2012. július 5., csütörtök

Cukkinis vagdalt (darált marhahúsból)




 Ma új dologgal próbálkoztam. Darált marhahúsból sütöttem vagdaltat, cukkinivel "fellazítva". Nem is gondoltam, hogy ilyen finom lesz, amilyen lett. 


Hozzávalók: 2 öregebb cukkini (aminek már nem lehet körömmel megkarcolni a héját), összesen  kb. 1-1,2 kg,  kevés só (kb. 1-1,5 kávéskanálnyi), 1 kis fej hagyma, 50 dkg darált marhahús, 1 db tojás, 1 és 1/4 csapott fehér kanál szitált ételízesítő, 1 kávéskanál őrölt bors, 4 evőkanál zsemlemorzsa, kevés olaj a sütéshez.







 Először a Szüleim kertjéből származó cukkinit megtisztítottam, magjait kikapartam, nagy lyukú reszelőn lereszeltem és 1-1,5 kávéskanál sóval besóztam, hogy kiadja a levét. Közben másik tálba apró lyukú reszelővel lereszeltem a hagymát, hozzáadtam a darált marhahúst, tojást, szitált ételízesítőt, majd a levétől jól kinyomkodott cukkinit (48 dkg volt), és az őrölt borsot. Összegyúrtam a masszát, de kicsit híg volt, ezért tettem hozzá még 4 evőkanál zsemlemorzsát és két csipet sót, így már szépen összeállt. Közepes serpenyőben pici olajat forrósítottam, és a masszából készült kis húspogácsákat ebben sütöttem oldalanként kb. 4-5 percig fedő alatt, közepes, vagy kicsit kisebb lángon. Kicsit barnább lett, mint eredetileg gondoltam, de inkább legyen kicsit túlsült, mint sületlen, főleg ebben a melegben. Mindenkinek nagyon ízlett, senki nem szúrta ki a cukkinit a vagdaltakban. Legkisebbikem ugyan rákérdezett, hogy mi van benne, de gyosan rávágtam, hogy hagyma, ettől teljesen megnyugodott :). Nem emlékszem, hogy összesen mennyi lett (talán 20-22), ez csak az utolsó öt darab.









3 megjegyzés:

  1. Imádom a cukkinit, nálam is cukkini lepény volt, csak hús nélkül. De a fiúk jobban bírják a húsos változatokat:)

    VálaszTörlés
  2. Maria, ahányszor csak betévedek Hozzád, mindig valami isteni finomságot találok itt:)) Nagyon guszta:)

    VálaszTörlés
  3. Trollanyu - én még nem készítettem cukkini lepényt, leírhatnád, hogy kipróbáljam. Ez a cukkinis vagdalt viszont nagyon bejött a családnak is :)!!

    Roza - köszönöm, próbálkozom :)!

    VálaszTörlés