2014. január 1., szerda

Újévi ebéd 2014.

Igyekeztem olyan ebédet főzni, amivel nem kellett túl sokat foglalkozni. Bőrös malachúst sikerült vennem az újév köszöntésére, amit még tegnap délelőtt előkészítettem. Kicsontoztam és a bőrét is bekockáztam, aztán a húst hasonló páccal pácoltam be, mint az egyben sült csülöknél már le van írva. Eltérés csak annyi volt, hogy nem dijoni mustárt használtam, hanem simát 2 teáskanállal, aztán 2-2 teáskanál csípős piros arany és ketchup, 6 nagy gerezd friss reszelt fokhagyma, 2-3 löttyintésnyi olaj, 1-1 teáskanál őrölt kömény és fekete bors. Ezzel a keverékkel jó alaposan bedörzsöltem a kicsontozott malachúst, aztán nagy üvegtálban jól lefóliázva a hűtőbe raktam felhasználásig, 
csakúgy, mint a malaccsontokat, amiből végül citromos-tárkonyos malacraguleves készült. 


Sütés előtt a húsokat besóztam, úgy raktam a vékonyan kiolajozott nagy kacsasütő tálba, ráraktam a fedelét és mehetett a 180 fokra és légkeverésre állított sütőbe sülni jó másfél órára, aztán meglocsoltam sörrel és fedés nélkül visszatoltam a sütőbe, hogy megpiruljon a hús. De túl mély volt a kacsasütő, ezért a húst végül áttettem a tetejébe, és grillre állított 220 fokos sütőben megpirítottam a bőrét. Mellé hagymás krumplit, csemege céklát és uborkát, vagy lencsefőzeléket* lehetett választani.
A család többi tagja krumplival és savanyúsággal ette, rajtam kívül csak Legkisebbikem Barátnője kóstolta meg. Én viszont csak lencsefőzeléket ettem a malacsülthöz, biztos ami biztos :)!! 
A leveshez odatettem a csontokat főni, 3 liter vízben, forrás és lehabozás után fűszereztem sóval, ételízesítővel, borssal és tárkonnyal, valamint apróra vágott vöröshagymával. Háromnegyed órán át főztem, aztán bezöldségeltem, úgy főztem még 25-30 percig, aztán beletettem a citromot, tejfölös habarással behabartam a levest, belefőztem kb. 8-10 dkg eperlevél tésztát és tettem még bele kevés tárkonyt és őrölt fekete borsot is. 10-15 perc forralás után már tálalhattam is, és az egész családnak nagyon ízlett. 
Hozzávalók: 1/2 malac hátuljának csontjai + lába, 3 liter víz, só, ételízesítő, őrölt bors, tárkony, 1 fej apróra vágott hagyma, 1 hatalmas sárgarépa és petrezselyemgyökér, fél zellergumó zöldjével együtt, minden karikára, illetve kis darabokra vágva, 5 szelet citrom. A habaráshoz: 2 dl hideg víz, 1,5 evőkanál rétes liszt, 2-3 evőkanál tejföl. Végül 8-10 dkg levestészta, fűszerek az ízesítéshez.
Lencsefőzelék: 
Forró vízben kb. 20 percig áztattam 25 dkg lencsét, aztán leöblítettem, áttettem a legkisebb Zepter gyorsfőző fedővel használható lábasba, öntöttem rá fél liter forró vizet, tettem bele 1 fehér kanál ételízesítőt, fél fej apróra vágott vöröshagymát, kávéskanálnyi fokhagyma granulátumot, és a fedőt lezárva szokásos jelzések (pöcök kiugrása és termosztát mutatójának zöld mező feléig érése) után 15 percig főztem. Az edényt visszahűtöttem és kinyitottam, a főzeléket berántottam 1 evőkanál rétes lisztből és kevés olajból készült világos rántással. Kiforraltam, végül pici vizet  és sót még adtam hozzá és el is készült.

2 megjegyzés:

  1. Kedves María!
    Visszanéztem az egész ünnepköri ételeidet. Most is, mint mindig, remek ételsort, finom süteményeket, partyfalatkákat tettél a családi asztalra.
    Remek háziasszony vagy!
    kívánom, hogy a 2014-es esztendőben is ilyen gondosan "etetsd" a xcsaládodat, szeretetben, egészségben!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Marisz :).
    Én is jó egészséget és sok boldogságot kívánok az új évre Neked és Családodnak.

    VálaszTörlés