2013. május 7., kedd

Nyúlpaprikás


Két nap kihagyás után újra itt vagyok. Vasárnap nem főztem, mert elutaztunk,  felköszöntöttük Édesanyáinkat. Először itt Szegeden az enyémet, aztán Férjemét is Szolnok megyében. Mamánál ebéd is volt, amit Sógornőm főzött, mert szegény Mamának is nagyon fáj a lába, csípője, nehezen mozog. Finom ebéd volt, csirkeraguleves, csirkepörkölt nokedlivel, Stefánia vagdalt sültkrumplival, savanyúság, desszertnek meggyes süti. Itt is köszönöm, hogy ilyen aranyosak voltak, így helytálltak, mert nemcsak megfőztek, de Keresztlányom ebéd után gyorsan el is mosogatott, hogy ne legyen vele dolgunk - sajnos nekem is nagyon fáj mindkét térdem :(.  Megint jól elbeszélgetünk, aztán Ők is felkerekedtek a másik Mamát megköszönteni, mi meg hazafelé vettük az irányt.Vacsorára töltött csirkét meg rántott szárnyközép "combocskákat" ettünk, maradt szombatról bőven.
Tegnap, bár rendesen el voltam havazva munkával, azért  délben átszűrtem a csirkecsontokból főtt levest, és csigatésztát főztem hozzá. Csak azt ettünk ebédre, de olyan finom volt, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána :)! Vacsorára megsütöttem a csirkeszárnycombokat - ketchupos-chilis, fokhagymás-oregánós ízesítéssel. Ezt ették a gyerekek vacsorára. Mi Apával zöldborsós csibemájat ettünk, ami teljesen úgy készült, ahogy ITT már leírtam. Köretet nem készítettem, csak egy kis kenyeret evett mindenki.
És akkor jöjjön a nyúlpaprikás.....:) Még a szombati bevásárlás alkalmával, az egyik áruházlánc hűtőpultjában pillantottam meg ezt a gyönyörű nyúllapockát, épp két csomag volt még, amire azonnal "lecsaptam" :). 
Régen főztem már házinyúlból nyúlpörköltet amikor a gyerekek kicsik voltak, de akkor nem aratott osztatlan sikert. Most viszont csikóstokány módra készítettem el, és így nagyon bejött a családnak. A délelőtti nagy eső miatt nem tudtak dolgozni, mindenki "hazaszorult" így ma együtt tudtunk ebédelni.
A nyúlpaprikás hozzávalói: pici olaj, 15 dkg húsos kolozsvári szalonna (vékony csíkokra vágva), 2 közepes fej hagyma (apróra kockázva), 3 db hegyes erős zöldpaprika (ereitől megfosztva, 1 db kis kockákra vágva, 2 db keresztben kb. 1 cm-es csíkokra), 1 db paradicsom (hámozva, kockázva), 2 csomag (1,2 kg - 16 db) nyúllapocka, 1 fehér kanál só, 2 fehér kanál fűszerpaprika, 8 dl forró víz, 1,2 dl hideg víz, 4 evőkanál tejföl, 1,5 evőkanál rétes liszt. (a körethez: 1 liter forró víz, 1 fehér kanál só, 1-2 evőkanál olaj, 1 csomag szarvacska tészta).
A vékony csíkokra vágott kolozsvári szalonnát kevés olajon kiolvasztottam, ráraktam a hagymát, kockára vágott zöldpaprikát, paradicsomot, és üvegesre dinszteltem.


Ezután adtam hozzá a megmosott, lecsepegtetett nyúllapockát, addig pároltam, míg a hús kifehéredett. Ekkor sóztam, megszórtam fűszerpaprikával, jól elkevertem, felöntöttem forró vízzel,

a főzés kezdetén
majd a fazekat gyorsfőző fedővel  lezártam és sokásos jelzésekig erős tűznél forraltam. Szokásos jelzések után takarékon (9/1-0!!)főztem tovább 15 percig. Akkor visszahűtöttem az edényt, majd újra felforraltam a pörköltet, belekevertem a csíkokra vágott zöldpaprikát és behabartam a hideg vízből-tejfölből-réteslisztből készült habarással. Néhány perc forralás után tálaltam a közben megfőzött szarvacska tésztával. (Legközelebb azért lehet, hogy csak 10-12 percig főzöm gyorsfőzővel a nyúlpaprikást, mert olyan puhára főtt, hogy majdnem leesett a csontról.)

habarás előtt

 Erre a paprikásra senki nem mondta, hogy nem jön be, mindenkinek nagyon ízlett. Férjem azért rácsodálkozott, amikor meghallotta, hogy nyúlból van, addig azt hitte, hogy csirkét eszik :).

Nyúlpaprikás csikóstokány módra

2 megjegyzés:

  1. Maria boldogok lehettek hogy még van kit köszönteni. Addig teljes az anyáknapja.Gyerekeim kis unokám jött köszönteni, de én már sajnos nem tudok kihez menni.
    A nyúlpaprikásodból csak kis tésztát egy kicsit szaftosan kérnék mert nagyon guszta, nyuszi husit még nem ettem.

    VálaszTörlés
  2. Valóban, addig jó, míg van kit köszönteni!!
    Nyugodtan ehetnél nyuszit is, ahogy írtam, Férjem azt hitte, hogy csirkét eszik. Semmilyen mellékíze nincs.

    VálaszTörlés