2012. december 21., péntek

Névnapi káposzta és "karácsonyfa"







Nagy várakozással néztem a mai nap elé, kíváncsi voltam, hogy fog lezajlani a világvége. Lesz-e sötétség? Tényleg működésképtelenné válnak-e az elektromos eszközök? Szerencsére nem történt semmi, a fodrász így meg tudta szárítani a hajam, utána az áruházban sem aludtak ki a lámpák, működtek a pénztárgépek úgyhogy minden rendben folyt, ahogy eddig is minden nap. Sőt a délután folyamán megjavult a mosógépem is, úgyhogy szuper. Csak egy rossz volt a mai napban, hogy szegény Legkisebbikem nem lett jobban. Mert az este belázasodott és a torka is fájt, így ma orvoshoz kellett mennie. Csúnya torokgyulladást állapított meg az orvos, háromféle gyógyszert írt föl neki. Ez rontott a névnap hangulatán, mert szegénykém nyelni is alig bírt. Azért főztem egy fazék húsgombócos és apróhúsos káposztát Legkisebbikem névnapi vacsorájaként, 2 kg apró savanyú káposztából és 2 kg sertéslapockából, amiből az egyik kiló darálva volt. Került még bele olaj, egy jókora fej hagyma apróra vágva, 3 evőkanál rétes liszt (nem csomósodik össze), 6 fehérkanál fűszerpaprika (csípős) 1 liter forró víz


A húsgombócba 1 kg darált sertéshús, 2 db nyers tojás, 25 dkg paraboiled rizs, 3 fehér kanál ételízesítő, 2 kávéskanál fokhagyma granulátum, 1-1 kávéskanál őrölt bors és őrölt kömény, 2 fehér kanál csípős fűszerpaprika, ebből a mennyiségből 15 db húsgombóc lett. 


Férjem Nagymamájának módszere szerint rétegezve raktam a 9 literes fazékba a hozzávalókat: kevés olaj, apróra vágott hagyma, káposzta, apróhús, hagyma,  liszt, fűszerpaprika, káposzta húsgombóc, káposzta apróhús, hagyma, liszt fűszerpaprika, káposzta, húsgombóc, káposzta, hagyma, liszt, fűszerpaprika és forró víz. Már csak fel kellett forralni, utána fedő alatt főzni jó két-két és fél órán keresztül és kész is lett. Friss, ropogós héjú bagettet ettünk hozzá (azt nem én sütöttem, de azért nagyon finom volt).





Amíg megfőtt a káposzta feldíszítettem az idei "karácsonyfánkat". Igazából nem vettem karácsonyfát, hanem a kertben lévő hatalmas tiszafa bokorról hosszú ágakat vágtam le, egy nagy vázában elrendeztem - ezt még tegnap megcsináltam, hátha tényleg lesz sötétség :). Ma aztán előkerestem a padláson az ezüst karácsonyfadíszeket és azzal díszítettem föl a jelképes fánkat. Égők is kerültek rá, így már tiszta olyan, mint egy igazi karácsonyfa. 























2 megjegyzés: