2011. február 5., szombat

Currys rizseshús



Mostani hétvégénk ételeinek hús alapanyaga - a betegség okán elmaradt bevásárlás  miatt  -  a fagyasztóból került ki. Mára kivettem egy adag tisztított csirkemell filét, holnapra pedig még a "pulykator"-kor "elmentett",   pulyka alsó combokat és szárnyakat tartalmazó csomagot tettem át a rendes hűtőbe felengedni. A mai husi olvasztásánál rá kellett egy kicsit segíteni a mikró olvasztó fokozatával (90 Watt), mert különben nem lett volna ebédünk. Tegnap maradt egy kevés csirkeleves, ahhoz  1,5 liter forró vízben feloldottam 3 húsleveskockát (Hühnersuppe/osztrák tyúkhúsleves), ízesítettem kevés csiliporral és fokhagyma granulátummal, és abban főztem ki 5 dkg 8 tojásos cérnácska tésztát. Amikor megfőtt a tészta hozzáöntöttem a lezsírozott, felforralt csirkeleveshez, néhány perc alatt összeforraltam, és tálalható volt az első fogás. Második fogásnak Hot madras curry-vel ízesített rizses húst  készítettem, csirkemellel és finomfőzelék alappal (zöldborsó és répa).


A rizses hús hozzávalói
  • kb. 90 dkg bőr nélküli csirkemell filé

  • 1-2 fej hagyma

  • 3-4 evőkanál olaj

  • 1 csomag finomfőzelék alap (borsó és répa)

  • 3 főzőtasak (37,5 dkg) paraboiled rizs

  • 2 púpos fehér műanyag kanál HOT MADRAS CURRY por

  • kevés csilipor

  • 2,5  fehér műanyag kanál ételízesítő

  • 1 csapott fehér kanál durva tengeri só

  • 1 liter forró víz
A húst  kb. egyforma nagyobb darabokra vágtam, a hagymát tisztítás után apró kockákra, majd a hagymát olajon megdinszteltem. Amikor üveges lett, ráraktam a csirkemellet, fehéredésig sütöttem. Ekkor ráraktam a mirelit borsót, és hagytam átforrósodni, persze közben megkevertem néhányszor. Amikor sercegni kezdett, hozzáöntöttem a 3 tasakból a paraboiled rizst is, és megfűszereztem a curryporral, csiliporral, ételízesítővel és sóval,  hagytam pirulni kissé az egészet, majd felöntöttem 1 liter forró vízzel. Lefedtem, felforraltam és forrás után takarékra állítva addig főztem, míg a rizs az összes levet magába szívta. A hús puha és szaftos maradt, a rizs pedig pergős. A borsó és sárgarépa édeskés íze kellemesen ellensúlyozta az étel csípősségét. (Ha valaki nem bírja, vagy nem szereti az erős ételt, az a hot madras curry  helyett használhat  mild madras curry-t és hagyja ki a csilit is az ételből). Savanyúsággal (ecetes almapaprikával) tálaltam, de biztosan jó lenne hozzá a savanyú uborka, a céklasaláta, a paradicsom saláta,  vagy bármilyen zöldsaláta is jó kis citromos öntettel.





Currys rizseshús


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése