2013. december 27., péntek

Névnapi vacsora - kínai csirkemell és oldalas

Olyan sokat gondolkoztam, hogy mi legyen Apuci névnapi vacsorája, ami finom, mindenki szereti, de mégsem túl nehéz. Végül a kínai mellett döntöttem. A csirkemellet szecsuáni módra készítettem el, már régen használt recept fejből felidézése után. Lehet, hogy nem pont olyan, de kísértetiesen hasonlított. Újdonság volt, hogy oldalast is megpróbáltam kínai ízvilágúvá tenni, és és szerencsére családom szerint is nagyon finom lett. Hogy még több zöldséget csempésszek a menüsorba, egy jókora kínai kel 2/3-át is felszeleteltem, és úgy mint a sima párolt káposztát elkészítettem, kevés sóval, ecettel, őrölt borssal és chiliporral, nagyon rövid ideig párolva. Ízre teljesen olyan volt, mint a párolt káposzta, csak állagra kissé puhább, selymesebb, nem olyan "sprőd", mint a sima káposzta.
Először az oldalasról. 
Hozzávalók: kb. 70-80 dkg csontról leszedett, kövérebb részektől megtisztított oldalashús egyenlő - kb falatnyi darabokra vágva, 2 evőkanál csípős ketchup, 2 evőkanál chiliszósz, 2 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál méz, 2 kávéskanálnyi fokhagyma granulátum, 2 nagy csipet só, 2-3 gerezd friss fokhagyma, fél kaliforniai paprika, 1,5 hegyes erős paprika, 3 szál újhagyma, fél szál póréhagyma
Az oldalasból soványabb húsdarabokat vágtam le, amit kb. egyforma darabokra vágtam, annyit, ami a közepes tepsim alját éppen beborította. (A csontos és kövérebb darabokat hagyományosan, sertéssült fűszerkeverékemmel befűszerezve sütöttem meg egy másik tepsiben, ugyancsak alufóliával letakarva.) A kínais oldalashoz egy chilis-mézes-szójaszószos pácot készítettem, amivel a húsokat alaposan átforgattam, de idő hiányában csak pár percig hagytam állni, aztán alufóliával lefedve 160 fokra állított légkeveréses sütőben kb. 1 óráig sütöttem, akkor megnéztem, hogy eléggé megpuhult-e a hús. Elég puha volt, ezért megszórtam friss összevágott fokhagymával, újhagymával, póréval, csíkozott kaliforniai és hegyes erős paprikával, újra lefóliáztam, és tovább sütöttem még vagy fél órán át. Utána levettem a fóliát és kissé megpirítottam a húst. 
A szecsuáni csirkemell leírása nagyon hasonlít a szecsuáni sertés leírására, ami ITT található. 
Most 1,2 kg csirkemellfilét sikerült vennem, megtisztítottam a zsíros részektől és csíkokra vágtam. A húscsíkok bepácolására használtam 5-5 evőkanál szójaszószt, keményítőt és száraz fehérbort. A pácban legalább fél-háromnegyed órát állt, amíg odatettem főni a rizst és összevágtam a zöldségeket. (Összesen egy legalább negyven centis póréhagymát, 1 csomag újhagymát [7 db volt benne}, 5 hegyes erős paprikát, 1 nagy piros kaliforniai paprikát és egy hatalmas fej fokhagymát - ezek egy részét az oldalashoz használtam, a többit a szecsuáni csirkéhez.)
A bepácolt csirkemellcsíkokat felforrósított serpenyőben, pici olajon sütöttem meg, amibe a sütés előtt őrölt feketeborsot szóram szecsuáni bors híján - 3 részletben, adagonként pár perc alatt. Amikor megsültek a húsadagok, mindig tányérra szedtem őket. A húsok után a zöldségek kerültek a serpenyőbe, amikor már azok is roppanósra sültek, visszaraktam a húst, alaposan elkevertem a zöldségekkel, tettem rá jó pár kanál szójaszószt, chiliszószt és száraz fehér bort, 2-3 evőkanál vizet és összeforraltam. Főtt rizzsel és párolt kínai káposztával isteni vacsora lett :)!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése