2013. február 12., kedd

Pacalpörkölt

Legnagyobbikom vett a Lidl-ben két csomag fagyasztott-csíkozott pacalt, amit felengedtetés után megtisztítottam, egyenletes darabokra vágtam, többször váltott forró és hideg vízben alaposan megmostam, aztán zepter gyorsfőző fedővel isteni pacalpörköltet főztem belőle.
Ezeket használtam fel hozzá: kevés olaj, 2 hatalmas fej hagyma felaprózva, 2 kg tisztított, csíkozott pacal, 3 kávéskanál fokhagyma granulátum, 1 púpos kávéskanál őrölt kömény, 3 fehér kanál csípős fűszerpaprika, 1-1 csapott fehér kanál só és szitált ételízesítő, 1 tv paprika,  fél hegyes erős paprika (a magház felöli vége) mindkettő kettévágva, kimagozva, 1 fehér kanál sűrített paradicsom, 4-5 dl forró víz.
Szokásos módon készült a pörkölt, először a hagymát dinszteltem meg, aztán rátettem az alaposan kinyomkodott pacalcsíkokat, fűszereket, jól elkevertem, felöntöttem forró vízzel, és lezártam a fazekat. Szokásos jelzésekig nagy lángon forraltam (9), utána takarékra vettem (3/9). Figyelni kellett rá, mert a kevesebb folyadék miatt könnyebben esett vissza a gőznyomás, ezért vagy kétszer feljebb kellett venni a tűzhelyet, hogy ne essen a mutató a zöld mező fele alá. Természetesen a kívánt szint elérése után újra takarékra kell állítani a tűzhelyet. Hetven percig főztem a pörköltet, így nagyon finom puhára és ízesre főtt a pacal. Köret most nem készült hozzá, csak kenyérrel ettük, Legnagyobbikom és én. A többiek tegnapi maradékot esznek.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta!De bevallom én a pacalt nem szeretem viszont a férjuram biztos hogy szívesen megenné akár az én adagomat is!:-)) Tunkolni jó puha kenyérrel az finom lenne!

    VálaszTörlés
  2. Köszi Éva :)! Nálunk is csak Legnagyobbikom, a Barátnője, meg én esszük, a férjem szerint olyan, mintha egy feldarabolt flottír törölközőből készült volna.
    Én is jót tunkoltam délben belőle, nagyon finom volt:)!

    VálaszTörlés