2011. március 6., vasárnap

Egyben sült sertéslapocka sütőzacskóban






Ma levest nem kellett főznöm, mert tegnapelőttről maradt csirkeleves. Második fogásnak egyben sült sertéslapockát gondoltam ki, meg egy kis rántott húst, mert Apa már megint azt hiányolta, ezért elővettem a mélyhűtőből egy kb. 1,2 kg-os sertés lapockát, és a disznótoros csomaggal kapott szűzpecsenyét, hogy abból rántott húst készítek. Rácsodálkoztam, hogy milyen jól megtermett szűzpecsenye. Viszont meglepetés ért, amikor lehártyázás után levágtam az első szeletet belőle, mert akkor látszott, hogy kolbászhússal van töltve. Így változott a menü, rántott hús helyett kétféle egyben sült készült. Legelőször a lapockát készítettem elő. Jó néhány gerezd (5-6) fokhagymát tisztítottam meg és vágtam csíkokra, aztán ezeket a fokhagymacsíkokat megforgattam a sertéshús fűszeremben, és ezzel tűzdeltem meg a lehető legtöbb helyen a lapockát, majd kívül is jól bedörzsöltem a fűszerkeverékkel, sütőzacskóba tettem, dobtam mellé is 3-4 megtisztított fokhagyma gerezdet, meg egy-egy lila és vöröshagymát elnegyedelve. Lezártam a zacskót és 180 fokra melegített sütőben sütöttem jó 2,5 órán át. Amíg sült, megtisztítottam és feldaraboltam 12 db sárgarépát, rózsáira szedtem egy 50 dkg-os brokkolit, megtisztítottam és negyedekre vágtam 2 vörös és 2 lila hagymát, ezek mellé még 3-4 fokhagyma gerezdet is pucoltam. Nagyobb sütőzacskóba pakoltam mindent, megszórtam 1,5 fehér kanál sertés fűszerkeverékkel, meglocsoltam kb. 1 evőkanál olajjal, ezt a zacskót is lezártam és jól összemasszíroztam a zöldségeket a fűszerekkel. Aztán megtisztítottam a hagymás krumplihoz kb. 12 db krumplit, és kevés vízzel (zepter edényben 1-1,5 dl) és egy fehér kanál sóval főni tettem.  Legutoljára a kolbászhúsos szűzpecsenyét is befűszereztem a sertés fűszerrel és azt is sütőzacskóba raktam. Amikor a lapocka már jó másfél órája sült, melléraktam a tepsire a zöldséges és szűzpecsenyés zacskókat is és további 1 órán keresztül sütöttem. Amíg a húsok és zöldségek sültek, középső Fiam megpirította a hagymát a hagymás krumplihoz: 2 fej kisebb vöröshagymát apróra vágott, olajon megdinsztelt, végül jó bőven tekert rá a négyszínű borsból, aztán összekeverte a megfőtt krumplival. Amikor a húsok sütési ideje eltelt, mindent kiszedtem a sütőből, a húsokat tálra tettem pihenni, a sült zöldségeket másik tálra borítottam. A húsok szaftját egy tálba öntöttem a lapocka mellett sült hagymákkal együtt, és mivel nem volt túl zsíros, zsírtalanítás nélkül összeturmixoltam az egészet botmixerrel, máris kész lett a húsokhoz a "mártás". A húsokat szépen felszeleteltem, és a tálra visszaraktam.









Mindenki kedve szerint válogathatott a húsok és köretek között, isteni volt az omlós husi az ízletes szafttal, a finom sült zöldségekkel és hagymás krumplival. Az egész család csillagos ötösre értékelte a mai ebédet /is :-))/!






Egyben sült sertéslapocka hagymás krumplival és sült zöldségekkel

2 megjegyzés:

  1. Marika nagyon guszta lett,jó lett volna nálad ebédelni:-)

    VálaszTörlés
  2. Köszi Ditta! Van még egy kevés, jöhetsz, ha gondolod! Tényleg nagyon finom volt!! És ami a legjobb, nem volt vele sok munka!!

    VálaszTörlés