2014. január 27., hétfő

Sapka-sál

Elkészült az első sapka-sál valamelyik kis Unokámnak. Próbálni nem tudtam, méretet nem tudtam, csak találomra kötöttem. Párom szerint nagy lesz a sapka, a többiek szerint kicsi. Fiam majd elviszi, és meglátjuk jó lesz-e valamelyiknek. És azt is, akarja-e egyáltalán használni valamelyikük. Tomikával beszélgettünk tegnap, Ő azt mondta, szivárványszínűt szeretne, és el is sorolta a színeket: piros, narancs, sárga, zöld, kék, lila. Aztán a Naturaneten meg is néztem milyen színekből áll a szivárvány.
 
és valóban ilyen színek sorakoznak, kiegészülve a sárga és zöld között sárgás-zöld, a zöld és kék között kékes-zöld színnel. Megpróbálok ilyen fonalakat felkutatni, és megkötni kis Drágámnak a színpompás sálat-sapkát. Egy biztos, ha sikerül, már messziről felismerhető lesz benne :).
Addig is van ez a kék. Remélem valamelyikük azért ezt is örömmel fogja viselni.




Tegnap, február 6-án fényképet kaptam Tomikámról és Ádámkáról "a" sapikban. 
Tomika nem akart  fényképeszkedni, ez látszik is a fotón. Eltakarta a sapkát. Remélem nem azért, mert nem tetszik Neki. Persze ha nem akarja, nem kell hordania a kis Butusomnak. Nem akarja a sálat sem. Ádámka legalább csak a sál ellen tiltakozik, és a sapkát Ő maga húzza fel. Cuki benne :)


Tomikám a csinos iskolai egyenruhájában :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése