2011. február 18., péntek

Fokhagymás busa brokkolival





Legnagyobbik fiam már régóta "nyúz", hogy van még a mélyhűtőben két darab busa húsunk, süssük már meg. Hát ma ráálltam, és megsütöttem vacsorára. Köretnek - szintén a mélyhűtőből - egy kevés brokkolirózsát raktam a margarinnal kikent tepsibe, a fűszeres hal alá, úgy gondolva, hogy kellemes lesz a halról lecsepegő fűszerekkel megízesítve.

Hozzávalók:

  • 2 db gerincről lefejtett busahús

  • kb. 0,5 kg fagyasztott brokkoli

  • 2 kanál Flóra margarin

  • szitált ételízesítő

  • frissen őrölt 4 színű bors

  • fokhagyma granulátum. 



A halat dél körül kivettem a mélyhűtőből, hogy legyen ideje felengedni. Amikor felengedett, langyos vízzel leöblítettem, egy kis zepter tepsit kikentem margarinnal, beleraktam a mirelit brokkolirózsákat, és ráhelyeztem a busa darabokat (van benne szálka, de ezek nagy szálkák, mert egy 23 kilós busából van). Megfűszereztem szitált ételízesítővel, frissen őrölt borssal és fokhagyma granulátummal, majd alufóliával letakartam (fényes fele a hal felé) és 180 fokra előmelegített sütőbe toltam. Kb. 35-40 perc alatt szépen megsült és nagyon finom lett.   Persze volt a családban olyan, akinek "nem jött be" a hal, Ő sült debrecenit kapott dijoni mustárral.






Fokhagymás busa brokkolival


1 megjegyzés:

  1. Nagyon gusztusos lett, és milyen jó párosítást csináltál!
    Én nagyon szeretem a busát, abból is a pöttyöset. A brokkolit meg nagyon-nagyon szeretem !

    VálaszTörlés