2012. május 3., csütörtök

Mai ebédünk: Harcsa "erőleves", baconös-tejfölös harcsapaprikás galuskával










Legnagyobbikom még vasárnap vagy hétfőn fogott egy harcsát, de mert nemrégen volt hal, így azt tisztítva, felpucolva eltettük a 0 fokos rekeszbe. Az este, - mert elfogyott minden főznivaló - kigondoltam, hogy ma az lesz ebédre. Reggel Legkisebbikem persze rákezdett, hogy ez kész kitolás, mert Ő utálja a halat is, még a szagát se bírja, és én meg folyton olyanokat főzök, amit nem szeret. Na most légy okos Domonkos! Halat kell főzni, mert nem lehet a végtelenségig tárolni, de úgy kell elkészíteni, hogy mindenki megegye. Aztán eszembe jutott, hogy régebben főztem egy baconös-tejfölös harcsapaprikást, ami emlékezetem szerint nagy sikert aratott, hát úgy döntöttem ma az lesz, és hogy még inkább kedvében járjak a családnak, ma galuskát főztem hozzá. 









De a hal csontjait sem akartam kidobni, ezért ugyanúgy mint múltkor "erőlevest" főztem belőle, amit jó egy órai főzés után nagyon finom szűrőn szűrtem át, de most csak apró tésztát főztem bele. 








A harcsapaprikás hozzávalói: 25 dkg szeletelt bacon, 1-2 evőkanál olaj, 3 kisebb fej hagyma, 2 hegyes erős paprika, 1 paradicsom, 1 harcsa bőr és szálka nélküli filéje, só,  2,5 fehér kanál fűszerpaprika, 7-8 dl forró víz. A habaráshoz: 4-5 evőkanál 20 %-os tejföl, 1-2 dl hideg víz, 1,5 evőkanál rétes liszt. 


Az elkészítés menete megegyezik a régebben leírtakkal, először szalonna, aztán hagyma, zöldpaprika, paradicsom, hal, só, fűszerpaprika víz, végül habarás. Most a piros arannyal történő pácolás elmaradt lányos zavaromban, de így is nagyon finom lett a végeredmény.





A galuska hozzávalói: 3 db "S"-es tojás, egy jó nagy kupac rétes és finom liszt vegyesen, hideg víz.


A tojásokat elkevertem kevés vízzel, aztán beleöntöttem a rétes és finom lisztből is egy-egy jó nagy kupacot. Fakanállal kevertem, közben hideg vizet adagoltam hozzá addig, míg kissé lágy tésztát kaptam. Forrásban lévő, sós-olajos vízbe szaggattam,  galuskaszaggatóval. (Olyan szaggatóm van, amin kis tartályba kell önteni a tésztát és azt huzigálni a lyukak fölött.) Amikor a tészta feljött a víz tetejére, hagytam pár másodpercig főni, aztán tálba szedtem. Mindegyik adagra öntöttem egy pici olajat, hogy ne ragadjon össze. Régebbi blogomban az arányok is pontosabban szerepelnek, és mosogatási tanács a galuskaszaggatás utánra :D!









3 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta!!! Főleg az utolsó kép csodálatos, és szinte érzem az illatát, meg is éheztem. Nagyon szeretjük a harcsapaprikást, én gombás változatban is készítettem már.

    VálaszTörlés
  2. A harcsapaprikás csodálatos, s jó ötlet az "erőleves" is. Hogy miért nincs nekem egy ilyen fiam, aki szállítaná a konyhára a halakat? A lányomnak Grazban nem sok hasznát veszem.

    VálaszTörlés
  3. Gizi - Köszi :)!! Úgy tűnik nálunk kezd besokallni a család a halaktól. Én is készítettem már gombás változatot is, mert én imádom a gombát, de ragadozóim nem ugranak érte.

    Hobbychef - Köszönöm!! Valóban szerencsések vagyunk Legnagyobbikom horgász szenvedélyével :)!!

    VálaszTörlés