2012. december 9., vasárnap

Mézes forralt bor és adventi dísz









Drága Párom a ma reggeli tenisz után hazaérve forralt bort kért. Csak vörös bor volt itthon, ezért abból készítettem. 


Hozzávalók: kb. 6-6,5 dl bor (egy kevés maradt az üvegben), 4 evőkanál méz, 1/3 kávéskanál őrölt fahéj és szegfűszeg, 2 púpos teás kanál cukrozott narancshéj (a múltkor vékonyan hámozott narancs és mandarin héjjal bolondítottam meg, csak utána jutott eszembe, hogy van saját készítésű cukrozott narancshéj a hűtőben)










A hozzávalókat egy mikrózható kis üvegkancsóba tettem (összesen kb. 7-7,5 dl-es), jól elkevertem és 2,5-3 percig melegítettem 1000 watton. Nem forraltam föl egészen, de jó forró lett, az alkoholtartalma viszont megmaradt. Párom elmondása szerint nagyon finom volt. 


A forralt bor fényképezéséhez előszedtem a kamrából a kisebb csomag karácsonyi díszem onnan keresgéltem valamit, ami hangulatosabbá teszi a képet. Aztán eszembe jutott, hogy nincs még adventi díszem, hát tovább keresgéltem, és az idén ilyen mécsestartós adventi díszt hoztam össze. 















Nekem és a családnak tetszik. Sajna ez most műfenyős, mert nincs kedvem a kertben bokáig hóban caplatni fenyőért, ugyanis ma reggelre ilyen szép havas lett a kert







Ha majd elolvad a hó,  lecserélem élő fenyőre a díszítést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése