2012. május 11., péntek

Töltött karalábé







Már régóta szerettem volna kipróbálni a töltött karalábét, aztán mindig valami egyszerűbb változat készült helyette, leginkább rakott karalábé. Tegnap aztán elhatároztam, hogy nincs tovább halogatás. És milyen jól tettem. A recept, amit Gabojsza oldalán találtam, új távlatokat nyitott a karalábé elkészítésében, és csak átkozom magam, hogy miért nem próbáltam ki hamarabb. Mindenkit biztatok, hogy próbálja ki, mert őrülten finom. Csak néhány apróságot változtattam a receptben, pl. én tettem a töltelékbe 1 nyers tojást, hogy jobban összefogja, csombort nem tettem bele, viszont habarás után a mártást is megbolondítottam még kapros tejföllel. 


Hozzávalók: 6 közepes karalábé leveleivel együtt, 


a töltelékbe: 1-2 evőkanál olaj, 1 közepes hagyma, 3 pici gerezd fokhagyma, 1 főzőtasak (12,5 dkg) paraboiled rizs, 1/2 kg sertés darált hús, 1,1/4 fehér kanál ételízesítő (vagy só ízlés szerint), 1-1,5 kávéskanál őrölt bors, 2  evőkanál apróra vagdalt fagyasztott kapor, 1 egész tojás, 


a "mártáshoz": 1 liter forró víz, 2 db Hühnersuppe húsleves kocka 2 x 2-2,5 dl tejföl, 1 púpos evőkanál keményítő, 2 evőkanál apróra vagdalt fagyasztott kapor, só (ha szükséges).




Először a hagymát dinszteltem meg egy nagyobb serpenyőben, aztán hozzáadtam a felaprózott fokhagymát és  rizst is, majd hűlni hagytam. A karalábékat vékonyan megtisztítottam, vízszintesen kettévágtam, és közepüket kiskanállal kikapargattam úgy, hogy kb. 0,5-0,7 cm vastag fala maradjon - ez kicsit nehéz feladat, de érdemes vele bíbelődni, mert az eredmény kárpótol a nehézségekért :)! A karalábé szép zsenge leveleit alapos forróvizes megmosás után nagyobb darabokra vágtam és felaprítottam a kivájt karalábédarabokat is.  Amikor a hagymás rizs kihűlt, hozzákevertem a darált húst, tojást, fűszereket és 2 evőkanálnyi fagyasztott aprított kaprot, jól elkevertem a tölteléket és a kivájt fél karalábékba töltöttem. Olyan edényben, amibe az összes karalábé belefér (jelen esetben Zepter ovális lábas) felforraltam 1 liter vizet, és feloldottam benne  2 húsleves kockát. Ebbe az "alaplébe" beleraktam a kivájt karalábédarabokat és az összevágott leveleket is, a tetejére ültettem a töltött karalábékat, 










és lefedve, kb. 35-40 perc alatt puhára pároltam. Amikor megpuhult a karalábé és a rizsszemek is megduzzadtak a töltelékben, akkor az edény fedelére kiszedtem a töltött karalábékat, 










2,5 dl tejfölbe belekevertem 1 púpos evőkanál keményítőt, és behabartam vele az alaplét. Másik 2,5 dl tejfölbe belekevertem a maradék 2 evőkanálnyi fagyasztott-aprított kaprot, azt is a mártáshoz öntöttem, jól felforraltam, 










aztán visszaraktam bele töltött karalábékat és néhány percig a mártással betakarva forraltam. Alig vártam, hogy megkóstolhassam végre, és elmondhatom, hogy valami szuper finomságos ebédünk lett, ezután biztosan gyakran fogok töltött karalábét készíteni! Köszönöm a receptet Gabojszának :) !









10 megjegyzés:

  1. Egyik nagy kedvence a családnak,már én is készítettem az idén.
    Nagyon guszta :))

    VálaszTörlés
  2. Igazán jól néz ki és ráadásul nagyon szeretem a karalábét:) A kaprot meg még jobban, klassz hozzá ez mártás.

    VálaszTörlés
  3. Mónika - köszi! Nálunk is mindenkinek ízlett, még Páromnak is, pedig attól féltem, hogy Ő ellenáll, de szerencsére nem :D!!

    Trollanyu - köszi :)!! Nem csalódtam ebben a receptben, igazán csúcs finom lett a töltött karalábém!! És ezt nem csak én mondom, de a család többi tagja is :D!!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon guszta!!! Én is úgy vagyok mint Te, már régóta készülök töltött karalábét főzni, de valahogy mindig más lesz belőle. Most viszont nem halogatom tovább.:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon gusztán néz ki, és tudom, hogy nálad csakis isteni lehet. :)

    VálaszTörlés
  6. Gizi, Petra - köszönöm, tényleg nagyon finom volt, még nagy válogatós Legkisebbikem is szinte kinyalta a tányért, és megjegyezte, hogy ez egy finom zöldséges kaja, csináljam gyakran :)!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon guszta lett a Te karalábéd is!
    Bár egy kicsit másképp főzted, mint én, a leírás és a fotók alapján nagyon finom lehetett.

    VálaszTörlés
  8. Ez valami mennyeien hangzik! Még soha nem ettem töltött karalábét, köszönöm a receptet, ki fogom próbálni :-)

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm Hobbychef, tényleg finom volt nagyon!!

    Verus - örülök, ha tetszik, és bár nálunk is ez volt az első próbálkozás, legnagyobb örömömre osztatlan sikert aratott :)

    VálaszTörlés
  10. Vitorla 2015.február 1.

    Nagyon jópofa ez a változat, csak két megjegyzést tennék:
    - Lehet kapni karalábévájót , ami sokat egyszerűsít az elején.
    - Rizs helyett áztatott zsemlével is príma - kicsit könnyebb étel.
    Végül: Én csokorban főzöm bele a leveleket, a végén kiveszem, mert azt az én családom nem szereti. Nem habarom, hanem berántom és van, hogy egyszerűen felkockázom a karalábét - nem töltöm, mert úgyis az első dolga mindenkinek a tányéron, hogy elvágja.

    VálaszTörlés