található port és olajat is, de ezen kívül egy-egy kevés ételízesítőt, sót, fokhagyma granulátumot, chiliport és 2-3 evőkanálnyi szójaszószt is, hogy éppen kellemesen fokhagymás-csípős ízes levest kapjak. Amikor a káposzta puhára főtt (kb. 15-20 perc kellett hozzá), beleraktam az összetört instant tésztát, 6 percig hagytam még pöszörögni a levest, aztán két tállal bekanalaztam belőle. Sokkal finomabb volt, mint amilyennek látszik :). 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése