2012. augusztus 1., szerda

Krumplis tarhonya és gyümölcssaláta




 Tegnap nem főztem semmi újdonságot, a régi jól bevált, és nagyon kedvelt krumplis tarhonya került terítékre, amit szokásos módon kevés kolbásszal és virslivel főztem. Ezt annyira szereti a család, hogy az utolsó falatig elfogyott, pedig a nagy Zepter lábasom színültig volt vele.  Annyit változtattam azért, hogy a csípős paprikát teljesen kihagytam belőle (hogy Tomika is meg tudja kóstolni, helyette 3 kockára vágott lecsópaprika került bele, amikor a tarhonya) és mert új krumplival készült, ahogy felforrt a krumpli, utána rögtön beletettem 60 dkg Mándy féle 8 tojásos tarhonyát. Újraforrástól számított 20-22 perc alatt puhára főtt a tarhonya és a krumpli is.


Újra saját készítésű kovászos uborkával ettük, mert beérett a múlt pénteken eltett adag, újra egy 5 és egy 1,5 literes üveg, úgyhogy megint van mire rájárni. 










A nagy melegben jól esett a jól behűtött nektarin saláta is, amiben most csak rengeteg nektarin, 1 nagyon érett banán, 1 hatalmas megmosott citrom reszelt sárga héja és leve, valamint 2 evőkanál méz volt.













3 megjegyzés:

  1. Igazi magyaros fogás! Bográcsban szoktuk főzni, koviubival a legjobb! Guszta!

    VálaszTörlés
  2. Még sosem ettem ezt a kombinációt, de imádom a tarhonyát. Nagyon étvágygerjesztő még így a késői órákban is:)

    VálaszTörlés
  3. Illéskrisz, Trollanyu - köszönöm :D

    VálaszTörlés