2012. május 12., szombat

Csülökpörkölt







Annyi helyen láttam mostanában csülökpörköltet, hogy ráéheztem. Ragadozóim legnagyobb örömére ma azt terveztem  vacsorára. Nagyon megörültem a Tescoban, mert még az akciós újságban meghirdetett árnál is olcsóbban sikerült csülköt vennem (talán 679,- Ft volt kilója, igaz csonttal együtt). Így visszatekintve korai volt az örömöm. Jó sűrű szaftú pörköltet szerettem volna főzni, de ez a pörkölt mintha csak a közmondásnak akart volna megfelelni, mi szerint "olcsó húsnak híg a leve". Egyszerűen csak szaporodott és szaporodott a lé alatta, és olyan vizes lett, hogy nem győztem a tűzhelyet takarítani, mert folyton "kiprüszkölte" a levét a lábasból a fedő alatt, még a legkisebb lángon is. Pedig szokásos módon főztem, hagyományosan, hosszú ideig. Ízre finom volt, Férjem szerint nem volt zsíros sem (- hát persze, hogy nem, mert szinte az összes zsírja is a tűzhelyben landolt) de én kiábrándítónak találtam. 


Ezek voltak benne: 2 nagy, húsos hátsó csülök (kb. 3,3 kg bőrrel, csonttal együtt), 2-3 evőkanál olaj, 3 nagy fej vöröshagyma, 6 gerezd fokhagyma, 1 lecsópaprika, 1 hegyes erős paprika, 1 paradicsom, 2 fehér kanál só, 1 kávéskanál őrölt kömény, 4 fehér kanál fűszerpaprika (gyönyörű piros, házi), kevés csípős piros arany (kb. 1-2 kávéskanálnyi), kevés víz. 


Köményes sós burgonyával, káposztával töltött almapaprikával és friss kenyérrel ettük. A többiek teljesen odavoltak érte, én kicsit csalódott vagyok miatta. 












3 megjegyzés:

  1. Mária, itt láttam a hiradóban, hogy nálunk nem tudom milyen szrkezet segytségével megtöltik vizzel a húsokat, főleg a disznóhúst, hogy jobban húzzon, 40 dkg-ot is csalnak igy egy kg-on.

    VálaszTörlés
  2. Illéskrisz - persze, rengeteg szaft van :)!

    Kati - nem tudom, hogy itt valami hasonló történhetett-e, de a végeredmény nagyon lelombozott az biztos.

    VálaszTörlés