Rántott harcsa

Este fél kilencre elkészült a harcsa-vacsora folytatása is, hogy frissen sült rántott harcsa várja haza későig dolgozó fiamat. Ennek különlegessége a rántott harcsamáj volt. Eddig nem ettük meg a májat, nem is tudom miért. Valahogy az rögzült belém, hogy "csak" az ikra és a tej fogyasztható a pontyból. És ezzel a halbelsőségeket letudtam. Most ahogy bontottam a halat, olyan szép máj bukkant elő belőle, ami kíváncsivá tett, gyorsan utánanéztem a neten, hogy ehető-e (mert azt tudom, hogy a márna bizonyos részei - így a mája is - mérgező). A neten olyan véleményeket találtam, hogy a harcsa mája a borjúmájra emlékeztető ízű, különleges csemege, ezért aztán ezt is kirántottam.  És tényleg nagyon finom volt.  (Középen, a zöldpaprika alatt látható).

Azért féltem egy kicsit, hogy nem lesz jó, mert a sózás lendületében a halszeletek mellett a májat is besóztam. Csak amikor besózva a tányérra tettem, akkor "eszméltem", - lehet, hogy sózni csak sütés után kellett volna? De szerencsére nem volt gond, mert nagyon finom gyenge maradt, nem lett rágós. A sütésnél viszont vigyázni kell, mert a májtól fröcsögött a forró olaj.  A rántott harcsa elkészítése nagyon egyszerű, a besózott halszeleteket lisztbe, pici sóval felvert tojásba (2 db elég volt),  zsemlemorzsába forgattam, és forró olajban, de nem maximális hőfokon, hogy átsülhessen, szép aranybarnára sütöttem. Sültkrumplival, majonézzel, citromszeletekkel tálaltam.

Rántott harcsa