2013. december 26., csütörtök

Karácsonyi sütik 2013


Szinte minden, amit elterveztem terv maradt. Csupán kétféle süti készült végül,  karácsonyi muffin, és két tepsi túrós-sajtos pogácsa, ami csak formájában, és abban különbözött a már leírt túrós sajtostól, hogy egy csomag express élesztőt is kevertem hozzá, mert azt reméltem, kicsit magasabbra húzza, de nem hiszem, hogy jobb lett tőle.




A muffinból két ilyen adag készült, most is volt benne aszalt fekete cseresznye, vörös áfonya, aszalt szilva, kandírozott mangó-papaya-ananász keverék, és citrus keverék, persze minden rumba áztatva, ahogy az eredeti receptben szerepelt. Citromhéj helyett narancs és mandarinhéjat reszeltem bele. A tetejét dióval és mandulával díszítettem, ezek sütés közben kicsit megpirultak és még finomabbá tették a muffint. Ebből minden családtagnak tudtam csomagolni, csakúgy, mint a pogácsából. 
Karácsony első napján, miután szusszantunk egyet ebéd után tejszínhabos gesztenyepürével kínáltam a családot. 
Persze ha nem sütöttem volna semmit, akkor is lett volna édesség bőven. Párom Anyukájától és az én Anyukámtól is kaptunk egy csomó sütit, de még Legkisebbikem Barátnője is meglepett bennünket egy jó adag citromvarázzsal, amit én most kóstoltam először, de nagyon ízlett, egy finom könnyed, citromos, habos felüdülés volt.   (A többi édességből én nem is bírtam enni, csak pár szem pogácsát "nasiztam"). 



Anyósom hozott egy csokikrémes finomságot, annak nem tudom a nevét, de mintha mézes-krémes lenne. Azon kívül kaptunk még egy rózsa szelet nevű finomságot, ami olyan mint a zserbó, csak a középső tésztába kakaó is van, a tetejére pedig nem csokimáz kerül, hanem cukorral nagyon kikevert tojássárgája. A harmadik süti kókuszkocka, ami egy piskóta szerű tészta csokis szószba mártva és kókuszba forgatva, és ugyancsak isteni. 

Anyukám "csupán" öt féle sütit hozott, mákos és diós beiglit, részeges Jeromost, meggyes-túróst és csokiba mártott mézes puszedlit.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése